Tánc

Idén is színes kínálat a Budapest Táncfesztiválon

2013.03.25. 16:17
Ajánlom
Április 19-29. között a Nemzeti Táncszínház szervezésében hat bemutatóval és brazil sztárvendéggel várnak.

A rangos táncéleti eseménynek idén három fontos külföldi fellépője lesz: a brazil Grupo Corpo sztárvendégként érkezik a fesztiválra és a Művészetek Palotájában lép színpadra a Sem mim/Parabelo című produkcióval. A Company fabrik Potsdam kétszereplős produkciót mutat be a Nemzeti Táncszínházban, míg a South Bohemian Ballet Rui Horta és Petr Zuska világhírű koreográfusok egyfelvonásos balettjei mellett, Egerházi Attilának, a társulat jelenlegi művészeti vezetőjének két új egyfelvonásos balettjét - valamennyi hazai bemutató - hozza el a MÜPA színpadára - mondta el a rendezvényt beharangozó március 25-i sajtótájékoztatón Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója.

A fesztivál alatt budapesti bemutatók és premierek is várják a tánc szerelmeseit - tette hozzá. A fesztivál egyik különlegessége az idén húszéves Bozsik Yvette Társulat 1999-ben bemutatott Tavaszi áldozatának felújított változata lesz, amely a Le Sacre du printemps 1913-as bemutatójának 100. évfordulóját ünnepli. A társulat az Orfeusz és Euridiké című előadást is elhozza a fesztiválra. Az alapításának 25. évfordulóját ünneplő Szegedi Kortárs Balett két Stabat Mater-előadással (Pergolesi, Arvo Pärt) készül egy estben: a produkciót először láthatja a budapesti közönség. Mint azt Juronics Tamás művészeti vezető elmondta, a jubileumot ünneplő Tánc-Tér-Kép című fotókiállítás emellett bemutatja, hogy a társulat mennyire kötődik Szegedhez, mennyire része a város életének. Dusha Béla fotóművész munkáin szegedi intézmények, ismert helyek és terek szolgálnak a táncfotók helyszínéül - húzta alá Juronics.

A hazai táncpalettáról a Magyar Állami Népi Együttes a Szarvasének című bemutatóval, Feledi János az Idők folyamán című produkcióval, a Közép-Európa Táncszínház a Horda című előadás premierjével, a Budapest Táncszínház pedig a Stravinsky Inspirációk című darabbal gazdagítja a fesztivál repertoárját. Az április 29-ei Tánc Világnapja alkalmából a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége gálaesttel ünnepli a hazai táncszakmát és átadja az Imre Zoltán díjat is. Az est fővédnöke Áder János köztársasági elnök lesz. A Nemzeti Táncszínház idei tervei kapcsán az igazgató elmondta, hogy nyitni szeretnék az intézményt a belföldi forgalmazás és a nemzetközi piac felé is. A tervek között szerepel a külföldi együttesek vendégül látása, nem csupán a Budapesti Táncfesztivál alkalmából, hanem az egész évadra kiterjedően. Emellett 2014-re vonatkozóan tárgyalásokat folytatnak a düsseldorfi Nemzetközi Táncvásár szervezőivel egy magyar platform létrehozásáról. A belföldi nyitás kapcsán az igazgató aláhúzta: a koprodukcióként létrejött előadásokat minél nagyobb számban szeretnék eljuttatni a vidéki közönséghez. A nyitás koncepciójához igazodva az intézmény idén először a Budapest Tavaszi Fesztiválnak is helyszínt biztosít a Honvéd Táncszínház Táncoló tavasz című produkciójának április 2-ai előadásával.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Családi vonósok – Kokas Dóra-interjú

Májusban a bécsi Vienna Classic Strings különdíját nyerte el Kokas Dóra, akit a Fesztivál Akadémia több koncertjén is hallhatunk a nyáron. A fiatal csellóművész mindig is a színpadon létezett igazán, és hálás, amiért a családjában mindig jelen volt a zene.
Plusz

A magyar feltaláló, akit Amerikában sztárként ünnepelnek

Galériánkban megmutatjuk, hogy készült a nyolcvanas években az eredetileg a tanítványainak szánt, de végül játékká vált Rubik-kocka. Július 13-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Rubik Ernő Kossuth- és állami díjas építészmérnök, tárgytervező. 
Jazz/World

Budapesten is bemutatják a Miles Davisről szóló friss dokumentumfilmet

Fantasztikus hír, nem csak jazzrajongóknak: augusztus 30-tól műsorára tűzi az Uránia az idén debütált, Birth of the Cool című dokumentumfilmet, amely angol nyelven, magyar felirattal lesz látható a Pannonia Entertainment forgalmazásában.
Vizuál

Colostokból és kalászból készült ruhák

Király Tamás (1952-2013) alkotásaihoz a legolcsóbb anyagokat használta fel, a ruhákat, illetve ezek elemeit is gyakran újrahasznosította. A divattervező több mint három évtizedes pályafutását mutatja be az a retrospektív kiállítás, amely Out of the box címmel látható a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban.
Könyv

Babits a ritmusdaráló, Móricz a műparaszt

Vámos Miklós e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

Légiutas-kísérők helyett balerinák köszöntötték az utasokat egy francia járaton

Képzeljük el, ahogy izgatottan készülünk egy hosszú repülőútra, amikor hirtelen felcsendül Csajkovszkijtól A hattyúk tava, mire egy csapat balerina libben be a fedélzetre.
Tánc magazin

Michaela DePrince szereplésével készül film a Coppélia-balettből

A Holland Nemzeti Balett animációs balettfilmet készít, amit 2020-ban fognak bemutatni. A Coppéliában a Sierra Leone-i származású sztárbalerina, Michaela DePrince táncolja Swanildát, míg partnerét, Franz-ot Daniel Camargo alakítja.
Tánc ajánló

Egy fesztivál, ahol a testek ellentmondanak a gravitációnak

Súlytalanság, levegő, szabadság. Idén először rendezik meg augusztus 11. és 18. között a Flying Bodies Fesztivált az azonos nevű kurzussorozat folytatásaként az Artus Stúdióban.
Tánc lapszemle

Újabb nehézséggel kell szembenéznie a Nemzeti Táncszínháznak

A 24.hu értesülései szerint a Millenáris Parkban átadott, ötmilliárd forintból épül épülethez nem járt tulajdonjog, ezért az intézménynek most több száz millió forintos bérleti díjat kell fizetnie a Miniszterelnökséghez tartozó Millenáris Kht.-nek.
Tánc Film

New Yorkban versenyez a fiatal magyar táncosokról szóló film

Halász Glória Három tánc című dokumentumfilmjét beválogatták a Dance on Camera Fesztivál hivatalos versenyprogramjába; az alkotást július 14-én vetítik a New York-i Lincoln Centerben.