Összetéveszthetetlen mosoly, kiapadhatatlan energiák. Emblematikus Frenák-táncos, akinek Budapest szinte a második otthona, vagy a harmadik. Nelson Reguera ugyanis Kubában született, most Franciaországban él, de dolgozott Ausztráliában is mielőtt csatlakozott a Frenák Pál Társulathoz. A legtöbb előadásban táncosként lép színpadra, a legutóbbi x&y - battement de coeur című produkcióban asszisztensként közreműködött.
- Kubából származol, hosszú, kalandos, kontinenseken átívelő út vezetett a Frenák Pál Társulatig. Hogyan kezdődött és mit hoztál magaddal karriered nemzetközi állomásairól?
- Gyerekként is folyamatosan mozgásban voltam, eleven, nyughatatlan kisfiú voltam, rengeteg fantáziával. Előbb karatéztam, majd tizenegy évesen, egészen véletlenül kezdtem tánccal foglalkozni. Nehéz körülmények között nőttem fel, negyven kilométerre Santa Clara városától, egy San Juan de los Yeras nevű kis faluban. A szüleim egyszerű emberek, ma már nagyon büszkék rám, de akkor még nem értették igazán, hogy miről ábrándozom. Amikor felvételt hirdettek Santa Clara-ban tánctagozatra a művészeti iskolába, minden osztálytársam jelentkezni akart - ez volt a nagy kitörési lehetőség számunkra. A hajnali ötkor induló busszal kellett mennünk, amit én lekéstem. A busz ajtaja épp az orrom előtt csapódott be, rajta minden barátommal. Meg voltam ijedve, de aztán összeszedtem a bátorságomat, és utánuk mentem teljesen egyedül. A csoportból végül kizárólag engem vettek fel a művészeti tagozatra. Ott új élet kezdődött számomra, sok fontos állomással. Nehéz szavakba önteni, hogy melyik hely mit jelentett nekem - Santa Clara, Havanna, Sydney, Párizs - mindegyik meghatározó volt és mindegyik másként. Az eddigi pályámra úgy tekintek, mint egy folyamatos önismereti útra, aminek természetesen még most sincs vége, minden kanyarnak, jó és rossz dolognak megvolt az értelme, ez egy folyamat, az egyik lehetőség hozza a másikat.
- Hogy találkoztatok Frenák Pállal? Milyen volt dolgozni vele a kezdetek kezdetén, hogy hatott és hat a vele való munka arra, amit a táncról gondolsz?
- Pállal 2004-ben találkoztunk, Kardos József, a Sziget akkori programigazgatója hívta meg a szólómat a Sziget Fesztiválra, ahová az Australian Council for the Arts és az akkori társulatom, a Sue Healey Dance Company segítségével juthattam el. Akkor látott Pál és bár nem szerette igazán a szólómat, lehetőséget látott bennem és felajánlotta, hogy dolgozzunk együtt. A Frisson volt az első előadásom vele és a társulattal. Lenyűgöző volt a közös munka, akkor még alig beszéltem franciául és nem csak a munkanyelv, de a mozgásnyelv is teljesen új volt és egyedi. Zsigeri volt, organikus, animális, nagyon fizikai, jelenlétből építkező, igazi kihívás. Pál az a koreográfus, akivel a leghosszabb ideje dolgozom együtt. Bár a pályám jól mutatja, hogy nem félek változtatni, minket mégis valahogy még mindig összetart a közös munka élménye. Rengeteg olyan dolog van bennem, amit csak Pál koreográfiáján és alkotói nyelvén keresztül tudok kifejezni, és azt hiszem ez fordítva is igaz: Pál is sok mindent rajtam és a mozgásomon, a jelenlétemen keresztül tud megmutatni a színpadon. Ez különleges dolog. Néha jó átadni magunkat az ösztöneinknek a kreációs folyamatban, kísérletezni, nem technikából táncolni, hanem zsigerből mozdulni, mint az állatok. Ez a fajta ösztönösség az, amit a társulattal való munka adott, és amit minden nap újra és újra kell tanulni. Pállal a közös munka egy nagyon kreatív folyamat, amikor együtt dolgozunk, automatikusan megvan a közös hang, megvannak a kapcsolódási pontok, ez kivételes és csodálatos dolog.
- A Frenák Pál Társulat az InTimE 50. előadását ünnepli október 25-én az Átrium Film-Színházban. Az eredeti szereposztás óta a táncos egy része kicserélődött, Te azonban a darab létrehozásában is közreműködtél. Azóta bejártátok vele a világot. Sokat változott a darab az utóbbi öt évben? Szerinted mi az előadás sikerének titka?
- Az InTimE nagyon különleges előadás számomra, a legnagyszerűbb koreográfia, amit valaha táncoltam. Az egész életem ott van benne. És ezt nem csak én érzem így, meglepő lehet, de valahogy mindenki, aki részt vett a kreációban azt mondja, hogy az InTimE élete egyik legfontosabb előadása. Hogy ő is ott van benne, hogy ott önmagára találhatott. Sok izgalmas próbafolyamatot átéltem már a társulattal, de az a fajta tökéletes együttállás és összhang, ami az InTimE alkotásakor megvolt, az igazán kivételes. Pál, Lisa, Kolozsi Viktória, Jantner Emese, Fekete Zoltán, Czéh Balázs és én. Valahogy pont jókor találkoztunk és egyszerűen csak átadtuk magunkat ennek a pillanatnak, átadtuk magunkat az alkotói folyamatnak maximálisan. És ez a legjobb dolog egy kreációban, amikor ott vagy, minden idegszáladdal jelen vagy és átengeded magad az egésznek. Aztán új táncosok jöttek, változott a szereposztás, de a darab valahogy mégsem, vagyis a darab esszenciája és lényege nem. Az InTimE egyszerű, tiszta és pont ettől nagyon erős. Az őszinteségről szól, arról, hogy szembe kell nézned saját magaddal, hogy önmagad kell, hogy legyél a színpadon. És amikor az új táncosok megértik ezt, hogy ebben az előadásban ez az őszinteség a legfontosabb, akkor valahogy ők is eggyé válnak a darabbal.
- Több alkalommal dolgoztál Frenák Pál koreográfus-asszisztenseként, legutóbb a Trafóban november 2-3-án látható x&y - battement de coeur című produkcióban és a Kassai Nemzeti Balett számára készített Chaotica című előadásban. Milyen érzés, hogy ilyenkor nem vagy a színpadon? Ilyenkor hogy zajlik a közös munka?
- Tizenegy éves korom óta táncolok, és mind a mai napig úgy lépek színpadra, hogy csak az az előadás, az a pillanat létezik számomra. Soha nem „tartalékolom" az energiáimat, hogy majd holnap vagy majd a következő előadásban igazán megmutatom... Nem, nekem mindig a most a fontos, a jelen, az a mozdulat, az az előadás, ami éppen ott és akkor történik. Amikor asszisztensként dolgozom, akkor is ezt mondom a táncosoknak: hogy mindig táncoljanak úgy, mintha életükben utoljára tennék. Én nagyon szerencsés vagyok, a világ legszebb színpadain állhattam, nagyon karakteres és különböző alkotóval, koreográfussal és táncossal dolgozhattam együtt. Ez most már egy új, más időszak az életemben - még mindig fantasztikus a színpadon, de már nem érzem, hogy mindig minden áron ott kell lennem. Nagyon érdekes Pál asszisztenseként dolgozni, hiszen a majdnem tíz évnyi közös munka után sokszor én pontosan tudom, hogy mit akar látni egy-egy táncostól, milyen jelenlétet és energiát, de ezt nehéz szavakkal elmagyarázni vagy megmutatni. Erre mindig az adott táncosnak kell rájönnie, és bár ilyenkor tudom, hogy Pál mit szeretne látni, mégis ott ülök mellette tehetetlenül. Sokat tanulok ezekből a helyzetekből és most azt érzem, hogy pontosan erre van szükségem. Figyelni és tanulni még többet a táncosoktól, akikkel dolgozom, az emberektől körülöttem. Azért, hogy egyszer képes legyek majd átadni a tapasztalataimat. A Pállal való munka nagy hatással van rám művészként, nagyon értékesnek tartom azt, amit ő teremt, és úgy érzem, hogy nekem feladatom az, hogy ezt másoknak is megmutassam és közvetítsem. Hiszek abban, hogy van valami a Frenák-darabokban, ami igazán fontos és különleges, és hogy a következő években a társulat pályája még feljebb ível.
- Hosszú évek óta vagy a társulat oszlopos tagja. Mik a terveid a jövőre nézve a társulat tagjaként vagy mint önálló alkotó?
- Én tényleg a mában és a mának élek. Decemberben először lát majd Frenák-előadásban táncolni a családom Kubában. Ez nagyon fontos nekem. Itt az InTimE , a Fiúk. Megtanultam, hogy az a legfontosabb, amit most történik. A jövő még nincs itt, de abból alakul, ami most van. A jelenből és a jelenlétből.
hírlevél
