Az Imre Zoltán Programot a Nemzeti Kulturális Alap hirdette meg 2017-ben azzal a céllal, hogy
a pályakezdő alkotók indulását segítse, valamint hozzájáruljon az alkotások találkozásához a közönséggel, a középiskolás és egyetemista korosztály megszólításához.
A program mindemellett kiemelt figyelmet fordít a nemzetközi kapcsolatok kialakítására, a külföldi szakmai programokon való részvétel támogatására.
Az 1997-ben elhunyt kiemelkedő táncművész, a Szegedi Kortárs Balett alapítója, Imre Zoltán fontosnak tartotta a fiatal táncos, koreográfus generáció felkarolását – több ma elismert, akár Kossuth-díjjal is kitüntetett táncművészt fedezett fel –,
egész művészetét a kísérletezés, a nyitottság és a komplex színházi gondolkodás jellemezte. Öröksége követendő példa a táncművész társadalom minden generációja számára, vélik utódai.
Részletes program
Május 2., hétfő, 19:00
- Antal Attila – Jobbágy Bernadett – Pál Dániel Levente: Akkor majd a gólya
- Szőllősi Krisztina: A Falka
Az előadás részletei itt olvashatók.
Május 3., kedd, 19:00
- Újvári Milán: Show
- Gera Anita / DanceLab: A meztelen majom
Az előadás részletei itt olvashatók.
Május 4., szerda, 19:00
- Kelemen Patrik: Cryptic Bodies
- Maday Tímea: Luna
Az előadások részletei itt olvashatók.
Május 5., csütörtök, 19:00
- VASAS MŰVEK: EXIsT
- Tókos Attila – ifj. Zsuráfszky Zoltán: Kaleidoszkóp
Az előadások részletei itt olvashatók.
Május 6., péntek, 19:00
- dot.Consla: SOS Lebegés (2022)
Az előadás részletei itt olvashatók.
Május 7., szombat, 19:00
- Góbi Rita: Tátikák
- Wéninger Dalma: Stations
Az előadások részletei itt olvashatók.
Május 8., vasárnap, 19:00
- Szegedi Kortárs Balett: DANZA
Az előadás részletei itt olvashatók.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Imre Zoltán Kortárstánc Fesztivál (forrás: Szegedi Nemzeti Színház)