Tánc

"Korlátlan korlátoltság" a Trafóban

2016.02.25. 10:41
Megosztom
Sérült és ép előadók közösen lépnek színpadra március 1-jén az ArtMan Egyesület noPARA című estjén. Két felvonás, három produkció az egyenlőség jegyében.

Gyulavári Ági előadását egy autista lány mozgása és lénye inspirálta, Jobbágy Bernadett látó és látássérült előadókkal dolgozik együtt, Mészöly Andrea koreográfiáját nézve pedig elfeledkezünk arról, hogy testi fogyatékosságot is látunk a színpadon.

trafo

trafo

Évről évre a Trafó egy estét biztosít az Artman Mozgásterápiás Egyesületnek, amikor az oktatási, művészeti és terápiás programokat létrehozó szervezet tagjai szereplési lehetőséget kapnak. Az egyesület fő feladatának tartja a fogyatékos emberek testi és lelki állapotának javítását, és azoknak a speciális értékeknek a felmutatását, melyeket a különböző sérülésekkel élő emberek a többségi társadalom számára nyújtani tudnak.

Számos lehetőség kínálkozik a lelki sérülések enyhítésére vagy épp a mentális fejlődés elősegítésére. A cikkben egy zene-, egy vizuális- és egy táncterapeutát kértünk arra, hogy röviden mutassa be szakterületének jellegzetességeit.

A noPARA est produkciói ugyanolyan komplex élményt kínálnak a közönségnek, mint a Trafó programjában szereplő bármilyen kortárstánc produkció. A március 1-jei esten Gyulavári Ági (volról Áttetsző)és Jobbágy Bernadett (SEJTelem)új koreográfiával, Mészöly Andrea (Beszélj rólam!) pedig egy öt évvel ezelőtti, de máig is aktuális, felkavaró előadással érkezik a Trafóba.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Könyv

Nádas Péter szövegeivel és szeretett zenéivel búcsúznak az írótól

A Zeneakadémia Nagytermében szeptember 16-án zenei-irodalmi esttel emlékeznek a 83 éves korában elhunyt Kossuth-díjas íróra. Az eseményen neves színművészek és zenészek működnek közre.
Plusz

Történetek a rivaldafény mögül – Cserhalmi György Rákospalotán

Nemcsak szerepekről, hanem egy egész életútról is szól az a különleges est, amely októberben indul útjára Rákospalotán a Csokonai Rendezvényházban.
Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Van, amikor a szabadság nem kívül, hanem belül kezdődik – a Fekete hattyú balett-thriller érkezik a Margitszigetre

Augusztus 26-án a Szegedi Kortárs Balett egyik legsötétebb, legizgalmasabb produkciója, a Fekete hattyú érkezik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Juronics Tamás rendezése Csajkovszkij örök érvényű zenéjéből és A hattyúk tava ismerős motívumaiból indul ki.
Tánc hír

Keveházi Gábor nyílt levelére örökös tagsági járadéka felfüggesztésével reagált Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház korábbi balettigazgatója nyílt levelet intézett a kulturális kormányzathoz a Magyar Nemzeti Balett helyzete kapcsán. A közleményre Ókovács Szilveszter főigazgató is reagált. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Tánc hír

Földváry Balázs lett idén az év kiemelkedő artistaművésze

Földváry Balázs kapta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Arany Emléklánc-díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben.
Tánc ajánló

Drag queen, street tánc, újcirkusz – formabontó rave-produkciót visz a Szigetre a Recirquel

A Sziget Fesztiválon mutatja be új, nagyszabású produkcióját a Recirquel. A Liberty Love Rave című látványos showban 30 táncos, 10 artistaművész és Valerie Divine drag performer, ceremóniamester vezeti végig a közönséget egy átbulizott rave-éjszaka különböző érzelmi állomásain.
Tánc interjú

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.