Tánc

Különleges eljárással gyógyítják a megtámadott balettigazgatót

2013.01.30. 11:52
Ajánlom
A Bolsoj Színház művészeti vezetőjét január 17-én savval támadták meg az utcán. Az igazgató sérült szemeinek helyreállításához női placentát használtak a műtét során a moszkvai klinikán.

A moszkvai Bolsoj Színház művészeti vezetője, a 43 éves Szergej Filin január 17-én este égési sérülést szenvedett, mert egy ismeretlen támadó savat fröccsentett az arcába. Fennállt a veszélye, hogy elveszíti a látását, teljes felépüléséhez legjobb esetben is hat hónapot jósoltak az orvosok.

A színház főigazgatója, Anatolij Ikszanov szerint Filin tisztában volt vele, hogy valaki fenyegeti őt, és megpróbálja aláásni pozícióját. A művészeti igazgató autóját a támadás hetén megrongálták, január elején pedig hackertámadás áldozata lett. Ikszanov eleinte úgy vélte, hogy a támadás Filin szereposztási döntéseivel van összefüggésben. "Ő az elvek embere, akitől távol áll a megalkuvás. Ha úgy ítéli meg, hogy egy táncos nem áll készen, vagy képtelen előadni a darab egy részét, akkor nem osztja rá a szerepet" - húzta alá az igazgató az állami televíziónak nyilatkozatva. Szerinte a támadás célja egyértelműen az intézmény vezetőségének megosztása és összeugrasztása volt. A színház vezető magántáncosát, Szvetlana Zaharovát mélyen megérintette az eset. "Csupán most szembesültünk azzal, hogy milyen veszélyes munkát jelent a Bolsoj igazgatójának lenni" - mondta.

A Bolsoj számos csillaga, köztük az egyik legünnepeltebb táncosának számító Nyikolaj Ciszkaridze is panaszkodott már a művészeti igazgató táncosokkal szembeni állítólagos igazságtalan bánásmódjára. Az orosz média rendszeresen beszámol a színház művészeti programját övező feszültségekről. 2011-ben két táncos - Natalja Oszipova és Ivan Vasziljev - jelentette be távozását az intézmény új repertoárjával szembeni tiltakozás jeleként. Alekszej Ratmanszkij - 2004 és 2008 között a Bolsoj művészeti igazgatója - szerint a színházat ármánykodás hatja át. "Ami Szergej Filinnel történt, az nem volt váratlan. A Bolsoj több sebből vérzik. Undorító pöcegödre a művészekkel barátkozó kívülállóknak, a spekulánsoknak, a sajtóban megjelenő hazugságoknak, a személyzet botrányos nyilatkozatainak és a félőrült rajongóknak, akik készek rá, hogy azonnal átharapják a torkát kedvenceik riválisainak" - írta Facebook-bejegyzésében Ratmanszkij, aki jelenleg az American Ballet Theater vendégművésze.

Filinről fotók is megjelentek a sajtóban, ezeken kötéssel a fején látható moszkvai kórházi szobájában. "Rettegtem. Azt hittem le fog lőni... Megfordultam, hogy elfussak, de utolért" - írta le a vele történteket a REN TV-nek a Bolsoj 42 éves művészeti igazgatója, korábbi csillaga. Elmondása szerint támadója "arca teljesen el volt takarva egy sállal vagy valamiféle kötéssel, mint egy símaszk, csak a szemei látszottak".

Filin azóta sikeres műtéten esett át, most pedig egy különleges eljárással, méhlepény segítségével gyógyulhat a művészeti igazgató. A szemek vérellátását és a szövetek regenerációját segítendő használták azt a módszert, amelyet "amniotikus kötőhártya-plasztikának" neveznek - magyarázta a Moszkovszkij Komszomolec című lapnak Alekszandr Mityicskin, a Szergej Filint kezelő moszkvai 36-os számú klinika főorvosa. "Szergej szemoperációja során mi is egy szülő nő méhlepényét használtuk fel, pontosabban annak egy hártyáját, amelyet a sérült felületen helyeztünk el. Egészséges nőtől kellett a placenta, aki egészséges gyermeket hozott a világra komplikációk nélkül, normál időben. Felhívtak bennünket a szülőotthonból, amikor már folyamatban volt a szülés, és mi autót küldtünk a placentáért. Az asszony beleegyezésével kaptuk meg az anyagot, de nem tudta, kinek adja" - számolt be a főorvos az emberi méhlepény alkalmazásáról.

A moszkvai klinika főorvosa arról is beszámolt, hogy a Bolsoj balettigazgatójának arcát az orosz Andrej Alekszejev professzor különleges eljárásával kezelik. A moszkvai orvostovábbképző akadémia laborjában úgynevezett mátrix hálón növesztik azokat a sejteket, amelyek képesek újratermelni a bőrfelületet, a kötőszöveteket. Az eljárást főként a mély égési sérüléseknél alkalmazzák. Szergej Filinnél pedig nagyon jó eredményt értek el vele, mert robbanásszerűen indult be a hámosodás - mondta el a főorvos. Időközben az orosz egészségügyi tárca közölte, hogy Szergej Filint a németországi Aachenben fogják tovább kezelni.

Az orosz művészvilágot eközben újabb botrány rázta meg. Az Izvesztyija című napilap arról tudósított, hogy a moszkvai Nagyszínház egyik legnevesebb prímabalerinája nem akar visszatérni Kanadából férje, Vlagyiszlav Moszkaljov producer és a Vlagyimir Vinokur ismert orosz humorista és színházigazgató között kialakult konfliktus miatt. Szvetlana Lunykina a lapnak elmondta, hogy félti családját és maga is fél, mert megzsarolták és fenyegetéseket kapott. Feltörték internetes oldalát is. A vita férje és Vinokur között - a Matilda Kseszinszkajáról, a Párizsban 1971-ben, 99 évesen elhunyt híres orosz balerináról és balett pedagógusról készítendő film miatt - mára igencsak elmérgesedett.

Vinokur a nevét viselő alapítványtól állítása szerint ellopott 3,7 millió dollárt követeli vissza Lunykina férjétől, és minden követ megmozgat annak érdekében, hogy visszaszerezze a pénzt. Az orosz szövetségi nyomozó hivatal tavaly novemberben büntetőeljárást indított a Kanadában fél éve tartózkodó balerina férje ellen. Lunykina viszont azt nyilatkozta az Izvesztyijának, hogy Szergej Filin, a Bolsoj balett-igazgatója nem akarta, hogy ő visszatérjen, mert jó kapcsolatban van a Vinokur Alapítvánnyal. Szergej Filint a sajtónyilatkozat megjelenése idején műtötték, ezért helyette Jekatyerina Novikova, a Nagyszínház szóvivője reagált a vádakra. Kijelentette, hogy a művészeti igazgató nagy tisztelettel és szeretettel viszonyult Szvetlana Lunykinához és ragaszkodott ahhoz, hogy részt vegyen a Bolsoj előadásaiban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Klasszikus

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.
Tánc gyász

Elhunyt Kristó Annamária, a Győri Balett alapító tagja

Elhunyt Dr. Kristó Annamária táncművész, a Győri Balett alapító tagja – tudatta a tánctársulat. „Emlékét megőrizzük, s nem feledjük!” – írják. Dr. Kristó Annamária táncosként indult, végül jogászként végzett, de aktívan fotózott, elsősorban táncot.
Tánc interjú

Fekete Péter: „Nem szabad feladni”

„Hosszú távú, tudatos építkezés zajlik” – fogalmaz Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója arról a munkáról, amely a cirkuszművészet újradefiniálását tűzte ki célul. De miről is van szó pontosan, kiből lesz ma artista, milyen formában zajlik az utánpótlásnevelés, és lesz-e új épülete a Fővárosi Nagycirkusznak?
Tánc interjú

Takashima Kentaro, a Mariinszkij Színház korábbi művésze visszatért a Magyar Táncművészeti Egyetemre

2016-ban végzett a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművész BA képzés klasszikus balett szakirányán Takashima Kentaro, aki korábban a Mariinszkij Színház balett-társulatában is táncolt. A kiváló művész januárban visszatért az Alma materba.
Tánc interjú

A Magyar Táncművészeti Egyetem támogatásra érdemes csodavilág – vallja az új rektorhelyettes

Két hónapja dolgozik a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár mellett rektorhelyettesként Salát Magdolna. Az intézmény korábbi tanulmányi igazgatója, aki 2008 óta tevékenykedik egyetemi pályán.