- Miért az Ego Trippel jöttetek a Szigetre, ha nemrég mutattátok be Ricardo Machadoval a Point of You című új előadásotokat a Trafóban?

- A DunapART Kortárs Előadóművészeti Szemléről érkezett a meghívás a Szigetre, ott pedig ezzel a darabbal szerepeltünk. Ennek azért is örültünk még jobban, mert előtte problémát jelentett, hogy ezt a szokásosnál költségesebb darabot gyakrabban mutathassuk be. A szereplők sok irányból érkeznek ebbe az előadásba, és az utaztatás drága, így nem állhattunk vele bármikor színpadra.

- Milyen lehetőségek vannak anyagi értelemben egy ilyen költséges előadás életben tartására?

- Az Ego Trippel egy Kickstarter nevű amerikai közösségi finanszírozási projekten keresztül próbáltunk támogatást szerezni, amiben végül tényleg sokan segítettek is. A közösségi finanszírozás műfaja itthon még elég ismeretlen, mert nincs benne eléggé a köztudatban. Az emberek azt nem értették, hogy egy közösségi honlapon keresztül adhatsz akár ezer forintot is, nem kell megterhelő összeggel hozzájárulni. Azt tapasztaltuk, hogy inkább az idősebb korosztály adakozott, aki úgy érezte, hogy megengedheti magának. Pedig a jelképes összegek is ugyanúgy segítenek. A projekt egészében véve mégis meglepően jól sikerült.

- Mindig kérdés és rizikó, hogy mennyire tudja felvenni a versenyt egy popzenei fesztivál hangerejével egy táncelőadás. Neked ezzel kapcsolatban mi a tapasztalatod?

- Lehet olyan előadás, aminek kárára van a fesztiválos környezet, de ez nagyon függ a produkció jellegétől. Az Ego Trip egy elég bulizós darab, ami nagyon illik a Sziget hangulatába és sodrásába. De tény, hogy egy táncelőadás körüli hangzavar és a táncsátorban való ki-bejárkálás nem segíti az előadók munkáját és a néző fókuszát a színpadon tartani.

Réti Anna (Fotó/Forrás: A. Klougart)

- Mindig is szerettél a darabjaid elméleti hátterében elmélyülni. Az Ego Trip, amiben az egónk jelen pillanathoz való viszonya és megélése fontos szerepet kap, milyen gondolattal foglalkozik? Mit jelent megélni a jelent például a szelfik világában?

- A szelfi kérdése pont nagyon érdekes ebből a szempontból. Jelen lenni lehet egy pillanatig is, de ha azt érzékeled és tudatosítod, akkor már nem vagy jelen, már „kint” vagy, magadon kívül. Jelen vagyok minden szelfiben, hisz ez épp annak a megerősítése, hogy itt vagyok és ebben a pillanatban vagyok itt. Csináltunk egyszer Hudi Lászlóval egy előadást az Artusban A láthatatlan ember címmel, amiben az egyik ötletemmel egy hasonló jelenséget próbáltam megragadni. Elmentem egy fotóshoz, és azt kértem tőle, hogy fényképezzen le, de úgy, hogy abban a pillanatban én maximálisan jelen legyek. Ez persze sehogy sem sikerült, újra és újra csináltattam vele. Kicsit hecceltük, hogy sosem sikerül a jelen lévő énemet lefotóznia. Utána megmondtuk neki, hogy egy valóság-színházi jelenete résztvevője volt.

- A tudatosságot vagy a spontaneitást kell inkább beáldozni a jelen megéléséhez?

- Az egyik talán nem zárja ki a másikat. Amivel az Ego Tripben Ido Batash izraeli alkotótársammal sokat foglalkoztunk az az, hogy bizonyos embereknek nagyon könnyen megy annak az állapotnak a megélése, amikor nem törődnek a külvilág válaszreakcióival. Amikor nem akarnak megfelelni, hanem spontán cselekednek és reagálnak. Ezzel szemben meg másoknak ez mennyire nehezére esik, és mennyire nem fakad belőlük természetes módon.

Egotrip (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba)

- A darab mint önvizsgálat, segített ennek a megválaszolásában? Te végül melyik embertípushoz tartozol?

- Azt gondolom, hogy nincsen egy válasz, hanem ezerféle „szín”létezik. És arra sincsen igazán válasz, hogy hogyan lehet vagy hogyan érdemes jelen lenni. Én nagyon sokat reflektálok saját magamra és másokra is. Talán a tánc az egyik legfontosabb eszköz számomra, aminek segítségével igazán jelen tudok lenni. Mindezzel pedig komolyabban foglalkozni egy szuper szereplőgárda társaságában, izgalmas Trip volt.