Strauss a bibliai József-történetét operaszerűen dolgozta fel baletté. Míg a klasszikus balettek elsősorban a cselekmény minél akciódúsabb elmesélésére törekednek, Strauss a történet helyett atmoszférát teremt: először részletesen megrajzol egy társadalmi közeget, majdnem olyan hosszúságban, mint a mű második felében megjelenő tényleges József-történetet. A főhős csak akkor léphet színre, amikor már feltárult a szellemi közeg. A társadalmi psziché után az emberi psziché tárul föl, a legenda szinte csak ürügy arra, hogy – mint a nagy Strauss operák: Elektra vagy Salome esetében - feltáruljon a neurotikus/pszichotikus ember belső pokla. Nem véletlen, hogy Freud Strauss kortársa volt.

Juronics Tamás az Angyal szerepében (Fotó/Forrás: Tarnavölgyi Zoltán)

Az előadásban Juronics Tamás rendező-koreográfus a tőle megszokott módon kitágítja a bibliai történet értelmezési síkjait, kiemelve azt a vallásos, de még a századfordulós bécsi pszichoanalízis világából is. Juronics Tamás a jövőbe vetítve absztrahálja a legendát, szorongató disztópiát tárva elénk.

József-legenda (Fotó/Forrás: Tarnavölgyi Zoltán)

Egy materiális, a transzcendenciát tudomásul nem vevő, sőt, veszélyesnek tartó világban vagyunk, ahol az ember csak test és hús, anyag, impulzusok nélkül létezik. Hideg és kiszámított minden, a társadalom kasztokra oszlik, minden óramű pontossággal működik. Ebbe a világba érkezik meg József, a maga szubjektív világlátásával és energiája szétzilálja a rendet. Miképpen Salome Keresztelő Szent Jánosban, Potifárné Józsefben látja meg az oly régóta áhított férfit, aki kizökkenti érzéketlenségéből. Vallás és erotika, extázis és transzcendencia mindig is összetartoztak, és ebben a különös táncműben már-már merész módon tűnik el a határ a kettő között.

József-legenda (Fotó/Forrás: Tarnavölgyi Zoltán)