Tánc

Isabella Boylston alaposan megizzasztotta a férfiakat

2017.05.26. 15:05
Ajánlom
Az American Ballet Theater első magántáncosa, a világ egyik legsikeresebb balerinája cross fit bajnokokat hívott el egy balettórára.

Isabella Boylstonról legutóbb akkor írtunk, amikor Szergej Polunyinnal Budapesten forgatták a Red Sparrow című filmet, amiben a balerina Jennifer Lawrence táncdublőreként közreműködött. Erről egy Instagram bejegyzésből szerezhettünk tudomást.

Szergej Polunyin Budapesten forgatott

Kapcsolódó

Szergej Polunyin Budapesten forgatott

Nemrég írtuk meg, hogy a balett ukrán sztárjának a balettszínpadok után a Hollywood-i filmvásznon is elindul karrierje. Hódító hadjáratának keretében az elmúlt hetekben Budapestre érkezett.

A 31 éves táncosnő egyébként elképesztően népszerű világszerte, amit tehetsége és szorgalma mellett minden bizonnyal a közösségi médiában való aktív jelenléte is erősít. Ő ma az egyik legnagyobb Instagram sztár a táncosok közül, amit 189 ezer követője is bizonyít.  Bejegyzéseiben betekintést enged a kulisszák mögé, így egy sokkal teljesebb képet kaphatunk a balett-táncos létről. Innen tudhatjuk azt is, hogy rendszeresen jár edzőterembe, hogy elérje a nyugaton egyre inkább kívánatos izmos, szálkás balerina testalkatot. Most pedig azt is bebizonyította, mennyire kemény fizikai igénybevételt jelent egy balettóra. A SELF videójából kiderül, hogyan állták a sarat a crossfit sportolók.

Vannak azonban olyan sportolók és testépítők, akik nem csupán a vicc kedvéért járnak balettórára. Róluk itt írtunk: 

Balettozó izomkolosszusok

Kapcsolódó

Balettozó izomkolosszusok

A balett és a testépítés olyan messze állnak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől - gondolnánk. Vannak azonban olyan izompacsirták, akik rácáfolnak erre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Kényszerhelyzetbe kerültem” – megszólalt Horváth Lajos Ottó a Nemzetiben történt balesete után kapott összegek kapcsán

A balesetben megsérült színművész azután lépett a nyilvánosság elé, hogy Vidnyánszky Attila a neki és Szász Júliának adott pénzbeli juttatásokkal kapcsolatban nyilatkozott. Közleményére a Nemzeti Színház is reagált.
Vizuál

Ezekről a kultfilmekről ma már mindenki szuperlatívuszokban beszél, pedig megbuktak a premierjük idején

Ma már nehéz elhinni, de számos kultikus remekmű alulteljesített premierje idején a mozikban. Cikkünkben ezek közül mutatunk be néhányat, rávilágítva arra is, milyen tényezők befolyásolhatják egy-egy produkció pénzügyi sikerét. 
Klasszikus

Fischer Iván lett az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának zeneigazgatója

Az együttes bejelentette, július 10-től Fischer Ivánt nevezik ki zeneigazgatójuknak. A dirigens a pozícióban Vaszilij Petrenkót váltja, aki tíz sikeres éven át volt a társulat vezető karmestere.
Színház

Közülük kerül ki a Kaszás Attila-díj idei nyertese

Balla Esztert, Ecsedi Erzsébetet és Tóth Ildikót jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A színművészekre a közönség szavazatait augusztus 23-án éjfélig várják a díj weboldalán.
Könyv

Vámos Miklós: Szívbe markoló az írói padlások posztumusz lesöprése

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal Gabriel García Márquez posztumusz kiadású, Találkozunk augusztusban című kisregényével foglalkozik. Gondolataira a Magvetőnél megjelent kötet kontrollfordítója, Kutasy Mercédesz reagál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

19 év után visszatér a legendás IDMC Nemzetközi Táncworkshop

Idén augusztusban egy négynapos warm-up eseménnyel tér vissza a rendezvény, amelynek során visszaemlékező beszélgetésen, nemzetközi hírű művészek kurzusain és előadásain vehetnek részt az érdeklődők a margitszigeti Kristály Színtérben augusztus 5. és 8. között.
Tánc hír

Először nyert magyar művész a világhírű balettversenyen

Június 25-én este adták át a moszkvai székhelyű Benois de la Danse díjait. Férfi táncos kategóriájában Balázsi Gergő Ármin a verseny története során első magyarként megosztott első díjban részesült.
Tánc ajánló

Nyáresti táncelőadások és interaktív programok a TáncParkban

A Nemzeti Táncszínház a Millenárisra költözése óta, minden év júliusában a parkba költözik. Az alkalmi színpadon kilenc napon át, estéről-estére váltják egymást az együttesek.
Tánc ajánló

A Duna Művészegyüttes legvirtuózabb koreográfiáiból válogat a Nemzeti Táncszínház Táncparkjában

Július 12-én 20:30-tól Buda legnagyobb, ikonikus rendezvényhelyszínén, a Millenárison lép fel Duna fergeteges című válogatásműsorával a Duna Művészegyüttes.
Tánc magazin

Villanásnyi ragyogás – végzős balettművész hallgatók vizsgaelőadásán jártunk

Június 11-én tartotta a Magyar Táncművészeti Egyetem a táncművész alapképzési szak klasszikus balett szakirány hallgatóinak előzetes vizsgakoncert-előadását a Nemzeti Táncszínházban, míg a tényleges vizsgakoncertre június 23-án kerül sor a Magyar Állami Operaházban.