Tánc

Kevesebb drámát, több táncot szeretne a Bolsoj új igazgatója

2016.07.13. 13:13
Ajánlom
A botrányok és konfliktusok időszaka után visszatérne a gyökerekhez a moszkvai Nagyszínház új balettigazgatója, Mahar Vazijev.

„Azt szeretném, hogy az embereknek újra a klasszikus balett jusson eszébe a Bolsoj szó hallatán, nem pedig a botrányok” - mondta Vazijev az orosz újságíróknak egy közelmúltban tartott sajtótájékoztatón.

Az 54 éves Vazijev első évadára készül a balettszínházban, miután elhagyta korábbi pozícióját, a Milánói Scala balettigazgatói székét azért, hogy visszatérjen hazájába.

Mahar Vazijev

Mahar Vazijev (Fotó/Forrás: twitter)

A milánói Scalának senki se szólt, hogy balettigazgatójukat átcsábították

Az olasz operaház csak a moszkvai Nagyszínház közleményéből tudta meg , hogy a Bolsoj új művészeti vezetőjévé szegődött Vazijev.

Az egykori táncos, aki a rivális társulatnál , a szentpétervári Marinszkij Színházban tizenhárom évig volt balettigazgató, szeretne tiszta vizet önteni a pohárba és feloldani azokat a belső feszültségeket, amelyek Filin vezetése alatt keletkeztek.

2013-ban ugyanis odáig vezetett a moszkvai balettszínház klasszicista homlokzata mögött a táncosok közötti rivalizálás, hogy savval támadták meg Szergej Filint. A szólista Pavel Dmitricsenko börtönbe került, miután kiderült, hogy köze van a támadáshoz. Ő korábban olyan döbbenetes állításokat tett, hogy Filin pénzért és szexuális szolgáltatásokért cserébe osztott szerepeket.

Szergej Filin

Szergej Filin (Fotó/Forrás: Martin Meissner)

Kiszabadult a Filin elleni savtámadás szervezője

Nemrég jött a hír, hogy feltételesen szabadlábra helyezték Pavel Dmitricsenkót, akit korábban öt és fél év börtönbüntetésre ítéltek. 

Miután idén lejárt Filin szerződése, az igazgató Vladimir Urin úgy döntött, nem hosszabbítja meg annak szerződését, helyette mindenki meglepetésére Vazijevet nevezték ki a posztra.

Vaziev az elődje által megtervezett repertoárt örökölte a következő évad első felére, azonban már azon töri a fejét, hogy hogyan nyomja rá saját bélyegzőjét a Bolsoj arculatára.

Szándékában áll a fiatal, feltörekvő táncosokat testhez álló szerepekkel segíteni karrierjükön, ahogy még a Marinszkij Színházban is segítette például Diana Visnyevát vagy Szvetlana Zaharovát. 2017-től pedig visszahozna régi, nagy sikerű műveket a repertoárba, köztük Jurij Grigorovics koreográfiáit.

A nagy elődök már nincsenek köztünk, de tiszteletben kell tartanunk őket és éltetnünk az általuk felhalmozott értékeket”

- mondta Vazijev. A kérdést, hogy mit gondol elődje, Filin munkásságáról, diplomatikusan kikerülte, és csak annyit mondott: „Egy dolog biztos: a Bolsoj nem lesz az, mint ami volt”.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Új Örökös Tagokat avattak a Budapesti Operettszínházban

Négy új tagot választott Örökös Tagjai közé a Budapesti Operettszínház január 22-én, a Magyar Kultúra Napján. Az ünnepségen, amely ezúttal a járványügyi szabályok betartásával, szűk körben zajlott, Kiss-B. Atilla, a színház főigazgatója méltatta a kitüntetetteket.
Színház

Balázs Péter 14 év után távozik a Szolnoki Szigligeti Színház éléről

Nem pályázott újra Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház jelenlegi igazgatója, így 14 év után új vezetője lesz az intézménynek. A Kossuth-díjas színész-rendező 2019-ben egyedüli indulóként kapott bizalmat a közgyűléstől, megbízatása 2021 júniusáig szól.
Klasszikus

Sosem hallott Mozart-mű csendül fel a zeneszerző születésének évfordulóján

A salzburgi mester születése után 265 évvel nem mindennapi alkalom egy ősbemutató. Egy újonnan előkerült zenemű csendül fel Mozart születésnapján.
Plusz

Hallotta már Blaha Lujza hangját? Most csak egy kattintásra van!

Több mint 2600 digitalizált hangfelvételt tett online elérhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a Hangtár elnevezésű digitális adatbázisban. A legkorábbi felvételeken a legendás színésznőt, Blaha Lujzát hallhatják az érdeklődők.
Vizuál

Politikailag független társaságot alapított 42 magyar operatőr

Megalakult a Magyar Filmoperatőrök Egyesülete, amely a a magyar filmművészet legkiemelkedőbb operatőreit hivatott magába tömöríteni. Tiszteletbeli elnöke Ragályi Elemér, elnöke Szabó Gábor lett.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc videó

Az Operaház külföldi balettművészei is Walesi bárdokat szavalnak

Orosz, kazah, moldvai, ukrán, belarusz és brit balettművész is szerepel abban az új videóban, amelyben Arany János jól ismert balladája hangzik el az Operaház balettosaitól A magyar kultúra napján.
Tánc hír

Premierrel ünnepel a Nagyvárad Táncegyüttes

Petőfi Sándor János vitéz című epikus költeményéből készít táncjátékot a magyar kultúra napjára a nagyváradi Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese. Az előadást, amely egyben a társulat idei első premierje is lesz, Györfi Csaba rendezi, és a tervek szerint január 21-én mutatják be.
Tánc hír

Online térbe költözik a SzólóDuó Fesztivál

Január 13-án kezdetét veszi az idei SzólóDuó Fesztivál, melyet rendhagyó módon ezúttal az Orkesztika Alapítvány Youtube-csatornáján közvetítenek majd. A négynapos rendezvény versenyprogramjában 26 produkció kapott bemutatkozási lehetőséget.
Tánc gyász

Elhunyt Móger Ildikó táncművész, koreográfus

66 éves korában elhunyt Móger Ildikó táncművész, koreográfus, táncpedagógus, aki pályafutása során olyan vezető színházakban dolgozott, mint a Miskolci Nemzeti Színház és a kecskeméti Katona József Színház.
Tánc magazin

60 éve a tánc szolgálatában a Pécsi Balett

2021-ben ünnepli 60. jubileumát a Pécsi Balett, de nem csak a jeles évfordulónak örülhetnek: az általuk szervezett Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót ismét jelölték az év eseményének járó Made in Pécs-díjra.