Tánc

Így világosodott meg Szergej Polunyin

2017.11.24. 14:36
Ajánlom
Nagy dobásra készül a világhírű táncművész: december 5. és 9. között a londoni Colosseumban mutatja be pályája mérföldkövét jelentő, Satori című előadássorozatát Project Polunin elnevezésű kezdeményezése keretében.
Szergej Polunyin: Satori

Szergej Polunyin: Satori (Fotó/Forrás: Albert Watson)

Tehát aggodalomra semmi ok: itt a bizonyíték, hogy Polunyin korábbi kijelentéseivel szemben mégsem adja fel a táncot a filmezésért cserébe. Sőt, a Project Polunin

Satori című előadás -sorozatában a táncossá válás belső útját fogalmazza meg több koreográfia által

– erre utal a címadás is, hiszen a satori a 'megvilágosodásra", 'ébredésre' használt japán buddhista kifejezés.

A sorozat a First Solo című 7 perces darabbal nyílik, amit Andrej Kajdanovszkij koreografált Polunyin számára. Az ő másik, Tea And Coffee című koreográfiája már szerepelt a Poject Polunin 2016-os estjén. Ezt követi az orosz forradalom előtti és utáni balett jelentős alakjának, a Balanchine-re is nagy hatást gyakorló Kasjan Golejzovszkijnak a balettszvitje, a Scriabiniana. Polunyin ezzel a darabbal a koreográfus születésének 125. évfordulóját is ünnepli. Ebben a koreográfiában a világhírű balerina, korábbi szerelme, Natalia Osipova lesz a társa, valamint a The Royal Ballet, a Birmingham Royal Ballet, a Moscow Academic Music Theatre, a Bolsoj Ballet, a Stuttgart Ballet és a Hamburg Ballet néhány táncosa. A sorozat harmadik darabja a Satori című balett lesz, amit maga Polunyin koreografált a többszörösen díjazott Lorenz Dangel zenéjére, a Scriabiana szereplőgárdájára. A sorozat a Polunyin világhírnevét megalapozó 2015-ös Take Me To Curch című szóló kibővített változatával zárul, amit Jade Hale Christofi koreografált számára.

A Project Polunin célja a tánc örömének közvetítése a színház, az élő vetítés, a film, a közösségi média platformok és a virtuális valóság eszközei által. Az ukrán világsztár emellett arra törekszik, hogy bemutassa a tánc egységesítő erejét: ezért több műfaj képviselőinek bevonásával hoz létre összművészeti alkotásokat, miközben a klasszikus tánc hagyományait is igyekszik megőrizni.

(forrás: londoncoliseum.orgdancing-times.co.uk)

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Esterházy Péter túl fogja élni a könyveket” - Kemény István köszöntője az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár megnyitóján

Az Evangélikus Országos Gyűjtemény legújabb ékessége, a mintegy 12 ezer kötetet számláló új könyvtár január 24-től látogatható előzetes regisztráció után. Az avató ünnepségen személyes hangú beszédet mondott Kemény István író is, aki elsőként a Fidelio olvasóival osztotta meg írását.
Vizuál

Ingyenes animációs filmekkel készül a Nemzeti Filmintézet a magyar kultúra napjára

Az ünnepi válogatásban olyan legendás alkotások is szerepelnek, mint Dargay Attila Lúdas Matyija, de különleges rövidfilmek is láthatóak lesznek a FILMIO kínálatában.
Klasszikus

A megérinthető zene - Megnyílt a Magyar Zene Háza

Tíz éves tartalmi és műszaki tervezés, majd építkezés után nyílt meg szombaton a Magyar Zene Háza. A zenei beavató intézmény koncertekkel, interaktív kiállítással, zenei kreatív térrel és zenepedagógiai foglakozásokkal várja a nagyközönséget. 
Színház

Tragikusan fiatalon elhunyt Mokány Csaba színművész

Negyvenhárom éves korában elhunyt Mokány Csaba füleki származású színész, rendező adta hírül a Komáromi Jókai Színház facebook oldala. "Isten veled, Csabi! Emléked megőrizzük!" - búcsúznak tőle kollégái.
Klasszikus

Főszerepben a Barenboim-család

A világhírű zongoraművész-karmester, Daniel Barenboim és hegedűművész fia, Michael ad koncertet január 26-án a Müpában. A műsoron Mozart-szonáták szerepelnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Aki a legtöbbet tette az innovatív tánckultúráért - Szabó György kapta a 2021. év Eck Imre-díját

Szabó Györgynek, a Trafó Kortárs Művészetek Háza menedzser-igazgatójának ítélte oda az Eck Imre-díjat az Eck Imre Közalapítvány kuratóriuma. A kitüntetést Eck Júlia kuratóriumi elnök és Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere adták át.
Tánc hír

Az internetre költözik a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivál

Online rendezik meg a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivált. Az Orkesztika Alapítvány a fesztivál produkcióit YouTube-csatornáján közvetíti január 19. és 22. között esténként 7 órától, Facebook-oldalukon táncfilmeket vetítenek. 
Tánc videó

Seress Rezső Szomorú vasárnapjának remix változatára táncol Mihail Barisnyikov

Az orosz születésű világhírű amerikai balett-táncos egy amerikai street dance sztárral, Lil Buckkal készített közös klipet még 2015-ben, egy divatmárka kampányához.
Tánc gyász

Elhunyt Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója

Súlyos betegség következtében szerdán elhunyt Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója – adta hírül közösségi oldalán a társulat.
Tánc hír

Ünnepi előadással tiszteleg Novák Tata előtt a Vígszínház

2021-ben ünnepelte 90. születésnapját Novák Ferenc Tata, melyet barátok, egykori és mai táncosai kezdeményezésére január 25-én, egy gála keretében ünnepel meg a Vígszínház.