A videókollázsban az együttesek megmutatják mindazt, ami egyedivé teszi őket, miközben a videón keresztül igyekeznek visszatalálni a közönséghez. A Győri Balett kezdeményezésének célja, hogy a társulatok felhívják a figyelmet a táncművészetre, valamint kifejezzék a mozgás iránt érzett tiszteletüket.
Az Együtt, egymásért címet viselő akció résztvevői a GGTánc Eger, a Győri Balett, a Kecskemét City Balett, a Miskolci Balett, a Pécsi Balett, a Sopron Balett, a Szegedi Kortárs Balett és a Székesfehérvári Balett Színház.
„Nagyon sokszínű a magyar táncművészet, és mindenki keresi szakmailag a saját útját. Viszont ez inkább különbségeket és távolságokat szült közöttünk. Ezért gondoltuk azt, hogy
a hivatásunkat tekintjük alapnak, és a hivatásunk gondozásaképpen egy összefogás keretében mutassunk meg magunkat”
– mondta el a Győr+ TV-nek a kezdeményezésről Velekei László, a Győri Balett igazgatója.
Fejléckép forrása: Lakatos János / Győri Balett