Schell Judit (Fotó/Forrás: Thália Színház / Kállai-Tóth Anett)

- Úgy tudom, régi kedvence ez a Karinthy-darab. Honnan jött az ötlet, hogy a színpadra állításnál hangsúlyos legyen a mozgás?

- Először egy táncos darab ötlete született meg a fejemben, és utána jutott eszembe ez a dráma, amelyben szerintem megvan a lehetőség arra, hogy a benne szereplő történeteket, játékokat, víziókat mozgással, tánccal, vetítéssel meséljük el. Kicsit más perspektívában tálaljuk a művet. Maradunk 1944-ben, de ezt nem hangsúlyozzuk túlságosan. Ugyanakkor azt sem akarjuk a nézők képébe dörgölni, hogy ez a máról szól. Persze nyilvánvalóan erről van szó. Ugyanúgy, ahogy akkor, most is igyekszünk az ablakon kívül hagyni a kinti világot, még akkor is, ha esetenként azért beszűrődik ez-az.

- Mit szeretett a darabban régen, és mi tetszik benne most?

- Tizenhat éves koromban a Gellérthegyi álmok volt az egyik kedvencem. Tetszett, mert egy kétszereplős dráma, amelyben a hősök egymásra vannak utalva. Ráadásul én akkor táncoltam, és a hősnőnek szintén vágya, hogy híres táncosnő legyen. Végül nem lettem az. Most már a darabnak az az aspektusa tetszik, hogy két ember bezártan él egy apró világban, hasonlóan, ahogy én élek a családommal.

A magánéletben az a célom, hogy kívül hagyjunk mindent, ami rossz, belül pedig a lehető legteljesebb életet éljük meg.

Schell Judit az öltözőben (Fotó/Forrás: Csatáry-Nagy Krisztina)

- Mi erre a recept?

- Nem olvasok híreket, még szakmai írásokat sem, nem nézek híradót, és csak akkor értesülök bizonyos eseményekről, ha a párom elmondja.

Olyan magas lett az emberek ingerküszöbe, hogy legalább öt hasonló szörnyűséget meg kell hallaniuk naponta, hogy egyáltalán hasson rájuk. Persze éppúgy, ahogy a drámában is beszűrődik az ablakon a háború, én is hallok erről-arról, az amerikai elnökválasztásról, hazai hírekről, egy-egy jó előadásról, amelyre így aztán elmegyek. De tudatosan igyekszem bezárni magamat egy elefántcsonttoronyba, mert ha kinézek onnan, megijedek, hogy hova menjek, hova költözzek, ahol még lehet élni.

Schell Judit és Finta Gábor - Gellérthegyi álmok (Fotó/Forrás: Csatáry-Nagy Krisztina)

- Finta Gáborral alkotókként vannak feltüntetve a színlapon. Ez mit jelent?

-Gábor koreografált, én rendeztem, de sok mindenben közösen döntöttünk. Ráadásul nagyszerű csapat dolgozott a darabon. Balázs Ádám szerezte a zenét, a Freelusion animálta a látványt. Mindannyiukkal sokat beszélgettem, hogy melyik jelenetet hogyan képzelem el.

- A Freelusion itthon és külföldön is elismert animátorok csapata. Hogyan zajlott az együttműködés velük?

- Az eredeti koncepciómban már benne volt a vetítés ötlete, és már elkezdtük a próbákat, amikor ajánlották nekem ezt a céget. Nagyon tetszett nekik is, hogy ilyen munkát végezhetnek, korábban sosem illusztráltak színházi előadást. Csak fehér felületet használunk díszlet helyett, minden tárgyat és bútort vetítünk, hogy nagyobb helye maradjon a táncnak.

Finta Gábor és Schell Judit - Gellérthegyi álmok (Fotó/Forrás: Csatáry-Nagy Krisztina)

- Egy táncos, aki színészkedik, és egy színésznő, aki táncol, a darab két szereplője. Hogy hatottak egymásra, mit tanultak egymástól a próbák során?

- A színészetet nem lehet megtanulni fél év alatt, és nem gondoltam, hogy színészt faragok Gáborból. De az előadás fele próza, és Gábor magas szintre jutott, egyre biztosabb magában és a szövegben. Sok színész megirigyelhetné az orgánumát. A legfontosabb az volt, hogy tudjon szépen beszélni, az előadás lendülete és szellemisége majd úgyis áthatja a szövegmondását. Gyönyörűen táncol, és engem is felhúzott egy olyan szintre, amiről nem is gondoltam volna, hogy elérem.

Persze az egész gyermekkoromat végigtáncoltam, de nem a kortárs műfajban. Gábor gyötört is rendesen, és örülök neki, hogy a szakmabeliek elismerését is kivívtuk.

Schell Judit - Gellérthegyi álmok (Fotó/Forrás: Csatáry-Nagy Krisztina)

- Színészkedni és táncolni egyszerre, hogy lehet ezt szusszal bírni?

- Egy-egy koreográfia után valóban kapkodunk levegő után, de komoly technikákat alkalmazunk, hogy ne lihegjünk párbeszéd közben. Persze nem szükséges úgy tenni, mintha a nagy mozgások meg sem kottyannának, de nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy mindjárt megfulladunk.