A darab alapkoncepciója szerint a színpadon mindenki billogként viseli a színét és más színű emberekkel kerül relációba. A kékség pedig nem véletlen: az angolban a „blue” egyben szomorúságot is jelent, ezzel kifejezi azt a hangulatot is, amivel az alkotók szemlélik a minket körülvevő világ globális állapotát. Ezt erősíti az előadásban pillanatokra felcsendülő blues is.
„Miközben a vallási, faji különbségek, kisebbségi jogok, politikai nézetek harca egyre erősebb, az adott kérdésekről alkotott véleményeink megfogalmazása egyre nehezebb és veszélyesebb.
Ha a gondolatainkat meg merjük fogalmazni, abban a pillanatban „beszíneződünk”,
bekerülünk egy skatulyába, ahova valójában egyáltalán nem tartozunk.” – mondta Kurucz Sándor, hozzátéve: „Furcsán elveszni látszik a szólásszabadság lehetősége, mert ugyan mondhatod a magadét, de ha így teszel, akkor biztos, hogy kategorizálnak. A politika diktálta színek mentén akarnak megjelölni, miközben az ember, az egyén sokkal összetettebb mátrix. Az internet és az utca vált a politikai pártok szavazóvadász csatározásának színterévé, ami azonban megmérgezi az emberi viszonyokat, a mindennapokat, és „kékké, vagy nem kékké” válunk tőle.”
A vendégkoreográfus kísérlete arra is megpróbál választ találni, hogy az általa létrehozott, sajátosan ösztönös, nyers mozgásrendszer ki tudja-e billenteni a táncosokat a számukra könnyű sablonokból.
Részlet a Szegedi Kortárs Balett Blue című előadásából (Fotó/Forrás: Graziano Bongiovanni / Szegedi Kortárs Balett)
Juronics Tamás is hasonló megújulást tűzött ki célul, új impulzusokat, utakat keres. Ebbe az elképzelésbe pedig nemcsak Kurucz Sándor, hanem Czár Gergely koreográfiája is tökéletesen beleilleszkedik. Czár nem először dolgozik a Szegedi Kortárs Balett csapatával, táncainak jellegzetessége pedig a nyitottság, a szabad asszociációk mentén formálódó, a nézőkben fejében egyedileg kialakuló értelmezés megteremtése.
Ebben a darabban nincsenek történetek, nem rajzolódnak ki egyéni sorsok.
Az alkotók a csoportok és egyének különbségei mentén vázolják fel az ellentétekből adódó konfliktusokat, az érzelmek, impressziók vannak átfordítva a tánc nyelvére. Mindez háromféle stílusban valósul meg, amik hol összeérnek, hol pedig teljes mértékben függetlenednek egymástól.
A Blue, amit Nanine Linning The black paintings című előadásával együtt december 4-én mutattak volna be, pillanatnyilag házi főpróbává alakult, ám amint lehetőséget látnak arra, hogy közönség előtt is megmutathassák a koreográfiát, kitűzik a premier időpontját. Pataki András igazgató szerint erre akár már január végén sor kerülhet. Addig azonban a Szegedi Kortárs Balett online térbe vonul, és olyan klasszikusokkal kedveskednek a nézőknek, mint a Diótörő és a Hamupipőke, de terveik között szerepel a fennmaradó decemberi előadások streamelése is.
Fejléckép: jelenet az előadásból (fotó: Graziano Bongiovanni)
hírlevél
