Tánc

Ilyen szépen sztrájkolni csak a balettosok tudnak

2019.12.26. 15:05
Ajánlom
Karácsonykor feltette az i-re a pontot a Párizsi Opera Balett. A december 5. óta tartó, nyugdíjreform ellenes sztrájkot egy szabadtéri Hattyúk tava-részlettel koronázták meg a táncosok december 24-én.

Mint arról már korábban írtunk, a Párizsi Opera Balett szögre akasztotta a balettcipőt, ezzel tiltakozva Emmanuel Macron tervezett nyugdíjreformja ellen, ami elvenné tőlük a művésznyugdíjat, melynek értelmében – a nagy fizikai igénybevételre való tekintettel – 42  éves korukban nyugdíjba vonulhattak. Így van ez szinte a műfaj születése óta, hiszen még XIV. Lajos király, a balett alapítója vezette be 1689-ben a táncosok korai nyugdíját.

Az új törvény értelmében a nyugdíjkorhatár 64 éves korra tolódna, ameddig képtelenség színpadon maradni egy olyan táncosnak, aki nyolc éves kora óta vesz részt a kemény balettképzésben.

A sztrájk – amelynek kezdete óta a tömegközlekedés nagyrészt leállt, az iskolákat bezárták – hatalmas anyagi veszteséget okozott a Párizsi Operának is, hiszen rengeteg előadást kellett lemondaniuk a Garnier színpadon és a Bastille-ban. Most azonban visszaadtak valamit a közönségnek:

december 24-én több tucat, fehér tütüs balerina táncolta Csajkovszkij zenéjére A hattyúk tava részletét a fenséges Garnier Palota előtt felállított színpadon.

Mögöttük hatalmas molinókra írva az szerepelt: „sztrájkol a Párizsi Opera”, „veszélyben a kultúra”. A kormány és a szakszervezetek közötti tárgyalások várhatóan január elején kezdődnek újra.

(forrás: Huffington Post, fejléckép: Twitter)

Szögre akasztotta a balettcipőt a Párizsi Opera Balett

Kapcsolódó

Szögre akasztotta a balettcipőt a Párizsi Opera Balett

A társulat 154 táncosából 120-an vettek részt az országos nyugdíjreform-ellenes sztrájkban. Az új törvény ugyanis eltörölné azt a művésznyugdíjat is, amelyet a táncosok 42 éves koruktól vehettek eddig igénybe.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

A Filmrendezők klubja következő eseményén kiderül, miért nem könnyű gyereknek lenni

Február 16-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Kardos Ferenc és Rózsa János Gyerekbetegségek című rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően mesterkurzus várja a résztvevőket.  
Klasszikus

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.
Klasszikus

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Színház

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Könyv

Sátántangó, krimi és Margó-díjasok – közeleg az 5. Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál

Az irodalmi programok mellett kiállítások és zenei események is szerepelnek az ötödik Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál kínálatában, amit február 20. és 22. között rendeznek meg Veszprémben, a belváros több pontján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Négy ország, egy színpad – V4 Tánchétvége Budapesten

A Visegrádi Csoport (V4) magyar elnökségi évének kulturális programjaihoz kapcsolódva a Nemzeti Táncszínház február 20. és 22. között rendezi meg a V4 Tánchétvégét, amely a négy ország emblematikus táncegyütteseinek közös fellépéseivel ünnepli a visegrádi együttműködés kulturális sokszínűségét.
Tánc ajánló

A klasszikus balett ritkán látható arca – egyszeri alkalommal a nagyközönség előtt

A Nemzeti Táncszínház Tükörben 2 című táncszínházi nevelési előadása a klasszikus balett ritkán feltáruló világába nyújt betekintést. A produkció február 2-án 18 órakor rendhagyó módon a nagyközönség számára is látható lesz a színház Kistermében.
Tánc hír

Világkörüli turnéra indul a Recirquel

Idén négy kontinens, nyolc országában mintegy 70 alkalommal mutatják be a Recirquel nagysikerű cirque danse produkcióját, a Paradisumot. A világkörüli turné január 21-én az újcirkusz fellegvárában, Kanadában indul.
Tánc ajánló

Amikor az út válik otthonná – új koreográfiával jelentkezik Simkó Beatrix Trisha

Van egy átmeneti állapot, amikor már túl vagyunk az induláson, de az érkezés még előttünk áll. Ebből az állapotból született meg Simkó Beatrix Trisha új kortárstánc előadása, a Sivatag. Az előadás január 30-án és 31-én látható a MU Színházban.
Tánc hír

Világszínvonalú produkciókat díjaztak a XVI. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon

A világ legrangosabb cirkuszfesztiváljai között jegyzett, fennállásának 30. évfordulóját ünneplő c a világ legjobb artistaművészei mutatták be tudásuk legjavát Közép-Európa egyetlen kőcirkuszában, a Fővárosi Nagycirkuszban.