Tánc

Koreai Fantázia a Vígszínházban

2009.08.19. 06:42
Ajánlom
A Koreai Nemzeti Táncegyüttes a Koreai fantázia című előadásával augusztus 25-én a Vígszínházban lép fel.

Az előadás a Koreai Köztársaság és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulóját hivatott megünnepelni. A Koreai Fantázia a legjellegzetesebb, tradicionális koreai táncokat foglalja össze 33 táncos előadásában. Legyezőtánc, darutánc, salpuri, janggo, három és öt dob tánc, hosszú kard tánc - egy számunkra egzotikus, ismeretlen kultúra több évszázados kincsei. A lenyűgöző programot, amely hét etűdből áll, a 2001-es bemutató óta a világ minden részén láthatta a közönség Jeruzsálemtől Melbourne-ig, Berlintől Hong Kongig, de Magyarországon a vígszínházi vendégjáték lesz az első. A Koreai fantázia című előadást a leghíresebb kulturális termék egyikének tartják számon Koreában. Ebből a produkcióból megérthetjük a "mozdulatlanság közötti mozgások"-at és a "mozgások közötti mozdulatlanság"-ot, amelyeket a koreai tánc egyik jellemzőnek tartanak.

"Mozgó performansz, tele gyönyörűséggel és boldogsággal. Nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire megérintett a táncuk" - így méltatta a nemrég elhunyt világhírű koreográfus és táncművész Pina Bausch a Koreai Nemzeti Táncszínház előadását.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Pakold meg magad könyvekkel a Líra raktárában pár száz forintért!

Mi már tudjuk az igazi könyvmolyok szombati programját. Raktárvásár lesz a Lírában.
Könyv

Családi találkozót rendeznek Petőfi rokonai Kiskunfélegyházán

Igen, jól olvasta a címet! Míg egyesek a költő sírjának felkutatásával vannak elfoglalva, mások az élőkre koncentrálnak és családi találkozót hirdettek, amelyen eddig állítólag 66 utód jelezte a részvételét.
Klasszikus

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
Tánc

Száz éve született Margot Fonteyn, aki Nurejevvel karöltve forradalmasította a balettet

1919. május 18-án született Margot Fonteyn, a brit Royal Ballet prímabalerinája, akit egy Nurejevvel közös előadása után 89-szer tapsolt vissza a közönség, és aki börtönben is ült.
Zenés színház

„A Csárdáskirálynő a Monarchia egyik utolsó sóhajtása”

Könnyű beleszeretni Kálmán Imre édes melódiáiba és ezekbe a furcsa figurákba – véli Vidnyánszky Attila rendező. A Nemzeti Színház vezérigazgatója korábban többször vitt színre operát, mégis a júliusi margitszigeti Csárdáskirálynő lesz az első operettrendezése.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

Száz éve született Margot Fonteyn, aki Nurejevvel karöltve forradalmasította a balettet

1919. május 18-án született Margot Fonteyn, a brit Royal Ballet prímabalerinája, akit egy Nurejevvel közös előadása után 89-szer tapsolt vissza a közönség, és aki börtönben is ült.
Tánc magazin

Ez a táncos -16 fokban perdült táncra, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozásra

A díjnyertes koreográfus, Corey Baker ötlete volt, hogy az Antarktiszon készítsenek táncfilmet, ami lenyűgöző képi világával az eltűnőben lévő természeti értékeket állítja fókuszba.
Tánc ajánló

Pillants be az artisták mindennapjaiba a Recirquellel!

A légtornász egy napja című előadás vasárnap két alkalommal látható a Müpa Műhelytitkok rendezvénysorozat keretében.
Tánc hír

Balett készül Jacqueline du Pré életéről

A Royal Ballet következő évadának egyik fénypontja a fantasztikus csellista életéről szóló balett, amit Cathy Marston koreografál.
Tánc ZSIMÜ 2019

Két vendégkoreográfus munkájával zárja az évadot az Inversedance

Egyben a Zsidó Művészeti Napok záróeseménye is lesz a Panta Rhei című kettős ősbemutató június 2-án, a közelmúltban megnyílt Nemzeti Táncszínház nagytermében.