Tánc

Ifjú prímabalerina átigazol

2012.06.02. 10:06
Ajánlom
Jelenleg az egyik legfiatalabb prímabalerinának számító orosz Polina Szemjonova úgy döntött, hogy ősztől az American Ballet Theatre-nél folytatja karrierjét.

Az ABT-nél most még csak vendégművészként táncoló Szemjonova szeptemberben mint vezető táncos csatlakozik a csapathoz - jelentette be a hírt Kevin McKenzie, az American Ballet Theater művészeti vezetője. Szemjonova, aki eddig a Berlin State Ballet-nál táncolt, 2011-ben lépett fel először az amerikai társulattal. A következő New York-i évadban, beleértve a nemzetközi turnékat is, a társulattal lép már színpadra a 27 éves Semionova, aki majd olyan előadásokban mutatja meg tudását az amerikai közönségnek a Metropolitan Operában, mint a Bajadér, az Apollo és a Hattyúk tava.

Polina Szemjonova 1984-ben született Moszkvában, aki jelenleg a Berlini Állami Operaház prímabalerinája. Moszkvában a Bolsoj Balett Iskola növendékeként számos díjat nyert a legnívósabb balettversenyeken. Aranyérmet kapott a Moszkvai Nemzetközi Balettversenyen 2001-ben, első helyen végzett a Vaganova-Prix Balettversenyen Szentpéterváron 2002-ben és Junior Díjat a Nagoya Nemzetközi Balettversenyen 2002-ben, Japánban. Miután 2002-ben befejezte tanulmányait, Vlagyimir Malakov balett-táncos meghívására Szemjonova a Berlini Állami Operaháznál vállalt szerepet, mint prímabalerina.

Így tizennyolc éves korában ő lett az operaház történetének legfiatalabb prímabalerinája. Japánban Malakov partnereként lépett fel, ami az Operaházhoz való meghívásának oka is volt egyben. Főszerepet kapott a Diótörőben és a Bajadérban már az első évadban. Ezt Tatjána szerepe követte az Anyeginben, ami a kedvence lett. Polina tizenkilenc évesen, 2003-ban az Angol Nemzeti Balettel lépett fel a Hattyúk tavában, ezzel dicsérő visszhangot váltva ki az angol kritikusokból. Következő évben a Kaliforniai Balett-Társulattal szerepelt a Csipkerózsikában, ismét elbűvölve a kritikusokat, annak ellenére, hogy a teljes darabot kiábrándítónak titulálták. Miután Herbert Grönemeyer zenés klipjében, a Letzter Tag-ban is szerepelt, Polina Szemjonova a szélesebb közönség előtt is ismertebbé vált. Rajongói oldalán a Facebookon több mint 163.000 követője van.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

A csapat, akik a múltban és a jelenben kutatva írják a cirkuszművészet jövőjét

Miközben a porondon artisták pörögnek a levegőben, és gyerekcsoportok tapsolnak önfeledten, a cirkusz falain belül egy másik csapat láthatatlan mutatványon dolgozik. Riportunk a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum munkájáról.
Tánc ajánló

Uhrik Teodóra: „A balett a pillanat művészete”

Május 5-én a Budapest Táncfesztivál keretében mutatják be az Uhrik Teodóráról szóló előadást Egy áttáncolt élet címmel. A Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész szerint ez igazi családi összefonódás lesz.
Tánc ajánló

Egy kivételes tehetségű balettművész: Sík Milán

Tanulmányai befejeztével rögtön a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Diótörő, a Hegedűs a háztetőn vagy A képfaragó. Sík Milán portréja.
Tánc ajánló

Szabó Barbara Szofia ezúttal Hófehérkeként varázsolja el a közönséget

Áprilisban mutatta be a Budapesti Operettszínház Hófehérke című előadását. A Kocsák Tibor Zenéjével és ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával készült produkció főszerepében Szabó Barbara Szofia balettművész látható.
Tánc interjú

Frenák Pál: „Az ihlet kiapadhatatlan forrása az ember hitében rejlik”

Május 2-án a Budapest Táncfesztivál keretében debütál a FrenÁk Társulat legújabb előadása Nostalg_Y címmel, amelyben a fiatal táncművészekkel karöltve színpadra lép a Harangozó-díjas Lőrinc Katalin, valamint az előadás koreográfusa, az együttes Kossuth-díjas alapítója, Frenák Pál.