Tánc

Itt van Japán!

2013.09.20. 12:30
Ajánlom
Érintéspont Művészeti Alapítvány szervezésében a 2009-ben Butoh Fesztivál néven elindított, kétévente megrendezett programnak idén a Nemzeti Táncszínház és a Trafó Kortárs Művészetek Háza ad otthont szeptember 23. és 28. között.

A szervezők hosszú távú szándékai már megmutatkoznak a 2013-as év kurátori koncepciójában és az új arculatban. A kezdetben a butoh előadásokra fókuszáló fesztiválprogramban most megjelennek a műfaj szoros határai közé nem sorolható, ugyanakkor a butoh filozófiáját tükröző előadások is. A társadalmi konvenciókat átlépő, tabutémákat sem nélkülöző, újító butoh műfajának szellemiségéhez sokkal inkább igazodik ez a nyitott gondolkodásmód, mely a különböző kortárs előadó-művészeti ágaknak a butoh filozófiája által inspirált művészeit és produkcióit is befogadja.

Szeptember 20-án lép színpadra a kizárólag női táncosokból BATIK, amelyet a koreográfu Ikuyo Kuroda alapított 2002-ben. Még abban z évben elnyerték A Yokohamában megrendezett Seine Saint Denis Nemzetközi Koreográfus Találkozó „Nemzeti Díját", amellyel a professzionális kortárs szakma hivatalosan is elismerte a társulatot.

Eddigi koreográfusi munkái és szólói tették Ko MUROBUSHI-t a butoh egyik legnevesebb képviselőjévé. Fáradhatatlanul dolgozik a műfajban rejlő lehetőségek kiaknázásán, úgy, hogy közben nyitott marad az őt körülvevő világból érkező hatásokra, és kitartóan figyeli a munkáiban megjelenő létező és nem létező japán gyökereket. Ko Murobushi butoh mester legutóbb 2011-ben, a KINJIKI Fesztivál vendégeként lépett fel Budapesten Quick silver című szólójával és Bataritával készített Hangok a széllel... című duójával. A Nemzeti Táncszínházban szeptember 27-én látható darabját júliusban mutatta be az ImPulsTranz Fesztiválon, Bécsben.

Az 1960-ban született Thoru Komatsu 21 évesen kezdett butoh-t tanulni Min Tanaka Mai Jyuku" műhelyében, majd két évvel későbbi találkozása Tatsumi Hijikata és Yoko Ashikawa mesterekkel oda vezetett, hogy stúdiójukban folytatta tanulmányait.Művészeti karrierjében nagy áttörést a tokiói Terpsichore Feltörekvő Butoh Művészek sorozat keretében bemutatott szóló előadása jelentette, melyet további szólómunkák követtek.Stílusát tekintve leginkább a Hijikata-féle butoh iskolához sorolható, melynek hagyományait jelenleg is ápolja és kutatja. Ezzel párhuzamosan butoh táncosként keresi saját nyelvezetét is. Morfium nővér c. darabjának szeptember 28-án, a Nemzeti Táncszínházban lesz látható az európai ősbemutatója.

A szeptember 28-án a Nemzeti Táncszínház színpadára lépő  Lola Lince's Experimental Dance Company 1992-ben alakult Guadalajara városban, Mexikóban. A társulat kreatív munkájában és az egyedi hangvétel keresésében mindig is a kísérletezés volt a kiindulópont. A társulat elutasítja a test, mint berögzült technikai minták által fogva tartott entitás vizsgálatát és a környezete, valamint saját állandó mozgásának befolyása alatt folyamatosan, korlátlanul változó testet tekinti alapnak. A társulat munkáiban elkötelezetten és rendíthetetlenül keresi a belső szabadságot és spiritualitást.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Kulka János is színpadra lép a Feledi Project művészeivel áprilisban

A Feledi Project áprilisi műsora egyszerre jelent tiszteletadást a klasszikusok előtt és izgalmas előrelépést egy új művészi irány felé: egy mélyen emberi klasszikus újragondolása és egy merész, műfaji határokat átlépő bemutató is színpadra kerül.
Tánc ajánló

Április közepén minden az újcirkuszról szól majd a Trafóban

Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen április 12. és 18. között.
Tánc ajánló

Bozsik, Bausch, Goecke – különböző sorsok, közös rezgések

Nincs ok panaszra! A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek idei tánckínálata elkényezteti a táncszerető közönséget, és a táncszakma is felkapja rá a fejét.
Tánc interjú

„Az a bizonyos malomkő végig a színpadon marad” – interjú Kozma Attilával

Március 24–28. között rendezik meg az idei Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált a Miskolci Nemzeti Színházban. A nyitóelőadás Arany János Toldi-trilógiájának első része lesz Kozma Attila táncszínházi feldolgozásában.
Tánc ajánló

Táncos a magasban – Nyizsinszkijről tíz pontban

Vaclav Nyizsinszkij a 20. század elején számos művészeti ágban tetten érhető robbanás egyik legizgalmasabb jelensége. Egyszerre volt újító koreográfus és olyan rendkívüli színpadi jelenléttel rendelkező előadó, aki kortársait is zavarba hozta.