Tánc

Imádja a táncot? Akkor Miskolcon a helye!

2025.04.07. 16:40
Ajánlom
Nyolcadik alkalommal válik Miskolc a tánc fővárosává április 22-26. között, ekkor rendezi meg ugyanis a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, amely idén sem hagyja hidegen a város tánckedvelő közönségét.

A hazai fellépők mellett idén Görögország, Olaszország és Lengyelország tánctársulatai, előadói érkeznek a Horizontra. Itt lesz Görögországból Vasiliki Papapostolou a Panopticon című előadással, amely az ego, a szuperego és a tudatalatti közötti belső konfliktust tárja fel, kiemelve a rend és a káosz közötti feszültséget, a kiszámíthatatlan élet feletti irányítás vágyát. Lengyelországból a tízéves Teatr Rozbark érkezik, akik a Kései szerelmesek a hold havában című előadást hozzák el. Az egyik legkiemelkedőbb belga szürrealista, René Magritte munkássága ihlette a produkciót, akinek a festményei Anna Piotrowska koreográfus szerint olyanok, mint a megmerevedett, megfagyott pillanatok. A közönség itt is megtapasztalhatja a társulat fő törekvését: lebontani a színház és a tánc közötti határokat. Olaszországból a Fàtico nevű produkció érkezik az Orbita | Spellbound National Production Center for Dance jóvoltából, Irene Russolillo koreográfiájában.

A színpadon két, a bőrrel érintkező mikrofonnal ellátott előadó áll, amelyek a nézőkkel való kvázi-fizikai kapcsolat kiváltópontjaként szolgálnak, amit a vokális aktus tesz lehetővé.

A Thomas Bianca Projekt Measurements című mozgásszínházi előadása egy nemzetközi csapatból áll. Bianca dortmundi születésű, gyermekkorát Miskolcon töltötte, tavaly végzett a bécsi színiakadémián, rendező szakon.

A hazai produkciók sorát erősíti Fehér Ferenc Disco 142 című előadása, amelyben Lőrinc Katalin, Pál Zoltán és Fehér Ferenc nosztalgiáznak egy kicsit diszkóról, bulikról, flörtölésről a tánc nyelvén. Molnár Ferenc Liliom című művét tánc formájában itthon még nem láthatta a közönség. Feledi János rendező-koreográfus és az idén 15 éves Feledi Project most Miskolcra hozza el a megható és drámaian emberi történetet. Megyeri Léna és Bősze Ádám harmadjára tér vissza a Horizontra, tánc- és zenetörténeti előadásuk témája idén a divat lesz. Az Inversedance–Fodor Zoltán Társulat Te meg a világ című előadásával Szabó Lőrinc munkássága előtt tiszteleg.

Kozma Johanna harmadjára lesz a Horizont vendége: a paTTern során a gyermek- és felnőttkori kapcsolati típusok ábrázolását láthatja a közönség. A Fitos Dezső Társulat a Tündérhinta című babaszínházi produkcióval készül a legifjabb táncrajongóknak, ahol közös játékra is invitálják az apróságokat. A Pécsi Balett a kihagyhatatlan Carmina Burana előadást hozza el Miskolcra. Carl Orff zenéjének magasztossága ihletet ad egy koreográfusi vallomásra, Vincze Balázs rendező-koreográfus előadását pedig most a miskolciak is láthatják végre.

Egy ingyenes szabadtéri előadással is várják a nézőket: a Genoa látványos Winds and Waves című duettje egy különleges, vitorlára emlékeztető szerkezet köré épül, amely az alkotók kezei között folyamatosan új formákat és funkciókat ölt. A Miskolci Balett idén is készül saját bemutatóval. Folytatják a mesebalettek sorát, a János vitéz, a Rózsa és Ibolya, és A helység kalapácsa után most a Háry János következik. Kozma Attila koreográfus Garay János Az obsitos című eredetijét vette alapul, hiszen szerinte abból lehet igazán jó táncjátékot készíteni.

A Horizont idén sem marad fotókiállítás nélkül, ezúttal is izgalmas koncepciót álmodott meg Éder Vera a Miskolci Balett tagjainak.

Jegyvásárlás ide kattintva! >>>

A Liliom, a Disco 142, a Tündérhinta, a Te meg a világ és a Lábujjhegyen – Zenéről és táncról előadások a Nemzeti Táncszínház támogatásával valósultak meg. A Fàtico című előadás együttműködő partnere az Olasz Kultúrintézet.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: A Liliom című előadás jelenete (fotó/forrás: Kaszner Nikolett / Miskolci Nemzeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Kulka János is színpadra lép a Feledi Project művészeivel áprilisban

A Feledi Project áprilisi műsora egyszerre jelent tiszteletadást a klasszikusok előtt és izgalmas előrelépést egy új művészi irány felé: egy mélyen emberi klasszikus újragondolása és egy merész, műfaji határokat átlépő bemutató is színpadra kerül.
Tánc ajánló

Április közepén minden az újcirkuszról szól majd a Trafóban

Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen április 12. és 18. között.
Tánc ajánló

Bozsik, Bausch, Goecke – különböző sorsok, közös rezgések

Nincs ok panaszra! A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek idei tánckínálata elkényezteti a táncszerető közönséget, és a táncszakma is felkapja rá a fejét.
Tánc interjú

„Az a bizonyos malomkő végig a színpadon marad” – interjú Kozma Attilával

Március 24–28. között rendezik meg az idei Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált a Miskolci Nemzeti Színházban. A nyitóelőadás Arany János Toldi-trilógiájának első része lesz Kozma Attila táncszínházi feldolgozásában.
Tánc ajánló

Táncos a magasban – Nyizsinszkijről tíz pontban

Vaclav Nyizsinszkij a 20. század elején számos művészeti ágban tetten érhető robbanás egyik legizgalmasabb jelensége. Egyszerre volt újító koreográfus és olyan rendkívüli színpadi jelenléttel rendelkező előadó, aki kortársait is zavarba hozta.