Tánc

Kun Attila - Barta Dóra: "A vadkeleten vagyunk"

2012.01.12. 18:33
Ajánlom
Kun Attila és a Badora Dance Company január 13-án és 14-én Bestia című új, közös produkcióját mutatja be a Trafó második Départs estjén. A koreográfussal és a társulatot vezető, az előadásban is táncoló Barta Dórával beszélgettünk.

- Mikor és hol találkoztatok először?

- Kun Attila: 2001-ben Juronics Tamás koreográfiája, a Fából faragott királyfi volt az első közös munkánk a Szegedi Szabadtéri Játékok keretein belül. Gigantikus produkció volt. Én Markovics Ágival próbáltam a darabot, aki az előadás közben lesérült körülbelül három és félezer néző szeme láttára. Juronics Tamás abban a pillanatban beküldte a másod szereposztást, aki Dóri volt. Akkor iszonyú nagy koncentrációval, mindenféle közös próba nélkül eltáncoltuk életünk leghosszabb, hét perces duettjét. Tehát jól megalapoztuk az ismeretséget. (Nevetnek)

- Innentől kezdve egyértelmű volt, hogy lesz még közös munkátok?

- K.A.: Egyáltalán nem. Dóri, te akkor kezdted a Szegedi Kortárs Balettnél a munkát, én akkor Londonból jöttem haza, és mentem is vissza. Mindenki járt a maga útján, és most összesodort minket az élet.

- A Bestia koreográfiája részben, Dóri, a te felkérésedre született, ugye?

- Barta Dóra: Szabó Gyuri nagyban közreműködött ennek az előadásnak az életre hívásában. A Trafó, ami otthont ad a produkciónak, Attilát már régóta támogatta, volt már közös munkájuk korábban is. Gyuri úgy érezte, itt az idő, hogy minket is egy kicsit megsegítsen, vagy valamilyen módon feladatot adjon nekünk. Én meg nagyon megörültem az ötletnek, hogy együtt dolgozunk Attilával.

- Az előadásnak nemcsak a címe, de az Attila által megfogalmazott leírása is nagyon erőteljes, kifejező. A trauma, amelynek a feldolgozásáról írsz, valamilyen közös perspektíva mentén történik?

- K.A.: Nem közös tapasztalatból indul ki, de mégis van közös pontja, mivel mindketten művészként próbálunk meg élni és túlélni ebben a viharos világban. Azt gondolom, hogy jelen pillanatban szellemi terméket létrehozni nagyon bátor feladat. A szellemi terméket pedig az ember hosszú időn át érleli magában, dolgozik vele sokat, majd kiteszi az asztalra, megméretteti azt, és akkor egyszer csak bizonytalanná válik, hogy mi lesz a munkája sorsa. Ami értékként tartotta össze az egészet, az pillanatok alatt értéktelenné válhat, vele együtt a belefektetett energia is. Vagyis olyan, mintha magát az embert szüntetnék meg. A „vadkeleten" vagyunk, nem a vadnyugaton. S ez azért egy óriási különbség, mert bár az „európai vadnyugat" is ugyanebben a kulturális finanszírozási helyzetben van, mint mi, de ott a megjósolható változásokra már legalább egy évtizede számítottak. A társadalom és kultúra viszonyrendszer tekintetében itt Magyarországon már másfél-két éve gazdasági váltás következett be, de erre nem volt felkészülve senki ebben az országban.

- Dóri, neked az egri tánctagozat kényszerű elhagyása, aminek kitalálója, létrehozója és évekig vezetője voltál, elég nagy traumát okozhatott. Ez az előadás segít ennek a feldolgozásában?

- B.D.: Igen, vállalom, hogy egy nagyon nehéz időszakon vagyunk túl. Ami, annak ellenére, hogy sokszor nagyon drámai volt, nem baj, hogy megtörtént. Egy olyan úton jártam, amiben eltökélten hittem és fáradtságot nem kímélve raktam le egy Egerben még új műfaj bázisát, amit úgy terveztem meg, hogy a jövőben már nem rólam fog szólni, hanem magáról a táncról. Én ezt minden erőmmel egy olyan erős alapokra akartam helyezni, hogy aztán majd később működtethesse valaki más. Ez a hosszútávra berendezett modell, az egri tánctagozat pedig nagyon jól sikerült. Számomra tehát az volt a traumatikus, hogy egy jól működő rendszer tulajdonképpen koholmányok alapján dőlt meg. Jobb lett volna belebukni, jobb lett volna azt megtapasztalni, hogy nagyon rossz, amit csinálunk, jobb lett volna, ha kidobja magából a város, de ez nem így volt. Csak beindult egy gépezet, ami elkezdte ezt fúrni-faragni, és egyszer csak azzal szembesült az ember, hogy nem tudja, miért, de mennie kell onnan.

- Ezután hogyan találtátok meg a helyeteket itt Pesten?

- B.D.: A Nemzeti Táncszínház és Török Jolán segítő keze biztosította a helyszínt a munkákhoz, például a decemberi Rómeó és Júlia-bemutatónkhoz is. Ami előny ebben az „előnytelen" helyzetben, hogy a béklyók nem fognak annyira, most egy kicsit visszakaptuk azt a szabadabbnak hitt létezést, amit ott Egerben megismerhettünk. Emellett fontos, hogy azok az emberek, akik ezt a nehéz időszakot kibírták mellettem és társaim voltak a bajban, ők a társulatomnak oszlopos tagjai. Büszke vagyok rájuk, hogy ilyen jól túlélték ők is.

- Milyen visszhangra találtok Kodály cselló szonátájában, ami az előadás zenei anyaga?

- K.A.: A Bestia cím először Rohmann Ditta szájából hangzott el, aki 14-én a második előadáson játszik majd csellón, 13-án Kántor Balázs, az Operaház művésze lép fel. Kodálynak ez a cselló szonátája nagyon virtuóz, az amplitúdója széles, expresszív: ellök, visszahúz, elenged, tébolyulttá lesz, lecsendesedik. Egy ilyen szélsőségek közt váltakozó zenét iszonyú nehéz munka koreografálni, és legalább ennyire nehéz eltáncolni élő zenére. Ez a muzsika az erejénél fogva egy emberi monológként hatott, amiben gondolatok párkapcsolatról, művész és társadalom viszonyáról, művész és művész viszonyáról, egy füzérré állnak össze. Egy sűrű szövetű anyag, ami olyan, mint egy életfa.

- B.D.: A zene, amit Attila választott, nekem olyan, mint mikor valami az utolsó morzsáig elpusztul, aztán önerőből fölépül, aztán megint elpusztul, aztán megint fölépül, és ez a jó értelemben vett dac van benne végig. Mintha folyton azt mondaná, hogy „akkor is!" Ezzel én most nagyon tudok azonosulni.

- Te is érzed benne ezt a dacot?

- K.A.: Igen, de másféle dacra gondolok közben. Bosszant a dolog, hogy a kulturális értékeinkre nem tudunk vigyázni. A művészeti intézményeink most éppen hogy csak életben tudnak maradni, azért, mert hosszú ideig nem támogatták őket abban, hogy egy túlélő módszert dolgozzanak ki maguknak, hogy legyen egy önvédelmi mechanizmusuk. Ez pedig nem kizárólag a politika, hanem a szakma feladata is: hogy felmutasson egy használható módszert a túléléshez. Külföldi munkáim során fontos példákat láttam arra, hogy a jóléti társadalmak hogyan kerítik körbe a saját kis kertjüket, ami kifele is enged nézni, be is enged látni, de megszűri azt, ami többet visz, mint hoz. Nálunk ez piszkosul nem működik. Bennem viszont ez a düh feloldódik Kodály muzsikáján keresztül a hasító, teremtő erő segítségével.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

„Akik pörgetik a kultúrát” – Itt a Kult50 idei névsora!

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Ezúttal is tíz kategóriában választottuk ki az alkotókat és alkotócsoportokat védnökeink segítségével.
Könyv

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Könyv

11 különleges könyv az Ünnepi Könyvhétről

Az idén nagyon hányatott sorsúra sikeredett könyvhetet végül részben online tartják meg, de ez nem jelenti azt, hogy a könyves újdonságokból ne lehetne csemegézni!
Klasszikus

Amerikában éppen arról megy a vita, hogy rasszista-e a klasszikus zeneelmélet

De óvatosan ítéljünk a kérdésben, mert nem minden „libsi” mondja, hogy rasszista, és senki nem lesz híve a fehér felsőbbrendűségnek attól, mert szereti Beethovent vagy Wagnert.
Fidelio Tours

Művészcsaládok évszázados búvóhelye – Partitúra az Áprily-völgyben

„Megérkezik a busz Visegrádra, néhány jellemző, az autóból is értelmezhető tájkép, plusz drónfelvétel, utána átérünk Tahiba, a Péreli-Tolcsvay művészpár házához…” – így kezdődik a Partitúra Visegrád-környéki kalandozásának forgatási terve. Most szombaton, szeptember 19-én pedig már láthatjuk is a Duna tévén – a szokásos időben, 14.30-kor –, hogyan vendégeskedett Miklósa Erika operaénekes és Batta András zenetudós műsorvezető páros először Péreli Zsuzsa textilművész és Tolcsvay László zeneszerző otthonában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Tisztújítást tartottak a Magyar Táncművészek Szövetségében

A Magyar Táncművészek Szövetségének közgyűlésén ötödik alkalommal választotta meg a tagság újabb három évre elnöknek Mihályi Gábort, a Magyar Állami Népi Együttes vezetőjét és társelnöknek Kiss Jánost, a győri Magyar Táncfesztivál igazgatóját - adta hírül a szakmai és érdekvédelmi szövetség.
Tánc magazin

Nevetve sírni, sírva nevetni – Cacti a Nemzeti Balett előadásában

A kaktuszok nem sírnak. Legalábbis egyikünk sem találkozott még könnyező tüskékkel – vagy mégis? A világhírű svéd koreográfus, Alexander Ekman Cacti című darabja csontig-velőig hatoló őszinteséggel mutatja be a kortárs tánc világát, humoros és fájdalmasan pontos képet adva arról, mennyire fontos számunkra a művészet „értelmezése”. Néha lényegesebb, mint a művészet maga. Ekman legsikeresebb koreográfiája a Magyar Nemzeti Balett tolmácsolásában érkezik Budapestre.
Tánc ajánló

Alexander Ekman svéd koreográfus indítja az Opera új évadát

A világhírű alkotó egyik legnépszerűbb műve, a Cacti a Magyar Nemzeti Balett és a Magyar Állami Operaház első bemutatója szeptember 11-én látható az Eiffel Műhelyházban.
Tánc hír

Átadták az idei Lábán Rudolf- és Halász Péter-díjakat

Augusztus 31-én a Trafóban immár 15. alkalommal hirdették ki a legjobb hazai kortárs táncprodukciókat elismerő díjat, valamint a színházi alkotókat méltató elismerést.
Tánc gyász

Elhunyt Rab István balettművész

Az 1953 disszidált táncművész 90 éves korában hunyt el, Amerikában – írja a New York Times-ra hivatkozva a Színház Online.