„Képesek vagyunk kitölteni bármilyen repedést, ami a valóság falán keletkezik”

A Hollow Aura címmel egy közel kétórás immerzív performanszot mutat be a Trafóban április 5-én. De vajon mit takar a Hollow elnevezés túl azon, hogy úgy hangzik, mint egy nagy fekete madár, és angolul olyasmiket jelent, mint üres, üreg vagy völgy? „Hollow Szeri Viktor koreográfus, Páll Tamás játéktervező/médiaművész és Muskovics Gyula kurátor közös hallucinációit testesíti meg. A három alkotó 2018 óta valósít meg immerzív performanszokat és installációkat Budapest és más európai városok színházaiban és kiállítótereiben” – ezt lehet olvasni az Aura felvezetőszövegében.

Ez tipikusan az a helyzet, amikor olyan választ kapsz, ami után nemhogy kevesebb, de sokkal több kérdésed lesz. Ezeket sorra fel is tettük az alkotóknak. Így mostanra már tudjuk, mi okból és célból kócolják össze a hétköznapi értelemben vett valóságot, mire jó olyan alapanyagokból főzni, amiket nem ismerünk, mi a címben szereplő Aura és milyen dolgokra lehet számítani előadás közben. Arról viszont fogalmunk sincs, ténylegesen milyen lesz. Ez egy színházi előadásnál általában nem baj, ebben az esetben pedig egyenesen így van jól.

Különböző korokból származó entitások házibulija

A Hollow-ról szóló leírás már felkeltette az érdeklődésünket, amivel viszont végképp megvettek minket: a honlapjukon belebotlottunk a Camp (Tábor) elnevezésű szerepjátékból készített egyórás filmjükbe, ahol „különböző korokból származó entitások találkoztak, és élvezték az együtt főzött és elfogyasztott ételt”.  Olyannak tűnt az egész, mint egy különös házibuli, ahová önmaga helyett mindenki egy-egy szürreális figurát vitt. Még nem értettük, de már szerettük.

A Hollow nevű kitalált, mindhármunk gondolkodásmódját magába olvasztó csoportidentitás pedig ezeknek a közös vízióknak ad testet” – tette tisztába a három alkotó a Fidelio érdeklődésére az elnevezést és a hallucináció fogalmához való viszonyukat.

Hollow ~~~ The Camp from Tamas Pall on Vimeo.

Arról is meséltek, hogy a Camp egy prágai felkérésre született a világjárvány kellős közepén. A kulturális esemény szervezői egy videóanyagot mutattak be, de hármójuk számára több szempontból is fontosabb volt az esemény élő része: egyrészt a fizikai együttlét a járvány ideje alatt eleve felértékelődött, másrészt ekkor döntötték el, hogy a továbbiakban Hollow néven fognak együtt alkotni. „A budafoki aqb konyhájában megvalósult, közös főzéssel egybekötött, hibrid – és nagyon kötetlen – szerepjáték résztvevői mind a barátaink, és azt kértük tőlük, hogy öltsenek magukra egy (vagy akár több) olyan karaktert, ami Hollow eddigi életének a része volt, és ehhez a rendelkezésükre bocsátottunk karakterkártyákat és az összes eddig használt jelmezt és testfestéket. Persze a mi karaktereink csak a kiindulópontot jelentették” – emlékeztek vissza.

„A Camp egy mérföldkő volt, ahol megálltunk egy pillanatra, és ránéztünk arra, amit eddig létrehoztunk. A videó, ami mindezt dokumentálja, mai szemmel nézve egy kordokumentum, mert jól összefoglalja,

– fűzték hozzá. A közös főzést egyébként később is alkalmazták. Tavaly nyáron például a Budapest Galéria kertjében, a MŰTŐ csoport Ezt a vad mezőt ismerem című kiállításához kapcsolódóan szerveztek egy vacsorát Paracosmic Camp címmel, ahol a főzést a résztvevők fantáziájára és megérzéseire bízták, mivel olyan alapanyagokat vittek a helyszínre, amikről a többség nem tudta, mire valók. A vacsora során, mint mondták, a csoportok működéséről és a közös képzelet világépítő erejéről beszélgettek, vagyis éppen azokról, amelyek a most készülő Aurának is a fő témakörei.

Mire való a valóság?

Azt is elmondták, hogy a szürreális ötletfolyamon keresztül létrejött Hollow története egy idő után már nemcsak a hármójuk közti kölcsönhatásról szólt, az általuk létrehozott világok és karakterek ugyanis szép lassan elkezdtek egymásba szivárogni. Példaként említették az Archívum című kísérleti projektjüket, amelyben szerepel egy olyan dokumentum, ami az Aura egyik központi karakteréhez kapcsolódik. „Ebből látszik, hogy az egyik fontos jellemzője a közös hallucinációnknak, hogy a hétköznapi valóság lineáris és normatív tér-idején kívül esik” – utaltak a Hollow viszonyára a hétköznapi értelemben vett valósághoz.

Páll Tamás, Muskovics Gyula és Szeri Viktor (Fotó/Forrás: Simon Iringó / Trafó)

E kívülállás mögött e valóságfelfogással, annak zártságával és előíró jellegével szembeni kritika áll: „Munkáinkban kritikusan viszonyulunk a konszenzuális – vagyis a hétköznapokban elfogadott – valóság domináns rendszereihez. Többek között azért is hozunk létre prototipikus világokat, hogy rajtuk keresztül visszafejtsük a mindennapjainkat átszövő struktúrákat, vagy éppen megkérdőjelezzük, esetleg módosítsuk a rájuk jellemző szabályokat.

tehát ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, mi mire való vagy hol mit illik csinálni, inkább a kreativitásra és arra helyezzük a hangsúlyt, hogy milyen lehetőségek rejtőzködnek egy adott karakterben, helyszínben vagy szituációban”.

Részben ebből, részben a három alkotó érdeklődéséből következik, hogy műfajilag nehéz behatárolni a produkcióikat, mivel egyszerre alkalmazzák a vizuális művészet, az immerzív színház, a koreográfia, a szerepjáték és a játéktervezés, valamint a különböző digitális technológiák nyújtotta lehetőségeket. Ennek a sokféleségnek azonban megvan az előnye, mint mondják: „mivel Hollow könnyen változtatja az alakját, képesek vagyunk kitölteni bármilyen kis repedést, ami a valóság falán keletkezik, sőt épp az ilyen helyzeteket keressük, ezért is tűntünk fel idáig gyakran off space-ekben a város különböző pontjain. A világaink sokszor az eseményeink során, a körülményekből adódóan, maguktól fejlődnek”.

Szeri Viktor kortárstáncalkotóként az utóbbi években több olyan előadást is létrehozott, amelyeknek a központi gondolata a kilátástalanság és a kiégés volt. Amit például legutóbb láthattunk tőle, annak a címe maga is fatique (jelentése: fáradtság, kimerültség). „Az elmúlt tizenkét év a kortárs művészet és kultúra szisztematikus leépítéséről szólt. A mi generációnk ebbe a hanyatlásba érkezett meg, és meglehetősen viszontagságos körülmények között próbál meg érvényesülni a mai napig. Az elmúlt pár év még nehezebbé tette a független színtér számára az életben maradást, gyakran azt az érzést keltve, hogy a befektetett munka nincs arányban azzal, amit cserébe kapsz. Ilyen körülmények között nehéz nem kiégésről beszélni” – mondták ezzel kapcsolatban, hozzátéve, hogy

Mire való a fantázia, avagy egy éneklésből és együttlétből szőtt világ

Az Aura azonban elmondásuk szerint nem csupán a kiégés-tematikával áll majd szemben, de nem is lesz annyira fluid, vagyis nem lesz oly mértékben kitéve a pillanatnyi körülményeknek és történéseknek, mint több más eseményük: „ez egy olyan világ, amely a legapróbb részletekig ki van találva a fejünkben, a narratívából azonban csak részleteket csepegtetünk. Az Auráról például kiderül, hogy a föld alatt van, hét évszakra oszlik benne az év, körkörös ökológiája van, amiben fontos szerepe van az éneklésnek és az együttlétnek” – árulták el az alkotók.

Az Aura előadásának plakátja (Fotó/Forrás: Hollow)

„Az Aura a realitás különböző szintjei, így a művészet és a valóság, valamint az egyéni és a kollektív nézőpont viszonyát vizsgálja” – határozták meg a performansz fókuszát. Az előadás egyik kiindulópontja egy nemzetközi kutatás volt, ahol azzal foglalkoztak, hogyan érvényesülnek és építik fel nehéz körülmények között és politikai nyomás alatt saját, párhuzamos valóságaikat Tbiliszi, Varsó és Budapest underground közösségei. „A kutatás során arra jutottunk, hogy

– fogalmazták meg azzal kapcsolatban, mi lehet az Aura hozadéka a nézők számára.

Az előadáshoz az elmúlt egy évben a hármójuk közti kapcsolatot vizsgálták, valamint azt, hogyan épülnek fel a spekulatív fantáziavilágaik. A fiktív történet pedig, ami a Trafóban április 5-én és 6-án kibontakozik, hármuk közös emlékein alapszik. Több szempontból is új a helyzet számukra, az első azonnal a helyszínhez kötődik: „furcsamód Magyarországon ez az első alkalom, hogy egy nagyobb intézmény, mint a Trafó, teljesen mögénk áll. Néhányan, akik dohos pincékből ismernek minket, meg is jegyezték, hogy ez most biztosan más lesz” – mondták el ezzel kapcsolatban. Szintén újszerű lesz, hogy a tánc nagyobb hangsúlyt kap, mint korábban, így a megszokott hármasuk, amely általában ki szokott egészülni Molnár András és Marquetant Tamás zenészekkel, most Kacsó Imola, Glaser Márton és Vass Imre kortárstáncosokkal még tovább bővül. De még ez sem a teljes szereplőgárda, lévén „az Aura világának megelevenítésében most nemcsak az élő zene, de az ének is kulcsszerepet játszik. Képzeletbeli tájait az experimentális ének és az elektronikus ambient két izgalmas európai alkotója, Thea Soti és Yinna (Kardos Nikolett) töltik meg fantázianyelven megszólaló mantrákkal, ismeretlen teremtmények zörejeivel, hipnotizáló drónokkal és másvilági ódákkal”.

Lévén az előadás egy immerzív performansz, az említett immerzió (belemerülés) kapcsán rákérdeztünk, hogy ez a résztvevő nézők számára jelent-e szereplési kényszert vagy lehetőséget. Az alkotók világossá tették: a közönség nem lesz szereplési helyzetbe hozva, de reményeik szerint a zene, a tánc, a térbeli interakciók és a vizuális megoldások együtt lehetővé teszik, hogy az emberek elmerüljenek ebben a kitalált világban.

Fejléckép: az Aura előadásának plakátja (forrás: Hollow)