Tánc

Kerülték a kényes kérdéseket a Bolsoj-évadzárón

2013.06.21. 10:42
Ajánlom
Négy opera- és három balettbemutatóra, valamint számos külföldi vendégszereplésre készül a moszkvai Nagyszínház a következő, 238. szezonban - derült ki a programot beharangozó június 21-i évadzáró tájékoztatón.

Bár a Bolsoj szóvivőjének bejelentése szerint még nyitottabbá vált a közönség felé - a Facebookon és annak orosz megfelelőjén, a V Kontaktye elnevezésű közösségi oldalon is elérhetővé vált -, Katyerina Novikova a színházból távozni kényszerülő Nyikolaj Ciszkaridze vezető balett-táncossal kapcsolatos kérdésre értésre adta, hogy nem a problémákról, hanem a tervekről akarnak beszélni. (A teátrum vezetése nem hosszabbította meg az őt élesen bíráló Ciszkaridze szerződését.)

Több fiatal orosz újságíró rossz néven vette, hogy kérdéseikre nem kaptak választ és a színház ügyeiben igencsak járatos idősebb kollégáik sem csak a jövő évad terveiről kérdezték a Bolsoj vezetőit. A Trud című orosz lap munkatársa például arról érdeklődött: igaz-e az a színházi pletyka, hogy a Jurij Ljubimov rendezésében június 8. és 16. között bemutatott és mintegy másfél órával lerövidített Igor herceg című operát vissza akarják állítani eredeti hosszúságában. Vaszilij Szinajszkij, a Bolsoj zenei igazgatója és vezető karmestere diplomatikusan annyit válaszolt: egy ilyen opera színpadra állítása igen költséges.

Anatolij Ikszanov, a moszkvai Nagyszínház vezérigazgatója később közölte: neki kimondottan tetszett a modern felfogásban bemutatott Igor herceg, de nem tudott bővebb információval szolgálni arról, folytatódik-e az együttműködés a világhírű orosz rendezővel. A Bolsoj 2013-2014-es évadra tervezett operabemutatóiban és -felújításaiban mindenestre más neves orosz és külföldi szakemberek közreműködnek. Wagner A bolygó hollandi című művét a német Peter Konwitschny rendezésében újítják fel és mutatják majd be októberben, decemberben a brit Adrian Noble állítja színre Verdi Don Carlos című operáját.

Galina Sztyepanyenko, a moszkvai Nagyszínház balett-társulatának megbízott művészeti igazgatója elmondta, hogy három nagy feladat vár az új évadban a társulatra. Pierre Lacotte francia koreográfus-díszlettervezővel például Marco Spada kétfelvonásos balettjének november 8-ra tervezett bemutatójára készülnek. Sztyepanyenko elmondta, hogy Szergej Filint, a balett-társulat januárban kénsavval lefröcskölt, súlyos arc- és szemsérüléseket szenvedett művészeti vezetőjét a tájékoztató napján műtötték meg újra Németországban. Mint kiderült, ez volt a 18. beavatkozás a támadás óta. Katyerina Novikova, a teátrum szóvivője hozzátette, hogy Filin orvosai óvatosak, nem nyilatkoznak arról, mikor térhet vissza a munkába a művész, aki csaknem megvakult. Egyelőre csupán a jobb szemével lát, azzal is csak 10 százalékos a látása.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„A művészeten sírni kiváltság” – Vásáry Tamás 85 éves

Augusztus 11-én nyolcvanöt éves Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Magyar Szent István Rend birtokosa, a nemzet művésze.
Klasszikus

Rendeltek egy pepperonit, a pizzafutár egy Beethoven-szonátát is eljátszott ráadásként

Íme egy sztori arról, hogy az is arany lehet, ami nem fénylik. A tizennyolc éves Bryce Dudal pizzát kézbesített Detroitban, amikor észrevette, hogy a házban egy zongora áll. Nem tudott ellenállni.
Vizuál

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Tánc

50 éves Bozsik Yvette, akinek bátorságát még Pina Bausch is elismerte

Saját nevét viselő társulata az ország egyik kiemelt, nemzetközileg is elismert kortárs táncegyüttese.
Színház

Elhunyt Kerényi Imre

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

50 éves Bozsik Yvette, akinek bátorságát még Pina Bausch is elismerte

Saját nevét viselő társulata az ország egyik kiemelt, nemzetközileg is elismert kortárs táncegyüttese.
Tánc ajánló

Fogyaszd a kultúrát is környezettudatosan!

A Sziget idén a Love Revolution szlogen jegyében telik. A teljesség igénye nélkül összeszedtük, mik azok a társadalmi témák, amikkel a kulturális programok, előadások, performanszok foglalkoznak majd a Szigeten.
Tánc mte

Japán balerina szerzett dicsőséget a Magyar Táncművészeti Egyetemnek

Takamori Miyu a Magyar Táncművészeti Egyetem japán hallgatója bronzérmet nyert a XXVIII. Várnai Nemzetközi Balettversenyen, míg partnere, Rónai András, az Operaház fiatal címzetes magántáncosa különdíjat kapott.
Tánc sziget 2018

Ez a cirkusz már rég nem az, amitől ódzkodsz!

A cirkusz legmodernebb, legbeszédesebb, legtartalmasabb oldalát is megismerhetjük a Sziget fesztivál Cirque Du Sziget helyszínén, augusztus 9. és 14. között.
Tánc hírek

Megalakult a Székesfehérvári Balett Színház

Hivatalosan is megkezdte működését szerdán Székesfehérvár új kulturális intézménye Egerházi Attila igazgatásával,13 balettművésszel.