- Ha Magyarországon olyan kiszámíthatatlan a kortárs táncos lét, miért térsz mégis rendszeresen vissza, holott a világban számos helyen kiemelten fontos alkotóként számítanak rád?

- Fáradt vagyok Magyarországon. Elsősorban a kreativitásom, a művészi munkám érdekel, és ez mélyen kötődik ide, ehhez az országhoz, a családomhoz, ahhoz a világhoz, amit itt megéltem, a süketek és nagyothallók világához. Itt az intézetben, a rácsok mögül fi gyelve a környezetemet olyan információkhoz, élményekhez jutottam, mint magánszemély, amiket a későbbiekben folyamatosan projektáltam. Ahogy Dürkheim is mondja: "A valóságon keresztül megélt igazságok szűrődtek le egy teóriába." Hát én ebben hiszek. Amikor elkezdek egy darabot, leggyakrabban egy képből indulok el. Globálisan látom, hogy mit szeretnék, de részleteiben egyáltalán nem. Azokat majd ebből a globális látványból fogom kifejteni.

- Az Instinct (Ösztönök) esetében mi volt a kiinduló vízió?

- Attól félek, neked vagy a közönségnek semmit nem fog jelenteni, amit most mondok: a kék szín. Engem a kék szín már évek óta foglalkoztat. Benne vagyok egyfajta realitásban, de közben a kékség olyan mélység, amelybe mindig szerettem volna magam beleengedni. Eddigi darabjaim általában egy-egy erős impulzussal, robbanással kezdődtek. Most az foglalkoztatott, hogy ilyenfajta kezdő lökés nélkül ugyanúgy feszültséget teremtsek. Ebben a darabomban nem a konfl iktusokra, az ütközésekre építek, hanem az együttműködésre. Fontos még a szcenográfi a, amivel az életciklus szimbólumát kívántam megteremteni. A látvány alapja tulajdonképpen egy hatalmas sílefutó, ami azonban egy kör, illetve kiegészíthető egy teljes körré. Ez a kiegészíthetőség, folytathatóság számomra egy életciklust jelent. Az Instinct tehát azzal játszik, hogy ami nincs ott, az mégis hogyan érzékelhető. Az persze nem baj, hogy ez konkrétan nem jelenik meg. Ezek csak az én kiindulásomhoz kellettek, a közönség mindezt nem tudja, de jó esetben megérez belőle valamit. Használja az asszociációit, ezzel kialakulhat benne egy nagyon erős érzés, aminek nem kell az enyémmel egyeznie, hiszen én is az asszociációimmal dolgozom. Nem az a célom, hogy bármit is elmagyarázzak. Közben persze ez a darabom is ugyanazzal foglalkozik, mint a többi. Egy újságíró egyszer szememre hányta, hogy önmagamtól lopok. Hát kitől lopjak? Igen, mindig ugyanazokhoz térek vissza, mert megtaláltam, mik azok a problémák, amelyek számomra identikusak és autentikusak. De mindig kicsit máshonnan fogom meg ugyanazt a témát

- A Szigeten volt az Instinct munkabemutatója. Hogy tetszett, amit láttál?

- Őszinte legyek? Általában sose vagyok elégedett, és most is láttam olyan technikai részleteket, amiken tudom, hogy változtatni kell. De ahogy néztem, megkérdeztem, hogy ezt a darabot ki csinálta? A színpad látványa, az arc nélküli arcok, ahol a lelkiség csak a maszkok kis szemnyílásán keresztül jött át, elemelt egy kicsit önmagamtól. Úgy éreztem, hogy a darab képes volt megláttatni dolgokat és nem önmagát mutogatta. A táncosok képesek voltak önmagukat megteremteni, a maszkok ellenére mégis látható volt a különbségük. Az előadás után odajött hozzám vagy tizenkét ember, mindegyik mást mondott, hogy neki mit jelentett, Megnyugodtam, mert jelentett számukra valamit, tizenkét embernek tizenkét félét. Akkor nekem nincs miről beszélnem.

- Az előzetesek arról szólnak, hogy az Instinct csak munkacím, és hogy majd Labirintus vagy Soha, vagy lesz a végleges cím. Ez eldőlt már benned?

- Ez a Soha, vagy a pannonhalmi Varga Mátyás verséből jön. A Soha, vagy az valami, amit látsz, és még sincs ott. Tudtad, hogy valami elment mögötted, amire szükséged van az életedben, és mégsem tudtad megfogni. Ezt minden ember megtapasztalhatja. Van valami, amire vágyik, amivel akár találkozhat is, de vagy nem mer, vagy nem tud vele fi zikálisan kapcsolatot teremteni. Engem nagyon foglalkoztat mostanában a halál témája, de ezt nem akartam ilyen konkrétan megfogalmazni.

- Változtattál a Sziget után a darabon?

- Először azt terveztem, hogy változtatgatok, de aztán úgy döntöttem, hogy hagyom, elengedem.

- Minden ugyanolyan marad?

- Ugyanolyan biztos nem lehet. A táncosokkal már beszéltem, és hallom a hangjukon, tudom, hogy változtak, változott bennük a darab. Már másként fogják ugyanazt megoldani. Ezt még sose csináltam így. Persze, be fogunk menni a próbaterembe, lehet, hogy még fognak új dolgok születni, de nem azért, mert én ezt előre elhatároztam.

(2007. november 9. Trafó - Kortárs Művészetek Háza (Budapest) - Frenák-Oehring: Instinct - a Frenák Pál Társulat előadása; Temps d'images - Képek Ideje Fesztivál)