2000-ben alakult meg a Bartók Táncszínház a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza keretein belül. Először Rácz Attila vezette, 2005-től Szögi Csaba; 2013 óta az együttes vezetője Vári Bertalan Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus. A Táncszínház huszadik születésnapját február 28-án este egy új produkcióval ünneplik, amelynek címe: „És ideje a táncnak” - Jelenetek az Ószövetségből.
A mű a zsidó-keresztény hagyomány emblematikus alakjait (Mózes, Dávid) és eseményeit idézi meg. Rendezője és koreográfusa Vári Bertalan. Az új produkció ismertetője szerint az előadásban a tradicionális és a modern táncstílusok ötvözéséből létrejövő nyelven jelennek meg az Ószövetség részletei. A zsidó-keresztény hagyomány olyan emblematikus alakjait idézi meg a táncjáték, mint Mózes vagy Dávid, és olyan jól ismert események ismerhetők fel a színpadon, mint a kivonulás Egyiptomból vagy Dávid és Góliát harca. Az előadás egy nép, egy közösség összetartozásáról és az Istenbe vetett hit mindent átható erejéről szól. A produkció zeneszerzője Nánási Péter, a jelmez és a látvány Matyi Ágota, a díszlet Czingáli Zoltán (Cingi) munkája. Az előadás dramaturgja Balassa Eszter.
„És ideje a táncnak” - Jelenetek az Ószövetségből (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Kamaraszínház)
A dunaújvárosi teátrum igazgatója, Őze Áron a fidelio.hu-nak elmondta: „A Bartók Táncszínház jelenleg már önálló tagozata a dunaújvárosi színháznak.
Kettős ünnepet tartunk, hiszen nemcsak a tánctársulat jubilál, hanem maga a város is, amely idén 70 éves.
A Vári Bertalan által vezetett táncegyüttes – kilépve a színház keretei közül – önállóan is utazik a világban: VariDance néven nemzetközi hírű produkciókat hoznak létre. Elismeréseik színházunk értékeit gazdagítják. A Bartók Kamaraszínház évek óta törekszik az igényes összművészeti produkciók létrehozására, amire nagyon is vevő a város közönsége.”
„És ideje a táncnak” - Jelenetek az Ószövetségből (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Kamaraszínház)
A Bartók Táncszínház elmúlt húsz évét bemutató kiállítást az ünnepi előadás után nyitják meg a színház aulájában. A tárlaton a társulat régi plakátjai is láthatók és a tánccsoport korábbi vezetőitől származó idézetek is helyet kaptak.