Tánc

Kiköltözik a bulinegyedből a Táncművészeti

2018.01.28. 12:28
Ajánlom
Február 1-jén átadják a Magyar Táncművészeti Egyetem legkorszerűbb táncpedagógiai központját. Ezzel hivatalosan is elköltözik a VII. kerületi, Kazinczy utcai romkocsma negyedből az intézmény Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézete, aminek épülete az évek során meglehetősen leromlott.

A MTE jogelődje az 1950-ben alapított Állami Balettintézet Andrássy úti helyiségeit elhagyva, a hetvenes évek közepén kapta meg átmenetileg a VII. kerületi épületet, amelyet oktatási tevékenységének bővítése miatt az ezredfordulóra alaposan kinőtt, ezért 2001-ben a Zuglóban kialakított campusra költöztette a táncművész képzést (a közoktatást és később a kollégiumot), hátrahagyva a táncpedagógiai és elméleti szakterületet.

Lorinc-Merenyi 02

Lorinc-Merenyi 02

Az eredetileg ideiglenesnek szánt elhelyezésből 42 év lett, a kis létszámú táncpedagógus-képzés pedig mintegy négyszáz fő oktatására duzzadt. A továbblépésnek azonban gátja volt a megfelelő ingatlan és a források hiánya.

Az elmúlt két évben azonban összetett finanszírozási lehetőségek adódtak, a jelenlegi campus mellett évek óta üresen álló egykori irodaépület pedig kínálta a megoldást.

A most átadás előtt álló, 1,2 milliárd forintból megvalósuló beruházással nemcsak az ország legkorszerűbb táncpedagógia-oktatási központját hozták létre, hanem az intézmény évtizedes széttagoltságát is megszüntetik, és ezzel Közép-Európa legnagyobb táncoktatási objektuma jön létre a Columbus utca–Dorozsmai utca–Amerikai út–Kacsóh Pongrác út által határolt területen.

A háromszintes új komplexum próbatermeinek mindegyike tökéletesen felszerelt oktatástechnikai eszközökkel, köztük nagy képernyős televízióval, hang- és képrögzítőkkel, lejátszókkal, illetve zongorával. Némely balett-terem alapterülete a legnagyobbak között van az országban. Az elméleti oktatóhelyiségek és tanszéki irodák mellett a legfelső szinten tetőkert és terasz, valamint fél tucat apartman található, az utóbbiak a vendégtanárok és a külföldi hallgatók számára.

A Táncpedagógiai kar új épülete

A Táncpedagógiai kar új épülete

Az utóbbi évtizedek legjelentősebb táncművészeti projektje az építkezés ideje alatt a Balettintézet alapítóiról (Lőrinc György és Merényi Zsuzsa) a Lőrinc–Merényi nevet kapta. A Stúdió In-Ex tervei alapján a Laterex Építő Zrt. háromnegyed év alatt hozta létre szinte teljes egészében kormányzati támogatással.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Minden hang a helyén volt” - Balázs-Piri Soma sikere Londonban

Aki meghallja zongorázni a mindössze tizenöt éves Balázs-Piri Somát, a Virtuózok felfedezettjét, laikusként érzi, szakmabeliként pedig tudja, hogy különleges kincset talált.
Klasszikus

Bartók Bangkokban is Bartók

„Ez egy olyan zenekar, amely a koncerten mindent odatesz” – mondja Keller András. A Concerto Budapest turnéjának első, bangkoki koncertje után a karmestert arról kérdeztük, miért nem barbaro Bartók zenéje, és miért rezonálhat rá bárki, aki emberből van.
Tánc

„Szeretek az utcán sétáló balerina lenni” – Interjú Felméry Lilivel

Ősszel kezdte tizedik évadát a Magyar Állami Operaházban, előtte a Vaganova Akadémián és a londoni Royal Ballet Schoolban is tanult. Kapott szerződésajánlatot Londonban is, de ő mégis hazajött. 2019-ben elnyerte a Harangozó Gyula-díjat. Felméry Lilit ezúttal a mindennapokról kérdeztük.
Tánc

Akkor mostantól a néptánc is versenysportág lesz?

4077 csapással 2 percen belül világrekordot döntött a Fricska Táncegyüttes, és ezzel együtt megszületett a #NeptancSport hashtag az interneten. A Fricska világrekordjának önmagán túlmutató jelentősége van, és talán egy tendenciát is jelez a néptánc műfaján belül.
Tánc

Hihetetlen: Próba nélkül vették fel az egyik leghíresebb filmes táncjelenetet

Annak idején majdnem kivágták, végül a filmtörténet egyik leghíresebb táncjelenete lett a Nicholas Brothers szédületes sztepptánc koreográfiája, amit a fáma szerint első próbálkozásra vettek szalagra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc gyász

Elhunyt Alicia Alonso kubai táncosnő, minden idők egyik legnagyobb balettművésze

A legendás balett-táncosnő csütörtökön halt meg egy havannai kórházban, 98 évesen - közölte az általa alapított Kubai Nemzeti Balett.
Tánc magazin

Balettal próbálják jó útra téríteni egy női börtön lakóit

Szögesdrótkerítések, betoncellák és kemény testi fenyítés helyett nyitott terek, klasszikus zene és balett jellemzi az új-zélandi Aucklandben található női korrekciós intézetet.
Tánc videó

Bach és a hiphop találkozása olyan lágy, mint az őszi napfény

Pontosan egy éve született az a táncvideó, amelyben Benjamin Millepied koncepcióját követve Bach I. (G-dúr) csellószvitjének Prelude tételét ülteti át mozgásba a hiphop háttérrel rendelkező kortárs táncos, Aïden Carberry.
Tánc ajánló

Jön a hónap legzsúfoltabb tánchétvégéje!

Siri Larbi Cherkaoui és az Eastman, Feledi Project, Mészáros Máté, Juhász Péter és a Közép-Európa Táncszínház is fellép a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál záróhétvégéjén.
Tánc magazin

Hihetetlen: Próba nélkül vették fel az egyik leghíresebb filmes táncjelenetet

Annak idején majdnem kivágták, végül a filmtörténet egyik leghíresebb táncjelenete lett a Nicholas Brothers szédületes sztepptánc koreográfiája, amit a fáma szerint első próbálkozásra vettek szalagra.