Tánc

Konkrét és szimbolikus

2011.08.09. 11:24
Megosztom
Mindez táncnyelven. Azért nem kell megijedni: a Sziget-fílingből az idén Fidelio Octopus névre hallgató összművészeti helyszín sem szakítja ki a fesztiválozókat. Sőt! Lesznek performanszok, "rendes" előadások és a szokásos testmozgató órák sem maradnak el.

A mindennapi programok: tajcsi, jóga, kontakt jam és Szimbolizáció. Az első három már ismerős, az Artus és a Filterperformance viszont nyelvtörőbe szedte azt, amit elvárhatunk tőlük: "A szimbólum szimbóluma szimbolikusan egy új szimbólumot szimbolizál. Ezek az új szimbólumok szimbiózisban vannak a szimbolizmusra alkalmas szimbolizálóval, szimbolizálva a szimbolomuzó szimbolikus szimbiózisát önmagával. De mindez csak szimbolikusan értendő."

Jönnek a Budapest Tánciskolások, régiek és újak, bottal, kaszával, karddal, seprűvel - ez a Haidai - és Felületi kötődésekkel, Hód Adrienn és a Hodworks bevezet a Mindennapi rutinba, Ladányi Andrea és Borlai Gergő BL-jében tánc és ritmus, test és hangszer feszülnek egymásnak, az éves táncszigeti csúcs azonban a Tao Te. Fehér Ferenc darabja, amelyet Dózsa Ákossal készített, 2010-ben a legjobb magyar kortárstánc-előadás lett, így megkapta a műfaj legmagasabb hazai szakmai elismerését, a Lábán-díjat, és a XIV. Tánc Fesztiváljáról sem távoztak üres kézzel. A produkcióban találkozik Lao-ce és Martin Heidegger - persze, csak gondolati síkon -, jön két pasi öltönyben, a táncosok, és magukkal ragadnak - persze, gondolati síkon -; a kalandvágyók semmiképp ne álljanak ellen!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Van, amikor a szabadság nem kívül, hanem belül kezdődik – a Fekete hattyú balett-thriller érkezik a Margitszigetre

Augusztus 26-án a Szegedi Kortárs Balett egyik legsötétebb, legizgalmasabb produkciója, a Fekete hattyú érkezik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Juronics Tamás rendezése Csajkovszkij örök érvényű zenéjéből és A hattyúk tava ismerős motívumaiból indul ki.
Tánc hír

Keveházi Gábor nyílt levelére örökös tagsági járadéka felfüggesztésével reagált Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház korábbi balettigazgatója nyílt levelet intézett a kulturális kormányzathoz a Magyar Nemzeti Balett helyzete kapcsán. A közleményre Ókovács Szilveszter főigazgató is reagált. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Tánc hír

Földváry Balázs lett idén az év kiemelkedő artistaművésze

Földváry Balázs kapta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Arany Emléklánc-díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben.
Tánc ajánló

Drag queen, street tánc, újcirkusz – formabontó rave-produkciót visz a Szigetre a Recirquel

A Sziget Fesztiválon mutatja be új, nagyszabású produkcióját a Recirquel. A Liberty Love Rave című látványos showban 30 táncos, 10 artistaművész és Valerie Divine drag performer, ceremóniamester vezeti végig a közönséget egy átbulizott rave-éjszaka különböző érzelmi állomásain.
Tánc interjú

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.