Tánc

Józsefváros díszpolgárává választották Novák Tatát

2023.10.20. 13:50
Ajánlom
A VIII. kerületi önkormányzat testülete egyhangúlag választotta díszpolgárának a 92 éves művészt. A magyar néptánciskola megteremtője novemberben veheti át a kitüntetést. 

Budapest VIII. kerület Józsefváros Önkormányzata – a teljes testület egyhangú döntésével – díszpolgárrá választotta Novák Ferenc Tata Kossuth-, Erkel- és Hevesi-díjas érdemes művészt, Prima és Prima Primissima díjas rendező-koreográfust, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagját, a Nemzet Művészét.

A kitüntetés átadására november 7-én kerül majd sor.

Novák Ferenc Tata nevéhez fűződik a magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének megteremtése. Az általa irányított táncegyüttesekkel új formanyelvű dramatikus táncszínházat hozott létre: irodalmi alapú táncszínházi produkciókat és erőteljes folklórműsorokat állított színpadra, szívesen dolgozott együtt prózai vagy zenés színházakkal, balettegyüttesekkel, szabadtéri látványosságok szerzőgárdáival is.

Ars poeticája szerint:

a folklórból nekünk nem imitálni kell a paraszti kultúrát, hanem annak elemeiből ugyanolyan műveket kell létrehozni, mint azt teszik a kortársak a film, a képzőművészet, az irodalom vagy a zene területén.

Legjelentősebb művei: A helység kalapácsa, Antigoné, Évszázadok táncai, Forrószegiek, János vitéz, Keleti táncvihar, Kocsonya Mihály házassága, Kőműves Kelemen, Lúdas Matyi, Magyar Electra, Magyar Menyegző. Koreográfiáiban meghatározó szerepet játszik a magyar néptánckincs színpadi megjelenítése, a magyar népzene, néptánc sokszínűségének bemutatása. Fontosabb koreográfiái: Duna-rapszódia (dramatikus néptáncok), Csíksomlyói passió, Egri csillagok, István, a király (rockopera), József és testvérei, Szarvassá változott fiak. 2003-ban az István, a király első erdélyi előadását Csíksomlyón nemcsak koreografálta, hanem ő is rendezte.

Fejléckép: Novák Ferenc Tata (Fotó/Forrás: Kaszner Nikolett / Nemzeti Táncszínház)

„Tata csak egy van, bár lenne belőle több!” – Egykori tanítványai köszöntik a 90 éves Novák Ferenc Tatát

Kapcsolódó

„Tata csak egy van, bár lenne belőle több!” – Egykori tanítványai köszöntik a 90 éves Novák Ferenc Tatát

Nevét mindenki végtelen szeretettel és nagy tisztelettel ejti ki. Példakép, akihez igazodunk, de közben mégis elérhető, közvetlen, egy közülünk. A táncházmozgalom legendás alakja, Novák Ferenc, vagy ahogy mindenki hívja, Tata, március 27-én tölti be kerek, 90. születésnapját. A jeles esemény alkalmából a Fidelio három egykori tanítvány köszöntő sorait osztja meg, akiket pályájuk alakulása elsodort régi együttesüktől, ám Tatához és a tőle kapott tanításhoz máig hűek maradtak. Isten éltessen, Tata!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Itt a lista, közülük kerülnek ki a 2024-es Prima Primissimák

Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
Színház

Kulka János: Tényleg más lettem

A közelmúltban hosszú idő után először lépett egyedüli szereplőként színpadra Kulka János. A Halál Velencében című előadást a Jurányi Házban mutatták be, a színművészt ennek apropóján kérdezte az RTL.
Színház

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
Zenés színház

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Színház

Felkavaró vízió a modern nőkről – Alföldi Róbert legújabb rendezése a Pesti Színházban

Október 5-én tartják Wéber Kata Egy nő anatómiája című darabjának magyarországi ősbemutatóját a Pesti Színházban, amelynek alapján Mundruczó Kornél nagy sikerű filmje, a Pieces of a Woman készült.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Előremutató nemzetközi projekthez csatlakozott a Magyar Táncművészeti Egyetem

A Magyar Táncművészeti Egyetem csatlakozott egy a közép-európai táncművészeti egyetemek közti együttműködési projekthez, amelynek célja, hogy kialakítson egy olyan hallgatói és egyetemi hálózatot, amely összeköti a régió táncszíntereit.
Tánc hír

Gáláns jelmezfelajánlást kapott a Magyar Táncművészeti Egyetem a japán Atelier Yoshino Co. részéről

A Magyar Táncművészeti Egyetem campustúrát és fogadást tartott a Diplomáciai Testületek tagjai számára. Az esemény kiemelt programpontja volt az Atelier Yoshino Co. jelmezkészítő és -bérbeadó vállalat jelmezadományozási ceremóniája.
Tánc ajánló

A szerelem a központi témája a Duna Művészegyüttes legújabb bemutatójának

A Szerelemkert című produkció válogatást nyújt neves koreográfusok rég nem látott műveiből, kiegészülve az együttes jelenlegi repertoárján lévő koreográfiáival. A bemutató október 3-án lesz látható a Nemzeti Táncszínházban.
Tánc ajánló

A Szegedi Nemzeti Színházban debütál a Duna Művészegyüttes Apák és fiak című előadása

A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán című előadása egy sorozat kezdőállomása, melyben tisztelegni kívánnak a kiemelkedő munkát végző néptáncgyűjtők előtt.
Tánc ajánló

The Freaks – Világpremier cirkuszshow a Margitszigeten!

Augusztus 28-án a világon először lehet látni a szenzációs multimédiás cirkuszshowt: a The Freaks NOVA – Visionaire’s World című látványos produkcióját.