Tánc

Ladjánszki Márta: „Kíváncsian legyünk jelen”

2017.09.23. 16:08
Ajánlom
A 2002 óta létező L1danceFest a tavalyi jubileum után új struktúrával jelentkezik. Végső állomása a showcase előadások bemutatása a közönség számára, melynek a MU Színház ad helyet szeptember 25-27. között. Ladjánszki Márta táncos-koreográfussal, az L1 Egyesület művészeti alelnökével beszélgettünk.
Ladjánszki Márta

Ladjánszki Márta (Fotó/Forrás: Szabó Roland)

- Idén tizenhatodik éve szervezitek Budapesten a fesztivált, mely nemcsak hazai alkotókat, hanem nemzetközi tehetségeket is felvonultat. Az idei showcase programot mi alapján állítottátok össze? Tartalmaz-e valamilyen tematikát a három nap?

- A tavalyi jubileumon kipróbált formát visszük idén is tovább, vagyis egy napon több, maximum 20 perces alkotásokkal találkozhatnak a nézők.

Egyrészt új előadások munkabemutatójába, másrészt hosszabb munkákba nyerhetnek bepillantást.

Nemzetközi válogatást végeztünk, számokban kifejezve 17 előadás, 5 workshop, 2 kiállítás és megnyitó akció, 10 önkéntes segítő, 15 ország 25 képviselője jellemzi az idei rendezvényt. Miután túl vagyunk a CEU-val közösen szervezett tematikus szimpózium-programunkon - aminek célja az volt, hogy az előadóművészetek kapcsán kezet fogjon az elmélet és a gyakorlat-, a showcase program láttat, nézői élményt ad és beszélgetésre csábít.

- A szeptember 21-23. között bemutatott COLLECTIVITY & IN(TER)DEPENDENCE szimpóziumon a közösség témaköre idén erőteljes szerepet kapott.  A showcase programokon mennyiben jelenik majd meg a közösségi színházi élmény?

- Az előadások között több is foglalkozik azzal, hogy a nézőknek kicsit más perspektívából mutassa be a munkát.  Lesz, aki a plafonra fog vetíteni, így a közönségnek le kell feküdnie a talajra, de találkozhatnak az érdeklődők olyan előadóval is, aki maga köré rendezi a nézőket, vagy épp két oldalra ülteti őket, de olyan is akad majd, akinek az a kívánsága, hogy a résztvevőkkel közösen osszák meg a teret. Emellett érkezik hozzánk olyan alkotó/előadó, aki az absztrakt mozgásával párhuzamosan verbálisan is kommunikál a nézőkkel, és egyfajta reflexióra készteti őket, ezáltal a néző maga is befolyásolhatja az előadás menetét.

Nobuyoshi Asai: Nomads

Nobuyoshi Asai: Nomads

- Kérlek, mesélj néhány előadásról! Miért éppen ezeket a munkákat hívtad meg a fesztiválra?

- A programba beválogatott előadások mindegyikét valamiért fontosnak tartottam láttatni, észrevetetni és egy csokorba szedni. A magyarokat azért ajánlom, mert általában az L1 Egyesület rezidenseiként vagy tagjaiként dolgoznak, így kiemelt helyen szerepelnek a meghívottak között. A nemzetköziek pedig mind saját formanyelvvel, saját képi világgal érkeznek.

A szeptember 25-i programban található Paweł Sakowicz:TOTAL című darabjának lengyel koreográfus-előadója az előadásban olyan érdekes felvetésekkel dolgozik, melyek szerintem fontos, hogy ne csak saját közegében legyenek láthatók, s ezáltal újabb visszajelzéseket, impulzusokat kapjon ő maga is. A szeptember 27-én látható Nobuyoshi Asai: Nomads című előadást egy japán duó adja elő, akiket néhány éve Jeruzsálemben láttunk és rögtön meg is akartuk hívni, azonban csak mostanra sikerült megvalósítani a tervünket. Szeretem azt a nyers energiát, amivel dolgoznak, a kockázat-vállalásukat és a tiszta, egyszerű jelenlétüket. Az ugyanazon a napon látható Roxana Küwen: twenty toes című rövid előadásból a német zsonglőr lányt azért ajánlom, mert engem lenyűgöz, hogy szintén egyfajta egyszerűséggel mire képes az emberi test és milyen szinten vagyunk képesek a testünket trenírozni, „uralni”. És még mindig a szerdai programnál maradva horvát vendégünk, Nastja Štefanić - aki az Etude for viola and midi controller című darabot mutatja be -, pedig egyszerűen olyan tiszta és gyönyörű táncos, hogy imádom nézni, ahogy kialakul a testén a mozdulat, nem is beszélve arról, hogy emellett profi zenész is.

- Mi számodra az L1danceFestben a legfontosabb érték a közönséggel kapcsolatban?

- Számomra a legnagyobb boldogság, ha olyan nézők jönnek el hozzánk, akik akár végig is követik az eseményeinket és ez alapján alkotnak véleményt rólunk, illetve a meghívott művészek munkáiról. S nem utolsó sorban,

azok a legfontosabbak, akik diskurzusba bocsátkoznak velünk.

Mert ez az igazi fesztivál-hangulat, és ez az, amiért érdemes csinálni: hogy találkozzunk, hogy lássuk egymást és befogadjuk, hogy adott esetben vitázzunk és ezzel továbblépjünk, hogy kíváncsian legyünk jelen és élvezzük a pillanatot, ami olyan hamar elmúlik. 

Az L1danceFest 2017 showcase programjáról bővebb információ a MU Színház oldalán található.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Apukák, korhelyek, Alberich, gonosz vagy borvirágos pasik

Nem is igazi basszus, inkább bariton, mondja magáról. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a legjelentősebb operajátszó helyekre hívják. Pünkösdkor például Salzburgba, de az alábbi beszélgetéshez is Párizsba telefonáltunk. Márciusban A Mester és Margarita premierjén láthatjuk színpadon.
Klasszikus

A 94 éves Kurtág György Mozartot játszik – VIDEÓ

Feleségének, Mártának tett ígéretét teljesíti be azzal, hogy február 19-én előadja Mozart F-dúr szonátáját a BMC-ben.
Zenés színház

Vitray Tamás Händel-operában lép színpadra

Nem mindennapi operabemutatóval készül idei évadára a Szegedi Szabadtéri. Händel vígoperai jellegű művében, az Agrippinában Mester Viktória és Ludovik Kendi mellett Vitray Tamás is színpadra lép.
Klasszikus

Richter, Ojsztrah és Rosztropovics közös Beethoven-felvétele, ami borzalmasan sikerült

Maga Richter is azt mondta rá, nem hajlandó vállalni, de nem volt mit tenni, az EMI klasszikus zenei supergroup-ot álmodott magának.
Klasszikus

Az univerzum titkát tárja fel a Pannon Filharmonikusok

A pécsi zenekar Müpában adott sorozatának negyedik koncertjén Kelemen Barnabás egy finn csemegét játszik, majd csillagközi utazásra csábít Bogányi Tibor vezető karmesterrel március 6-án.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Ünnepelt koreográfusok munkái a Budapest Táncfesztiválon

Franciaország, Nagy Britannia és New York neves táncegyüttesei mellett a legnagyobb magyar tánctársulatok is várják az érdeklődőket február 27. és március 11. között.
Tánc gyász

Elhunyt Erdélyi Alice balettművész

Az Operaház egykori magántáncosa 91 éves volt.
Tánc balett

Pénzhiány miatt elmarad a rangos balettverseny

Pénzhiány miatt idén nem rendezik meg a világ egyik legrégibb és legtekintélyesebb balettversenyét, a „balettolimpiát” a bulgáriai Várnában.
Tánc hír

Fiatal táncosoknak hirdet ösztöndíjat a MANK

A Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj egy éven át tíz fő részére havi bruttó 200 ezer forint összegű támogatást jelent.
Tánc interjú

Birkózó a színházteremben – Interjú Nagy Józseffel

1986 decemberében a Szkénében mutatta be első előadását Nagy József alias „Szkipe”, de A pekingi kacsára Párizs figyelt fel igazán. A világhírű koreográfussal élete meghatározó állomásairól is beszélgettünk: Magyarkanizsa, Budapest, Párizs, majd vissza.