Tánc

Karizmatikus találkozás

2009.05.22. 00:00
Ajánlom
Az idei Szegedi Szabadtéri Játékok egyik különlegességének ígérkezik a lauseanne-i Béjart Balett Szerelemtánc című balettestje. Az előadás Lőrinczy György, a Pentaton Művészeti Ügynökség vezetőjének segítségével jut el Magyarországra.

- Ha jól tudom, neked elég erős kötődésed van a Dóm térhez.

- Első fellépésem a Dóm téren volt, a néptáncfesztiválon, egy Novák Ferenc-koreográfiában, ugyanis 11 éves koromtól 25 éves koromig a Bihari Táncegyüttes tagja voltam. És ez a közel másfél évtized a mai napig meghatározza az életemet.

- Nem volt ez ijesztő?

- Az még a nagy, hétezres nézőtér idejében történt, ráadásul a történethez hozzátartozik, hogy zöldfülűként véletlenül az első sorba rakott Tata, és a nyilvános jelmezes főpróbán a teli nézőtér előtt magához ragadta a mikrofont, majd miután megkérdezte hétezer néző és négyszáz kolléga füle hallatára: „Gyurika, te hogy a fenébe kerülsz az első sorba?", hátraküldött az utolsó sorba. (Lőrinczy György nevet - a szerk.) Félreértés ne essék: nagy hálával és szeretettel gondolok arra az időszakra, a Biharira és az általam nagyon tisztelt Tatára. És valljuk be, igaza volt. Utólag azt mondhatom, nem is tett velem rosszat, mert 16 évesen ezt kibírtam, a szakmában pedig ez után már szinte minden „túlélhető". A Dóm tér egyébként azóta is fontos hely a számomra, hiszen dolgoztam itt rendezőasszisztensként, az utóbbi években pedig a Rómeó és Júlia és Szentivánéji álom producereként kötnek ide erős szálak.

- És mi az első Béjart-élményed?

- Az önéletrajza, az Életem a tánc. Sokáig én is koreográfusnak készültem, a néptánc mellett a Bihariban foglalkoztunk balettel, jazztánccal, és az fogott meg Béjart-ban, hogy annak ellenére is, hogy nem tartották különösebben tehetségnek, a kemény munka révén mégis a tánctörténet egyik kiemelkedő alakjává tudott válni. Amikor az Operában dolgoztam, Szakály György és Pongor Ildikó táncolták Béjart koreográfiáját, a Bhaktit, majd utána láttam csak a Béjart Balettet élőben, külföldön.

- A 2006-os Budapesti Tavaszi Fesztiválon lépett fel Magyarországon legutóbb a társulat. Az akkor bemutatott Ballet for Life-ból is lesznek részletek a Dóm téri programban. Mit hoznak még?

- Három részből áll az est, és igen „kalandos", ahogyan kialakult a végleges, teljesen egyedi, helyszínre szabott program. A Szerelemtánc című gálát ajánlotta először a menedzsment. Bár én ezt az előadást egy sportcsarnokban láttam, és ilyen nagy terekben játsszák, azt éreztem, hogy annak az intimitása mellé kell egy nagyobb szabású, a Dóm térhez szabott produkció is. Nagyon szerettük volna, hogy a Ravel Bolerójára készült darabot eltáncolják a szegedi közönségnek is, a Béjart Balett pedig szerette volna megmutatni a jelent is, ezért került be a jelenlegi művészeti vezető, Gil Roman koreográfiája. Végül közös megegyezéssel ő állította össze a műsort, amiben egyrészt tehát benne lesz a béjart-i életmű, ami a szakmai és szellemi alapja a társulatnak, de megmutatják azt is az együttes születésnapjára készült Roman-művel, a Szellemek kaszinójával, hogyan folytatják tovább az utat. A táncosok kvalitása nem változott, ugyanolyan lenyűgöző, mint Béjart irányítása alatt jellemezte őket, akármilyen messze ül a néző, a technikai tudásukról a nézőtér legtávolabbi pontján is meggyőződhet.

- Csak ez a technikai tudás teszi különlegessé a Béjart Balettet? 

- Ugyanúgy, ahogy a Dóm tér valami megmagyarázhatatlan atmoszférával rendelkező kultikus hely, Béjart személyiségének és műveinek is van egyfajta különleges, azonnal beszippantó hangulata. Biztos vagyok abban, hogyan ennek a két karizmának a találkozása különleges élmény lesz.

- A Dóm téri színpad nem kifejezetten balettelőadásokra készült. Milyen technikai feltételeket kíván ez?

- Béjart halála óta elég gyakran lép fel a társulat nagyszabású gálákkal sportcsarnokokban, kongresszusi termekben. A fénytechnikára komoly hangsúlyt fektetnek, és ez az, ami a Dóm téren is különleges lesz. Ezen kívül extra követelményeket nem támasztanak. Arra nyilván kell figyelnünk, hogy a balettpadló megfelelő legyen. A Balett vezetői elég sok anyagot kaptak már a Dóm térről, de júniusban ideutazik egy koreográfus és az együttes technikai vezetője, hogy személyesen is feltérképezzék a helyszínt.

- Épp a tér mérete és a világítás miatt nem kaphatja meg könnyen a „kommersz" jelzőt a produkció?

Nagyon rossz beidegződés az, ha valami nagy tömegeket vonz, törvényszerűen egyenlő a kommersszel, a gagyival. A Dóm tér Magyarország legnagyobb nyári népszínháza, táncban pedig ezt a színvonalas népszínházi vonulatot senki nem képviseli színvonalasabban, mint a Béjart Balett. Producerként könnyű helyzetben lennék, ha pontosan tudnám, kik fognak bejönni egy-egy előadásra. Szegeden Imre Zoltán megteremtette a kortárs balett hagyományát, tehát van egy értő helyi közönség. Minden bizonnyal lesznek olyan ínyencek, akik a Béjart iránti tiszteletből jönnek el, hiszen a mai modern balettet nem lehet Béjart nélkül megérteni, mert ő egyfajta híd a klasszika és a kortárs között. Balettjeinek témái mindenkit megérintenek, a koreográfiákhoz választott zenék pedig, Berlioztól a U2-ig, Stravinskytől a Queenig, mindenki számára ismertek. Azt hiszem, nagyon jókor és jó összeállítással érkezik hozzánk a társulat: csomagukba egyaránt bepakolták a Béjart-örökséget, illetve a Béjart által kiválasztott Gil Roman új elképzeléseit.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Lemondott Lőrinczy György az NKA alelnöki posztjáról

Az Origo értesülései szerint Kásler Miklós miniszter elfogadta Lőrinczy György indokait a lemondást illetően.
Zenés színház

Kálmán Yvonne: Nem támogatom Kerényi Miklós Gábort

Közösségi oldalán jelentette be a Budapesti Operettszínház korábbi művészeti vezetője, hogy megpályázza a Nagymező utcai teátrum főigazgatói székét. Bejegyzésében Kálmán Imre lányának öt évvel ezelőtti ajánlására hivatkozik, Kálmán Yvonne azonban visszautasítja, hogy támogatná a rendező pályázatát.
Klasszikus

Bencze Máté döntős a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében

A Magyarországot képviselő fiatal szaxofonos az öt döntős közé jutott a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén Edinburghben.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Klasszikus

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Már ami a lemezeladási adatokat illeti. Sheku Kanneh-Mason fellépett a brit királyi esküvőn, és 100 ezer példányban adták el a debütáló lemezét. Még nem töltötte be a huszadik életévét.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc misty copeland

Táncfilmek, amik miatt érdemes várni az őszt

Misty Copeland, Szergej Poluynin, és Carlos Acosta - többek között ők gondoskodnak arról, hogy a hűvösebb napokban lenyűgöző táncfilmeket lássunk a mozikban.
Tánc gyász

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Tánc recirquel

Vági Bence cirkuszrendezését dicsérik Skóciában

A hét ukrán artistát felvonultató My Land című produkció az Edingburh Fringe Fesztivál közönségét már meggyőzte.
Tánc fájdalom

Nyomtatott spicc-cipő hozhat megváltást a balerinák számára

Hadar Neeman 3D-s nyomtatással készít személyre szabott spicc-cipőket a fájdalom csökkentése érdekében.
Tánc magazin

50 éves Bozsik Yvette, akinek bátorságát még Pina Bausch is elismerte

Saját nevét viselő társulata az ország egyik kiemelt, nemzetközileg is elismert kortárs táncegyüttese.