Tánc

Itt a lehetőség, hogy közelebb kerülj a kortárs tánchoz

2019.08.30. 14:05
Ajánlom
Az L1 Egyesület szeptember 1. és 4. között ismét megszervezi a nemzetközivé bővült kortárs tánc seregszemléjét, az L1danceFestet.

Az esemény főszervezője Ladjánszki Márta táncművész, aki elmondta, az idei rendezvény ötnapos lesz, a nulladik napon szombaton Monoron várják az érdeklődőket. "Igyekszünk kialakítani azt a lehetőséget, hogy ne csak Budapest-központú legyen az esemény, ez egy hosszú távú tervünk is" - emelte ki.

Hangsúlyozta, hogy minden évben olyan előadóterekkel működnek együtt, amelyek a kortárs előadóművészeteket év közben is befogadják. A fesztiválnak "missziója", hogy bemutassák ezeket a helyszíneket - tette hozzá. Mint mondta, a fesztivál a szakma mellett a tánckedvelő közönségnek is kínál programokat. Erre szolgál a fesztivál gazdag OFF programja, ahol workshopokon, kiállításokon, beszélgetéseken keresztül kerülhetünk közelebb a kortárs táncszcéna alkotóihoz.

A programban a leginnovatívabb külföldi koreográfusok, táncosok, rendezők mellett a magyar művészek is kiemelt szerephez jutnak, különös tekintettel az L1 egyesület tagjainak és rezidens művészeinek munkáira.

VeresFlora_DependOnMe_foto_SzabinaFarkas_b2017k-141843.jpg

Veres Flóra: Depend On Me (Fotó/Forrás: Farkas Szabina)

Ladjánszki Márta az előadások közül kiemelte az RS9 Színház performanszát, amely a Vallai Kertben lesz látható. Hozzátette, hogy a Bakelit Multi Art Centerben cseh, német és finn előadás mellett két magyar produkciót is láthat a közönség. Felhívta a figyelmet arra, hogy Kovács István performanszművész és Syporca Whandal rezidens művész idén mutatkozik be először a fesztiválon. Utóbbi fotós és képzőművész is egyben, aki kollázs technikával dolgozik és zenét is szerez. Ladjánszki Márta hangsúlyozta:

a szemle célja, hogy a nézők megtalálják a maguk érdeklődését és rálátást kapjanak a kortárs tánc műfajára,

ezért miden előadás után beszélgetést szerveznek, de lesznek olyan produkciók is, amelyek a nézői interakcióval foglalkoznak. Mindezek mellett a workshopok is lehetőséget nyújtanak az érdeklődőknek, hogy közelebb kerüljenek a kortárs tánc különféle műfajaihoz.

A teljes program ide kattintva érhető el. 

(A fejlécképen Ladjánszki Márta főszervező, fotó: Szabó Roland)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Kulka János is színpadra lép a Feledi Project művészeivel áprilisban

A Feledi Project áprilisi műsora egyszerre jelent tiszteletadást a klasszikusok előtt és izgalmas előrelépést egy új művészi irány felé: egy mélyen emberi klasszikus újragondolása és egy merész, műfaji határokat átlépő bemutató is színpadra kerül.
Tánc ajánló

Április közepén minden az újcirkuszról szól majd a Trafóban

Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen április 12. és 18. között.
Tánc ajánló

Bozsik, Bausch, Goecke – különböző sorsok, közös rezgések

Nincs ok panaszra! A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek idei tánckínálata elkényezteti a táncszerető közönséget, és a táncszakma is felkapja rá a fejét.
Tánc interjú

„Az a bizonyos malomkő végig a színpadon marad” – interjú Kozma Attilával

Március 24–28. között rendezik meg az idei Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált a Miskolci Nemzeti Színházban. A nyitóelőadás Arany János Toldi-trilógiájának első része lesz Kozma Attila táncszínházi feldolgozásában.
Tánc ajánló

Táncos a magasban – Nyizsinszkijről tíz pontban

Vaclav Nyizsinszkij a 20. század elején számos művészeti ágban tetten érhető robbanás egyik legizgalmasabb jelensége. Egyszerre volt újító koreográfus és olyan rendkívüli színpadi jelenléttel rendelkező előadó, aki kortársait is zavarba hozta.