Tánc

Ifjú tehetségek nyertek felvételt a Magyar Táncművészeti Egyetemre

2023.01.30. 15:55
Ajánlom
A tavalyinál jóval nagyobb érdeklődés mellett, több mint 90 gyermek és szüleik részvételével zajlott januárban a Magyar Táncművészeti Egyetem felvételije a felsőfokú táncművészképzés előkészítőjére klasszikus balettművész, valamint a moderntánc és színházi tánc szakirányra.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A szombati felvételin nagy volt nyüzsgés az MTE zuglói campusán. A megnövekedett felvételizői létszám nagyjából felét adták a balettművész előkészítőre érkező 12 évnél nem idősebb gyermekek, és kicsit több mint a felét a moderntánc és színházi tánc szakirány iránt érdeklődők, akik nem lehettek idősebbek 16 évesnél.

Fodorné Molnár Márta, egyetemi tanár, az MTE rektora elmondta, hogy „a tavalyinál fokozottabb érdeklődés azért is fontos, mert így nagyobb a merítés. Emellett azonban igazán örömteli volt, hogy

a felvételire érkező gyermekek között sok volt az ügyes, tehetséges fiatal, ami erős évfolyam indítását teszi lehetővé.

MTE_Balett_felvetteli_00039-1024x643-140449.jpg

Felvételi a Magyar Táncművészeti Egyetemen (Fotó/Forrás: Falcz Zsófia / Magyar Táncművészeti Egyetem)

A rektor megjegyzete, annak ellenére, hogy a felvételt nyert gyerekekkel már egy erős osztály indítható, lesz még egy felvételi kör, így azok is lehetőséget kaphatnak a bejutásra az MTE felsőfokú táncművészképzés előkészítőjére klasszikus balettművész szakirányon, akik ezúttal nem tudtak itt lenni, mert lemaradtak vagy nem értesültek a lehetőségről.

A második felvételi körre várhatóan tavasszal, április végén, május elején kerül majd sor, erről hamarosan pontosan tájékoztatja az egyetem az érdeklődőket.

MTE_Balett_felvetteli_00092-1024x684-140614.jpg

MTE_Balett_felvetteli_00092-1024x684-140614.jpg (Fotó/Forrás: Falcz Zsófia / Magyar Táncművészeti Egyetem)

Az összesen kilencéves balettművészképzés a hivatásos táncművész pályára készít fel, ebből az első hat év az előkészítő, melyet három év felsőoktatási alapképzés követ, ami egyetemi BA-oklevéllel zárul. Ide elsősorban azok a lányok és fiúk jelentkezhettek – és majd jelentkezhetnek a tavaszi második felvételi körre is -, akik a 2022/23-as tanévben fejezik be az általános iskola 4. osztályát és nem idősebbek 12 évesnél.

A növendékek a mindennapos (rendszeres színpadi fellépéseket is magába foglaló) szakmai gyakorlati képzéssel párhuzamosan közismereti tanulmányaikat az egyetem nyolcosztályos Nádasi Ferenc Gimnáziumában végzik. A Columbus utcai campuson igény esetén kollégiumi elhelyezést tudunk biztosítani és az egyetem az étkezés költségeihez is hozzá tud járulni.

MTE_Balett_felvetteli_00004-1024x684-140744.jpg

Felvételi a Magyar Táncművészeti Egyetemen (Fotó/Forrás: Falcz Zsófia / Magyar Táncművészeti Egyetem)

A moderntánc és színházi tánc szakirányra elsősorban azok a lányok és fiúk jelentkezhettek, akik a 2022/2023-as tanévben fejezik be az általános iskola 8. osztályát, illetve ennek megfelelő tanulmányaikat, és nem idősebbek 16 évesnél. Ez az osztály az előkészítő évfolyamok idejére most közösen indul: BA felvételi a színházi tánc szakirányra 2024-ben, a moderntánc szakirányra 2025-ben lesz.

További részletek ide kattintva, információ pedig a [email protected] e-mail címen kérhető.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Felvételi a Magyar Táncművészeti Egyetemen (Fotó/Forrás: Falcz Zsófia / Magyar Táncművészeti Egyetem)

Korszerű épületek és innovatív oktatás a táncművészet szolgálatában

Kapcsolódó

Korszerű épületek és innovatív oktatás a táncművészet szolgálatában

Január 26-án, ünnepélyes keretek között jelentették be, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem által elnyert európai uniós támogatást az intézmény megfelelő működése és a magasabb színvonalú képzés érdekében a „C” épület korszerűsítésére fordítják.

Magyar Táncművészeti Egyetem

A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) 1950-ben Állami Balettintézet néven alakult, 1983-ban főiskolai, 2017. február 1-től egyetemi rangot kapott. 

„A tánc a ma művészete, mert gyors, közvetlen hatású, tömör és példázatos. Olyan vizuális művészet, amelynek nem kell mindent kimondani ahhoz, hogy mindent elmondjon. A tánc expanziójáért élek, hogy napvilágra jöjjön a táncnak ez az akarása, hogy legyen tánc, és hogy elfoglalja az őt megillető helyet. Hogy melyik ez a hely? Az első. Legalábbis véleményem szerint.”

Az idézet Maurice Béjart-tól, a XX. század egyik legjelentősebb koreográfusától származik, akinek gondolataival a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár „teljes mértékben” azonosulni tud.

A Magyar Táncművészeti Egyetem oktatóinak, munkatársainak célja, hogy európaszerte elismert, jövőorientált képzési intézményként készen álljon a 21. századi társadalom kihívásaira az oktatás, a kultúra és azon belül a táncművészet eszközeivel.

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.
Tánc ajánló

Itt a friss Shakespeare-táncpremier: A makrancos hölgy

Február elsején debütált A makrancos hölgy Kecskeméten, a Kelemen László Kamaraszínházban. Shakespeare ismert vígjátéka Barta Dóra koreográfus-rendező elgondolása mentén kelt életre a színház balett-tagozatának előadásában.
Tánc ajánló

Ünnepélyes keretek között adták át a csárdás UNESCO-s bejegyzési dokumentumát a Hagyományok Házában

A csárdás az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára került fel. Az átadóünnepség táncművészek, néptánccsoportok jelenlétében zajlott.
Tánc hír

Szatmárnémetiben lépett fel a Magyar Állami Népi Együttes

Az Egycsillagú égbolt programsorozatának keretében a magyar tánckultúra egyik legjelentősebb társulata január 26-án a Körtánc című összeállítással lépett színpadra Szatmárnémetiben. A sikeres előadásról és közeli terveikről Mihályi Gábor számolt be.
Tánc ajánló

A commedia dell’arte szellemében született meg a Feledi Project új bemutatója

Az itthon ritkán látható Pulcinella nemcsak egy színházi előadás, hanem tisztelgés az olasz kultúra és színházművészet gazdag hagyománya előtt. A produkció pergő ritmusa, látványos koreográfiái és szívhez szóló humora garantáltan magával ragadja a közönséget.