Tánc

Hommage á Nurejev

2013.03.12. 19:36
Ajánlom
A 20. század egyik legnagyobb és legismertebb táncosa, Rudolf Nurejev 75 éve született és 20 éve halt meg. A március 17-i születésnap köré szervezik Budapesten a Nurejevről elnevezett VI. Nemzetközi Balettversenyt.

A kettős évforduló alkalmából olyan filmeket vetítenek március 15. és 17. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, amelyekben az orosz balettsztár táncol, illetve olyan művek felvételeit, amelyeket ő is koreografált, például az Ausztrál Nemzeti Balettel készült Don Quijote-t vagy utolsó egészestés alkotását, A bajadért - mondta el a március 12-i sajtótájékoztatón az események főszervezője, Bokor Roland. Az Uránia kávézójában március 12-től március 20-ig Kanyó Béla fotográfiáiból válogatott kiállítást rendeznek; a képek Nurejev utolsó budapesti fellépésén készültek, a Cristoforo című balettről.

Az Európa Kiadó gondozásában pedig most jelenik meg Julie Kavanagh angol szerző, táncszakíró tollából egy életrajz. Bokor Roland véleménye szerint olvasmányos és hiteles források nyomán megírt, gazdagon illusztrált kiadvány kerül az olvasó kezébe. A balettversenyre a jelentkezés lezárult, 19 országból 70 fiatal professzionális táncművésznek lesz alkalma a három fordulóban bizonyítani, milyen helyezésekre érdemesek. Az első forduló március 19-én és 20-án, két estén zajlik a Magyar Táncművészeti Főiskola színpadán.

Másnap a Művészetek Palotájában, a Fesztivál Színházban kerül sor a második fordulóra, ugyanitt lesz a harmadik forduló március 22-én délután, este pedig a díjátadó gálát láthatják az érdeklődők. A nemzetközi zsűri elnöke Charles Jude, a Bordeaux-i Balett igazgatója lesz. A zsűri tagja Aradi Mária, a Magyar Táncművészeti Főiskola professzora, Irek Mukhamedov, a Szlovén Nemzeti Balett igazgatója, Jae Keun Park, a Szöuli Nemzetközi Balettverseny igazgatója, Ludmila Szemenyaka, moszkvai Nagyszínház vezető balettmestere, Szakály György, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora és Téri Evelyn, a bécsi Állami Opera Balettiskolájának mestere, a Bécsi Balettverseny igazgatója.

Nurejev 1938. március 17-én a transzszibériai expresszen, a Bajkál-tó közelében jött a világra. A baskír-tatár származású Nurejev tánctehetségére korán felfigyeltek, tagja lett egy baskír néptáncegyüttesnek. 1955-ben már a világhírű leningrádi Kirov Balett iskolájában tanult. Húszévesen a Kirov Színház szólótáncosa lett (színpadon A hattyúk tavában debütált 1958-ban), így balettkarban sosem táncolt - ezt korábban csak Nyizsinszkijnek engedték meg.

A világsajtó érdeklődésének középpontjába 1961. június 16-án, a párizsi Le Bourget repülőtéren lejátszódó jelenettel került: egy vendégszereplés után, amikor a szovjet titkosszolgálat, a KGB felügyelete alatt fel kellett volna szállnia a moszkvai gépre, merész ugrással a francia rendőrök mellett termett "Szabad akarok lenni!" felkiáltással. 1962-ben lett a londoni Royal Ballet szólótáncosa, s a múlt század egyik legnagyobb balerinája, Margot Fonteyn az ő kedvéért nem akasztotta még szögre a balettcipőt, kettősük húsz évig kápráztatta el a világot. Szédületes karriert futott be táncosként és koreográfusként is, utóbbi minőségében egyik legnagyobb sikere a klasszikus orosz balett büszkeségének számító Bajadér újrafogalmazott verziója volt. Életének utolsó fellépése 1992-ben a Magyar Állami Operaházban a Cristoforo című balettben volt, a róla elnevezett balettverseny helyszínéül maga választotta Budapestet.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Elhunyt Heller Ágnes

A filozófus kilencven éves volt, a 444 értesülése szerint Balatonalmádiban érte a halál.
Klasszikus

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Zenés színház

Jesszumpeppi, az előzetes alapján borzasztónak tűnik a Macskák filmváltozata

Olyan világsztárok főszereplésével jön a Macskák című Lloyd Webber-musical filmváltozata, mint Taylor Swift, Ian McKellen és Judi Dench. Nem tűnik jónak.
Plusz

Sokkal több ilyen kölyök kéne ebbe az országba

Szokatlanul kulturált fesztiválozókra bukkantam, összebarátkoztam egy csigával, de aztán hamar tempót váltottam, ficamodott bokával toltam a Middlemist Redre. Színházat alapítottak egy erdő szélén. Bánkitó-napló négy napról.
Klasszikus

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc szabó réka

Locarnóban is vetítik Szabó Réka „tünetes” filmjét

Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje is meghívást kapott az augusztus 9-én kezdődő Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválra. A Tünet Együttes munkáját nyomon követő film a mustra Kritikusok Hete programjában lesz először látható.
Tánc interjú

Novák Ferenc "Tata": Egyszer csak rájöttünk, hogy a Táncszínház nem a miénk

Elkészült a Nemzeti Táncszínház épülete, aztán kiderült, hogy nem is az övék. „Megalázó volt” – mondta az ügyről Novák Ferenc „Tata” Kossuth-díjas koreográfus.
Tánc magazin

Légiutas-kísérők helyett balerinák köszöntötték az utasokat egy francia járaton

Képzeljük el, ahogy izgatottan készülünk egy hosszú repülőútra, amikor hirtelen felcsendül Csajkovszkijtól A hattyúk tava, mire egy csapat balerina libben be a fedélzetre.
Tánc magazin

Michaela DePrince szereplésével készül film a Coppélia-balettből

A Holland Nemzeti Balett animációs balettfilmet készít, amit 2020-ban fognak bemutatni. A Coppéliában a Sierra Leone-i származású sztárbalerina, Michaela DePrince táncolja Swanildát, míg partnerét, Franz-ot Daniel Camargo alakítja.
Tánc ajánló

Egy fesztivál, ahol a testek ellentmondanak a gravitációnak

Súlytalanság, levegő, szabadság. Idén először rendezik meg augusztus 11. és 18. között a Flying Bodies Fesztivált az azonos nevű kurzussorozat folytatásaként az Artus Stúdióban.