Tánc

Keszthelyi Táncpanoráma kilencedszer

2011.08.25. 12:44
Ajánlom
Szeptemberben – immár hagyományosan – három napra Keszthely lesz a balatoni tánc fővárosa. A Nemzeti Táncszínház és a Balaton Kongresszusi Központ és Színház szeptember 15-17. között rendezi meg a 9. Keszthelyi Táncpanorámát, amelyen három nap alatt négy produkciót mutatnak be. A programban gyerekelőadás, balett és néptánc is szerepel.

Kilencedik alkalommal várja a táncok szerelmeseit, illetve a táncelőadások iránt érdeklődőket szeptember 15-től a Balaton Kongresszusi Központ és Színházban a Keszthelyi Táncpanoráma. A repertoárban négy olyan előadás található, amely a Nemzeti Táncszínházban minden alkalommal nagy sikert arat. A rendezvény célja, hogy a balatoni régióban élőknek, pihenőknek is megmutassa a magyar táncművészet sokszínűségét. A három nap fellépői: Honvéd Táncszínház, Budai László és vendégei valamint a Szegedi Kortárs Balett. "Számunkra nagyon fontos, hogy megmutassuk: a tánc mindenkihez szól, nemtől, kortól és anyanyelvtől függetlenül. A tánc közös nyelv, hiszen egy-egy darab szavak nélkül szól hozzánk. A programot úgy állítottuk össze, hogy a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki találjon benne a szívéhez közel álló előadást " - nyilatkozta Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház igazgatója.

A fesztivál csütörtök délután a Honvéd Táncszínház Csipkerózsika című gyerekelőadással indul. A közismert mesedarab ezúttal a néptánccal és tradicionális magyar folklór elemeivel elevenedik meg a színpadon. Csütörtök este szintén a Honvéd Táncszínház előadása lesz látható. Ekkor már a felnőtt közönséget várják a Ballada - A halálba táncoltatott leány című darabbal. A produkció Hules Endre A halálba táncoltatott leány című filmjének színpadi adaptációja. A film koreográfusa Zsuráfszky Zoltán volt, aki egyben a táncelőadás rendezője is. Hules alkotása az augusztus 18. óta zajló Montreali Nemzetközi Filmfesztivál Versenyprogramjában szerepel. Pénteken Budai László és vendégei a Tangó Pillanatokkal várják a közönséget. Az előadás a Nemzeti Táncszínház nyári programsorozatában, a Táncestek a Karmelita Udvarban is szerepelt, mindkét alkalommal teltház és vastaps fogadta a művészeket. A rendezvényt szombaton este Juronics Tamás koreográfiája, a Carmina Burana zárja. Az előadáson egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró.

Az előadások helyszíne a Balaton Kongresszusi Központ és Színház. A jegyek ára előadásonként változik: a Csipkerózsikára 700 forint, a Balladára 1000 forint, míg a másik két előadásra 2500 forint. Jegyek a helyszínen elővételben - a jegypénztár nyitva tartási idején belül -, illetve az előadás előtt egy órával válthatók.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.
Tánc gyász

Elhunyt Kristó Annamária, a Győri Balett alapító tagja

Elhunyt Dr. Kristó Annamária táncművész, a Győri Balett alapító tagja – tudatta a tánctársulat. „Emlékét megőrizzük, s nem feledjük!” – írják. Dr. Kristó Annamária táncosként indult, végül jogászként végzett, de aktívan fotózott, elsősorban táncot.
Tánc interjú

Fekete Péter: „Nem szabad feladni”

„Hosszú távú, tudatos építkezés zajlik” – fogalmaz Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója arról a munkáról, amely a cirkuszművészet újradefiniálását tűzte ki célul. De miről is van szó pontosan, kiből lesz ma artista, milyen formában zajlik az utánpótlásnevelés, és lesz-e új épülete a Fővárosi Nagycirkusznak?
Tánc interjú

Takashima Kentaro, a Mariinszkij Színház korábbi művésze visszatért a Magyar Táncművészeti Egyetemre

2016-ban végzett a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművész BA képzés klasszikus balett szakirányán Takashima Kentaro, aki korábban a Mariinszkij Színház balett-társulatában is táncolt. A kiváló művész januárban visszatért az Alma materba.
Tánc interjú

A Magyar Táncművészeti Egyetem támogatásra érdemes csodavilág – vallja az új rektorhelyettes

Két hónapja dolgozik a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár mellett rektorhelyettesként Salát Magdolna. Az intézmény korábbi tanulmányi igazgatója, aki 2008 óta tevékenykedik egyetemi pályán.