Tánc

"Lazaságot" tanulnak a Bolsoj-táncosok

2012.07.04. 11:41
Ajánlom
A Monte Carló-i Balett társulatának modern stílusban alkotó koreográfusát és művészeti vezetőjét hívta vendégül a moszkvai Nagyszínház, hogy jóval konzervatívabb balett-táncosai ellessenek némi színpadi lazaságot a francia mestertől.

Jean-Christophe Maillot majdnem húsz éve vezeti a Monte Carló-i társulatot, és ezen két évtized alatt - egészen mostanáig - egyetlen másik balettegyüttes számára sem készített koreográfiát. A Bolsoj társulatával való együttműködésből születő egészestés drámai balett, amelynek címét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, várhatóan a moszkvai Nagyszínház következő évadában fog debütálni.

 "Az elmúlt húsz év során egyetlen másik társulattal sem dolgoztam együtt a sajátomon kívül. Ez azonban nem azért volt, mert nem akartam, hanem mert egy előadás színpadra állításához erős kapcsolatra van szükségesem azokkal a táncosokkal, akikkel együtt dolgozom" - magyarázta az 52 esztendős Maillot, hozzátéve, hogy a Bolsoj társulatával való közös munka egyedülálló élmény lesz számára, és reméli, hogy tud majd valami újat tanítani a táncosoknak. A hagyományosan A hattyúk tava és a Giselle című műveken nevelkedett orosz balett-táncosok csak nemrég kezdtek el kortárs tánccal is foglalkozni a koreográfiai akadémiákon, illetve a színházakban. A közelmúltban a szabadabb, jóval modernebb technikákba is belekóstoló Bolsoj-táncosok elmondták, hogy idegennek érezték az új mozdulatokat. A velük dolgozó koreográfusok szerint gyakran a táncosok mozgásának akadémikussága jelenti az akadályt. A kortárs táncművészet iránti elköteleződésének jeleként a Bolsoj tavaly Szergej Filint kérte fel, hogy legyen a balett-társulat művészeti vezetője. A korábban az orosz főváros második legnagyobb balett-társulatában, a Sztanyiszlavszkij Színházban táncoló Filin három évig győzködte Maillotot, hogy dolgozzon együtt az orosz táncosokkal. 

A monacói koreográfus számára az egyik legizgalmasabb kihívást az jelenti, hogy némi lazaságot csempésszen az orosz balettművészek színpadi mozdulataiba. "A nagyon 'akadémiai stílusú táncosokkal' való együttműködésben rejlő igazi kihívás az, hogy ezek a táncosok nem értik igazán a színészi játék finomságát" - vélekedett Maillot, aki számára akkor igazán sikeres egy koreográfia, ha az képes eltűnni a táncból, lehetőséget adva az előadóknak a kibontakozásra. - Éppen ez az, amelyben az orosz táncosoknak még fejlődniük kell" - tette hozzá.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

A csapat, akik a múltban és a jelenben kutatva írják a cirkuszművészet jövőjét

Miközben a porondon artisták pörögnek a levegőben, és gyerekcsoportok tapsolnak önfeledten, a cirkusz falain belül egy másik csapat láthatatlan mutatványon dolgozik. Riportunk a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum munkájáról.
Tánc ajánló

Uhrik Teodóra: „A balett a pillanat művészete”

Május 5-én a Budapest Táncfesztivál keretében mutatják be az Uhrik Teodóráról szóló előadást Egy áttáncolt élet címmel. A Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész szerint ez igazi családi összefonódás lesz.
Tánc ajánló

Egy kivételes tehetségű balettművész: Sík Milán

Tanulmányai befejeztével rögtön a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Diótörő, a Hegedűs a háztetőn vagy A képfaragó. Sík Milán portréja.
Tánc ajánló

Szabó Barbara Szofia ezúttal Hófehérkeként varázsolja el a közönséget

Áprilisban mutatta be a Budapesti Operettszínház Hófehérke című előadását. A Kocsák Tibor Zenéjével és ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával készült produkció főszerepében Szabó Barbara Szofia balettművész látható.
Tánc interjú

Frenák Pál: „Az ihlet kiapadhatatlan forrása az ember hitében rejlik”

Május 2-án a Budapest Táncfesztivál keretében debütál a FrenÁk Társulat legújabb előadása Nostalg_Y címmel, amelyben a fiatal táncművészekkel karöltve színpadra lép a Harangozó-díjas Lőrinc Katalin, valamint az előadás koreográfusa, az együttes Kossuth-díjas alapítója, Frenák Pál.