Tánc

Juronics Tamás kapta az idei Seregi-díjat

2014.05.22. 14:09
Ajánlom
A Magyar Állami Operaház által 2013-ban alapított Seregi-díjat idén második alkalommal, május 21-én este adták át.

A Kossuth-díjas táncos, koreográfus, rendező elmondta, hogy az elmúlt ötven év egyik legjelentősebb magyar koreográfusa, Seregi László nevét, szellemiségét megidéző díj a legrangosabb elismerések közé kell, hogy tartozzon.

Seregi László egyike volt az utolsó igazi polihisztoroknak, akinek rendkívüli műveltsége a táncművészet mellett a zenére és a képzőművészetre is kiterjedt. Balettjei az Operaházhoz kapcsolták, de munkássága érintette a musicalt és más műfajokat is - közölte a művész, hozzátéve: bízik benne, maga Seregi László is elégedett lenne az idei díj odaítéléséről hozott döntéssel.

A Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője megtisztelőnek tartja, hogy kiérdemelte mindhárom díjat, amely a magyar táncművészetet más-más területén meghatározó koreográfusmester - Seregi László mellett, Imre Zoltán és Eck Imre - nevét viseli. Juronics Tamás elárulta, bár hosszú évekkel ezelőtt egyszer már dolgozott együtt a Nemzeti Balett társulatával, reméli, hogy lesz még alkalom rá.

A művész tavasszal rendezőként és koreográfusként összesen öt produkciót állított színpadra, így a következő napokat pihenéssel tölti. Nyár elején pedig indulnak a Szegedi Szabadtéri Játékokon Kodály Zoltán Háry János című daljátékának próbái, amelynek a koreográfiáját Juronics Tamás készíti, s a Dóm téren fellépnek a Szegedi Kortárs Balett művészei is. A társulat már nyár végén elkezdi a felkészülést novemberi bemutatójára, amikor Richard Strauss József legendája című művét adják elő Kocsis Zoltánnal és a Nemzeti Filharmonikusokkal.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Színház

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Zenés színház

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc gyász

Elhunyt Kristó Annamária, a Győri Balett alapító tagja

Elhunyt Dr. Kristó Annamária táncművész, a Győri Balett alapító tagja – tudatta a tánctársulat. „Emlékét megőrizzük, s nem feledjük!” – írják. Dr. Kristó Annamária táncosként indult, végül jogászként végzett, de aktívan fotózott, elsősorban táncot.
Tánc interjú

Fekete Péter: „Nem szabad feladni”

„Hosszú távú, tudatos építkezés zajlik” – fogalmaz Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója arról a munkáról, amely a cirkuszművészet újradefiniálását tűzte ki célul. De miről is van szó pontosan, kiből lesz ma artista, milyen formában zajlik az utánpótlásnevelés, és lesz-e új épülete a Fővárosi Nagycirkusznak?
Tánc interjú

Takashima Kentaro, a Mariinszkij Színház korábbi művésze visszatért a Magyar Táncművészeti Egyetemre

2016-ban végzett a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművész BA képzés klasszikus balett szakirányán Takashima Kentaro, aki korábban a Mariinszkij Színház balett-társulatában is táncolt. A kiváló művész januárban visszatért az Alma materba.
Tánc interjú

A Magyar Táncművészeti Egyetem támogatásra érdemes csodavilág – vallja az új rektorhelyettes

Két hónapja dolgozik a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár mellett rektorhelyettesként Salát Magdolna. Az intézmény korábbi tanulmányi igazgatója, aki 2008 óta tevékenykedik egyetemi pályán.
Tánc ajánló

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.