Tánc

L1 Fesztivál, két helyszín

2010.05.04. 15:44
Ajánlom
Az L1 Kortárs Táncfesztivál története 2002-ben indult. Az első alkalom pedig olyan jól sikerült, hogy azóta hagyomány lett belőle.

A fesztivál története 2002-ben indult: a MU Színház, ismerve az L1 Független Táncművészek Társulása tagjainak munkáit és közös tevékenységüket, felkérte őket, hogy egy táncfesztivál keretében együtt mutassák be előző évi és frissen készült produkcióikat. Az első alkalom olyan jól sikerült, hogy hagyomány lett belőle. Tavaly a szervezők már nem L1-tagok munkáit vonultatták fel, hanem mindazokét, akikkel szellemi rokonságot éreztek, akikkel együtt dolgoztak, vagy csak látták előadásaikat, és szerették volna, ha a hazai nézők is megismerik őket. Idén pedig olyan fesztiválra invitálják a szervezők az érdeklődőket, ahol az L1-tagok (Berger Gyula, Ladjánszki Márta) által válogatott táncszínházi előadásokkal találkozhatnak.

A kilencedik születésnapon - kilenc előadással - azonban a szervezők az eddigieknél is élőbb fesztivált szeretnének, fiatalokkal és idősebbekkel egyaránt, s ahol most újdonságképp az L1-tagok által meghívott magyar és a Csehországból, Dániából, Lengyelországból, Szlovákiából, Szlovéniából érkező előadók, alkotók kerülnek reflektorfénybe, emellett két koncerttel társművészeteket is vendégül látják.

2010. május 6-10. - Bakelit Multi Art Center, Gödör Klub

L1 Kortárs Táncfesztivál

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.
Tánc gyász

Elhunyt Kristó Annamária, a Győri Balett alapító tagja

Elhunyt Dr. Kristó Annamária táncművész, a Győri Balett alapító tagja – tudatta a tánctársulat. „Emlékét megőrizzük, s nem feledjük!” – írják. Dr. Kristó Annamária táncosként indult, végül jogászként végzett, de aktívan fotózott, elsősorban táncot.
Tánc interjú

Fekete Péter: „Nem szabad feladni”

„Hosszú távú, tudatos építkezés zajlik” – fogalmaz Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója arról a munkáról, amely a cirkuszművészet újradefiniálását tűzte ki célul. De miről is van szó pontosan, kiből lesz ma artista, milyen formában zajlik az utánpótlásnevelés, és lesz-e új épülete a Fővárosi Nagycirkusznak?
Tánc interjú

Takashima Kentaro, a Mariinszkij Színház korábbi művésze visszatért a Magyar Táncművészeti Egyetemre

2016-ban végzett a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművész BA képzés klasszikus balett szakirányán Takashima Kentaro, aki korábban a Mariinszkij Színház balett-társulatában is táncolt. A kiváló művész januárban visszatért az Alma materba.
Tánc interjú

A Magyar Táncművészeti Egyetem támogatásra érdemes csodavilág – vallja az új rektorhelyettes

Két hónapja dolgozik a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár mellett rektorhelyettesként Salát Magdolna. Az intézmény korábbi tanulmányi igazgatója, aki 2008 óta tevékenykedik egyetemi pályán.