Kovács András Péter (Fotó/Forrás: Dumaszínház)

Mielőtt belekezdünk, megkérdezem, minden témát érinthetünk-e. Egy korábbi interjújában ugyanis azt mondta, volt már olyan felkérése, amit elvállalt, de többet nem szeretne róla beszélni.

Nem titkokról volt szó, hanem a vallásosságomról, amit nagyon személyes, benső dolognak tartok. Emiatt nagyon kellemetlen érzés erről nyilatkoznom. Nem így élem meg a saját képemet.

Fontos, hogy milyen ez a belső önkép?

Nagyon. Alapvetően magamról beszélek a műsoraimban, az egyéni véleményemet mondom el, a saját értékrendem alapján. Ha ezt kellő öniróniával teszem, akkor tud a néző azonosulni velem, és a történeteimen nevetve a jelenségen is mosolyogni. De ehhez nagyon szilárd alap kell, ami elbírja azt, amit mondok. Nem eljátszom egy kitalált figurát, hanem ilyen vagyok. Ehhez nélkülözhetetlen a minél letisztultabb, minél átláthatóbb platform.

Ennyire tiszta értékrendben hol az önirónia helye, hol van az a kis defekt, amin derülni lehet?

Attól, hogy magamról beszélek, még nem szakadok ki a társadalomból, hiszen ezer szállal kötődöm a környezetemhez. Vannak szomszédaim, van családom, vannak tanárok a gyerekek iskolájában, van eladó a boltban, ügyintéző a hivatalban. Csakhogy ezeket a kapcsolatokat a saját szemszögemből láttatom.

Mégis, arról is nyilatkozott korábban, hogy néha az előadás lendületében olyat mond, amit később megbán. Mindezt nem az okozza, hogy ha nagyon együtt él a publikummal, és igazán ülnek a poénok, akkor az elsodorja?

Természetesen volt már olyan mondatom, amit utólag sajnáltam. Ám nem hiszem, hogy ezt bármilyen formában is a nézőkre kellene fogni. Sőt, éppen az a tapasztalatom, hogy a közönség nagyon jó ízlésű zsűri. Sokszor már az adott pillanatban „fagyással” jelzi, ha olyasmi hangzik el, ami nem helyénvaló, de meghatározó az is, hogy az előadás végén milyen szájízzel távozik. Ezzel persze nem akarok ellentmondani annak, hogy az élő ott lét a műsorban alapvetően hatással van rám: minden fellépésben ott van az, aki előad, és ott vannak azok az emberek, akik hallgatják. Tulajdonképpen, ha sokan vannak, akkor is mindig kétszemélyes a történet.

Kapcsolódó

Nevetéssel a koronavírus ellen – KAP frappáns és nagyon emberi stand-upja

Ha már teljesen letörték a kedved a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírek, nézd meg ezt a videót, amellyel Kovács András Péter egy pillanat alatt mosolyt csal az arcodra.

Ez az élő jelenlét a műfaj alapvető sajátossága, így felvetődik a kérdés: miként lehet írott műfajjá, például könyvvé tenni a stand up-ot?

Az írás más. Hihetetlen flow-élménnyel jár, hogy valójában nem is én vezetem a tollam. A fejemben járnak-kelnek a szereplők, élik az életüket, teszik a dolgukat. Nekem valójában csak annyi a dolgom, hogy ezt rögzítem. Azt hiszem, fogok még úgy könyvet írni, hogy nem is a kiadás érdekel majd, hanem csupán ez a csodás érzés.

A könyvön túl más írott műfajban is érintett most, méghozzá éppen a Magyar Állami Operaházzal kapcsolatban.

Igen, felkértek arra, hogy dolgozzak Donizetti Az ezred lánya című vígoperájának magyar librettóján. Itt azonban gyorsan le kell szögeznem, ez az átdolgozás nem érinti az áriákat. A műben nagyon sok szöveges rész van, kicsit már az operettekre emlékeztetően sok – bár lehet, hogy ezért a megjegyzésemért a hozzáértők megrónak majd. A színpadon ugyanazt az operát láthatja ezután is a közönség, annyi különbséggel, hogy ezeket a párbeszédes részeket átdolgozom, közelebb hozom a mai világunkhoz, a jelenlegi valóságunkhoz, figyelembe véve természetesen azt is, hogy a dialógusokat operaénekesek mondják el a közönség előtt. Nagyon élvezem ezt a munkát!

Az Eiffel Műhelyház karácsonyi dekorációval (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

Volt egy másik projektje is az Operában, ami első hallásra talán meglepő. Az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós termében ősszel bemutatták a „karanténslágerre”, illetve az Animal Cannibals zenéjére készült két táncművet, személyes fellépéssel kiegészítve.

Ezt az estet sem én kezdeményeztem, de nagyon örülök neki! Hosszú a története: eredetileg ez csak egy videó volt, amit tavasszal megosztottam. Nem hittem volna, hogy annyi nézője lesz, amennyi lett végül. Talán az a magyarázat, hogy a Maradj otthon! szlogennel ez volt az első klipek egyike. Amikor láttam, mennyire sikeres, elhatároztam, hogy az ebből származó bevételemből kibérelek valahol egy nagy termet, ahová

A helyszínkeresés idején hívott fel Ókovács Szilveszter, és felajánlotta, hogy módosítsunk az elképzelésen. A kérése az volt, hogy a termet, illetve jelen esetben már a színpadot az Opera biztosítja, de álljon össze ez a teljesebb műsor, amiben van kortárs tánc is, fellépek én is, és más szereplő is.

De miért lett rap?

Azért, mert bármennyire is szeretném azt hinni, hogy tudok énekelni, sajnos nem tudok. Másrészt a zenének a hangulata a fontos, a rapnek viszont a szövege. Sokkal több gondolatot, mondanivalót és poént lehet bele rejteni, mint egy dalba.

A klipen túl is kötődik a zenéhez?

A komolyzenéhez kamaszkorom óta szoros kapcsolat fűz. Sajnos jómagam nem tanultam semmilyen hangszeren – leszámítva néhány évnyi autodidakta klasszikus gitározást –, de maga a zene valamiért tizennégy éves koromban megfogott. Senki nem volt a családban, aki klasszikus muzsikát hallgatott volna, magamtól kaptam rá. Az Operának ezen belül nem jutott túl nagy szerep mostanáig. Annál nagyobb meglepetés és öröm volt belecsöppenni ebbe a családba.

Visszatérve az estre, online közvetítésben gondolkodtak?

Nem, ez egy olyan esemény volt, amit a közönség személyes megjelenésére építettünk. Persze, a „Maradj otthon” cím hordoz magában bizonyos feszültséget az élő, nézők előtt zajló előadással kapcsolatban, de természetesen nem ez a legfrissebb üzenet. Akkor, tavasszal egy új, ismeretlen helyzettel kellett megbirkózni. Ma már felkészültebbek az emberek, tudnak felelősséggel dönteni, helyesen viselkedni, figyelni a szabályokra és a védekezésre. Nem zárkózhatunk be teljesen!