- Ha csak egy mondatban válaszolhatsz, akkor mit mondanál, miről szól a Lear király?

Csuzi Márton: Arról, hogy minden, ami felépül, szét is esik egyszer, es az egyetlen örökérvényű dolog az ellentétes pólusok közötti ingadozás, maga a sors.

Boros Lőrinc: A világmindenség, mi magunk, álmaink, vágyaink, egy folyamatos összeomlás és újjáépülés körforgása: Lear király ennek szélsőségekig elvitt egyetemes megtestesülése.

Duda Éva: Leginkább a széthullásról, a hatalom és a biztonság széteséséről, a gőgből a teljes amortizáció fázisairól, egészen a kiüresedésig, majd a halálig.

- Műfaji kísérlet az előadás, de mi is pontosan? Színház, tánc, rádiójáték, múltidézés?

Csuzi Márton: Valahol színház, valahol tánc, a szélsőségek közötti hullámvasút.

Boros Lőrinc: Úgy gondolom, minden színházi előadás egy kísérlet. Kísérlet a játszók, a nézők, az alkotók részéről, még akkor is, ha bevett, szokványos módszereket alkalmazunk. Nem tudhatjuk előre, hogy a végeredmény miként alakul majd. Azt hiszem, hogy ez a szempont - "műfaji kísérlet"- a kritikusoknak, elemzőknek érdekes igazán. Számomra, alkotói nézőpontból egészen más a fontos: a kifejezni kívánt érzelmek, gondolatok, hatások. Ezek bizonyos eszközöket kívánnak meg, mégpedig azokat az eszközöket, amelyek a legjobban fejezik ki célunkat. Az alkotó tudatosan, felépítve, tudva, hogy ezek milyen hatásokat tesznek egymásra, használja fel őket. Ebben az esetben: a mozgás, szöveg, díszlet, jelmez, zene, fény, vetítés. De ezeket nem érdemes szétválasztani, egységében érdemes kezelni, valóban megérezni ránk tett hatását, akár jó vagy rossz legyen az, ha elemeit erős tudatossággal elválasztjuk, nagy esélye van annak, hogy érzelmeinket hátrahagyva gondolati úton próbáljuk megérteni, amit láttunk. Természetesen ennek az egységnek bizonyos elemei erősebbek, némelyik gyengébb. Tehát számomra ez egy Lear király előadás, ami sok eszközt felhasználva próbál, saját perspektívából érzelmeket átadni. 

Duda Éva: Egy sajátos és rendhagyó színházi előadás, melyben a vizualitás és mozgás adja a főbb képek, felvonások jelentéstartalmát, a szöveg pedig kiegészíti, finoman illeszkedik az előadás formai megoldásaihoz. A kommunikációs síkok (jelenlét, tánc, terek, vetítés, próza, zene stb) egymás alá- és fölérendeltjei, mégis mindegyik folyamatosan és párhuzamos jelen van, szimultán jelekkel, hol konkrétan, hol elvontan ábrázolva a szituációkat.

- Számodra melyik a darab kulcsjelenete, és miért?

Csuzi Márton: A záró kép, ami illusztrálja, egyszersmind a kulcsa az előadás szimbólum- rendszerének. 

Boros Lőrinc: Lear és Cordelia találkozása a 4. felvonás végén, mikor a király ismét felismeri lányát. Ez az a pillanat, amikor Lear megért mindent - újra a jelenben képes létezni -, talán addigi életét, mindent, amit felépített és önmaga rombolt össze, bűneit, amelyet már nem tehet jóvá. Egy dolgot tehet, hogy önmaga marad. Számomra ez a jelenet minden eszenciáját hordozza Lear király és saját életünk drámájának. 

Duda Éva: A Regannal való találkozás, a mi előadásunkban a "vacsora jelenet". Itt szembesül Lear a valódi következményekkel, azaz itt válik nyilvánvalóvá számára az árulás, és ez mérföldkő. Lear útja innentől megállíthatatlanul taszítódik lefelé. Személy szerint pedig azért érdekes, mert elképesztő feszültség van ebben a jelenetben, szinte karddal lehetne vágni a sűrűsödő levegőt. Nem utolsó sorban pedig egy kemény dialógust kell elmondanunk nagy kihívást jelentő rendezői instrukciók mentén.

- Mi a legkedvesebb emléketek a próbákról?

Csuzi Márton: Amikor Jerger Balázzsal először egy abszurd poénból kiindulva, kitaláltuk az egyik kedvenc jelenetemet, a saját megvakításomat... De tulajdonképpen minden nap, mindenkivel történt egy legkedvesebb esemény. Úgyhogy inkább azt mondom: a csapat a legkedvesebb emlékem.

Boros Lőrinc: Minden olyan pillanat, amikor közösen, együtt tudtunk alkotni, gondolkodni. Azok az alkalmak, amikor mindenki jelen volt, és a szilánkok pedig egy közös szándékká álltak össze.

Duda Éva: Először dolgoztunk együtt Jerger Balázzsal, aki nagyon rokonszenves és elképesztő humora van, miután elsősorban színész és nem balettos, így a különféle értelmezhetetlen táncos definíciókat, szakszavakat rendre átköltötte a próbákon, amin nagyon sokat röhögtünk. Nagyon élveztem még Lóci díszletelemeivel játszani, különféle formákat, építményeket kialakítani. Legutóbb ilyet gyerekként csináltam, csak építőkockákkal.