A televíziós beszámolók szerint a közönség nagy tapssal jutalmazta a november 8-i a tánctörténeti eseményt. Közvetlenül a bemutató után Jurij Grigorovics, a táncművet 37 év után felújító koreográfus is elégedetten nyilatkozott a főszerepekben fellépő táncosok - köztük Anna Nikulina és Pavel Dmitrijenko - és a balettkar teljesítményéről. A Rettegett Iván balett az évad egyik legjobban várt eseménye a Bolsojban. Az orosz sajtóban azonban vegyes a fogadtatása a felújításnak. "A Rettegett Iván mégsem olyan szörnyű, mint amilyennek az ősbemutató nézői leírták" - értékelte az előadást hétfőn a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylap. A szerző, Anna Galajda emlékeztetett arra, hogy az először 1975-ben Grigorovics által színpadra állított, az orosz történelem egyik legkegyetlenebb alakjáról szóló balett mennyire népszerű volt külföldön, és mennyien bírálták az egykori Szovjetunióban. A táncmű miatt Grigorovics sok hívét elveszítette, holott korábban éppen újítói munkássága miatt kedvelték.
A Rettegett Iván balett nyugati népszerűségét az ellenzékiség megjelenítése teremtette: a középkori történelembe a hetvenes évek Szovjetuniójának problémáit is becsempészte a híres orosz koreográfus. A Rosszijszkaja Gazeta kritikusa egyaránt dicsérte a főszereplőket és a tánckart. A Kommerszant cikkírója viszont arra emlékeztetett, hogy a balett nem politikai okokból tűnt el 1990-ben a Bolsoj színpadáról, hanem mert az Iván cárt táncoló Irek Muhamedov Angliába disszidált. "A Rettegett Iván nem viselte el a művészi engedelmességet" - írta Jelena Gubajdullina a felújított balettről az Izvesztyija című orosz lapban. A kritikus megállapítása szerint Jurij Grigorovics koreográfus balettjének legjobb időszaka letűnt. A mester nem tudta azt megújítani és a főszerepet táncoló Dmitrijenko nem ért fel a teljesítménynek arra a magaslatára, amelyet elődei nyújtottak.
Prokofjev zenéje ugyanakkor, amelynek felhasználásához örökösei kivételesen járultak hozzá, ugyanolyan hatásos - írta a kritikus, és dicsérte Szimon Virszaladze, a Bolsoj 1989-ben elhunyt grúz tervezője által megálmodott díszleteket és kosztümöket. A Rettegett Iván balettre a Bolsojba szinte lehetetlen jegyet kapni annak ellenére, hogy az interneten 21 ezer forintnak megfelelő összegért árulják a legolcsóbb belépőket.