Újvári Milán (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel)

- Nem csak a színpadon, hanem a magánéletben is elég örökmozgónak tűnsz. Van olyan, amikor nem csinálsz semmit, és aktívan pihensz?

- Bizonyos szempontból tényleg ritka nálam, amikor nem mozgok vagy nem agyalok semmin. Viszont nagyon szeretem megélni azokat a pillanatokat, amikor például a barátaimmal bulizhatok vagy beszélgethetek egy ital mellett. Ezen kívül nagy Barca-szurkoló vagyok, így a heti kétszer kilencven perc, amikor meccs van, egy kis meditációnak számít nálam.

- Az a fajta táncos vagy, aki nem csak fizikailag, de verbálisan is tud és szeret is megnyilvánulni. Ráadásul a humor és az irónia elválaszthatatlan összetevőd. Ez hogyan alakult ki benned?

- A humor talán nálam abban gyökeredzik, hogy a Táncművészeti Főiskola balettművész szakán alacsonyabb alkatomból kifolyólag főleg karakterszerepeket táncoltam. Ez később összetalálkozott bennem egyfajta nyitottsággal, és a klasszikus balett mellett a kortárs tánc is érdekelni kezdett, valamint a punk mozgalom, az underground zene és a képzőművészet is hatással volt rám. Megismertem humoristákat, meg olyan műfajokat is, mint például a professzionális cirkusz. Ez a sokféleség és szabad légkör erősen megfogott, és a világ kitágult, elkezdtem a humorban is a változatosságot meglátni. Az életben általában is fontosnak tartom, hogy az ember ne vegye annyira komolyan magát, vagy legalább tudjon saját magán röhögni. Humor nélkül nem tudom, hogyan lehet elviselni az életet. Akinek nincsen humorérzéke, az a legnevetségesebb.

- Az, hogy ennyiféle műfajban kipróbáltad magad, láthatóan az improvizációban is komoly magabiztosságot ad. Nemcsak bizonytalanságaid nincsenek, de olyan, mintha mindig teljesen elemedben lennél, amikor kirobbanhatsz a színpadra valamit csinálni.

- Lételemem az improvizáció és a műfaji kalandozás. Engem a művészet játékossága és ezernyi felülete érdekel, mintsem egy adott stílus vagy alkotó. Szeretem váltogatni azokat a műfajokat, amikben helyzetbe hozom magam. Van, hogy egy kis kontrollra van szükségem, amikor egy kötöttebb darabban veszek részt, mert jobban szeretem a kötetlen szituációkat, mint egy adott mozdulatot tökéletesíteni a végletekig, és azt reprodukálni. Nekem néha épp a fordítottja a nehéz, vagyis az, hogy működni tudjak nem annyira kísérletező helyzetekben is.

- Milyen műfajok mozgatnak jelenleg?

- Úgy érzem, hogy ha folyamatosan átjárkálok a műfajok és társulatok között, akkor nem tudom elunni a szakmámat, és ez állandóan segít abban is, hogy ne rutinból oldjam meg a feladatokat. A mostani időszak is éppen erről a kísérletezésről szól: januárban a Duda Éva Társulat alkotói estjére készítek egy új szólót, miközben Egyed Beával a közös előadásainkat játsszuk a Radioballet formációban, Andrássy Mátéval pedig nemrég mutattuk be a Jurányi és a Dumaszínház égisze alatt az Elhanyagolt férfiszépségeket.

- Milyen ötletből született meg legújabb darabod, a Dumaszínház kezdeményezése nyomán létrejött  Elhanyagolt férfiszépségek?

- Alkotótársammal, Andrássy Mátéval öt-hat éve ismerjük egymást a TÁP színház Minden Rossz Varieté műsorából és a Forte Társulat Revolution című darabjából. Dolgoztam korábban Kőhalmi Zoltánnal is, akinek a zenés stand-up estjéhez táncbetéteket készítettem. Itt találkoztam Litkai Gergely, aki felkért minket, hogy csináljunk egy estet Mátéval közösen, aminek az eredménye az Elhanyagolt férfiszépségek lett. Litkai Gergely szabad kezet adott és ránk bízott mindent, csak annyit kért, hogy legyen benne mozgás és humor. A darab létrejöttét Vinnai András mint ötletgazda, Soós Attila mint dramaturg és Dömölky Dániel látványtervező is segítette. Büszke vagyok erre a közös munkára, mert egy egységes, sallangmentes előadást sikerült létrehozni, amiben két férfi, egy paraván, minimális jelmez és szöveg szerepel csak. A physical comedy iránti vonzalmunk még rengeteg lehetőséget rejt magában, ezért Mátéval még biztosan fogunk ezzel hosszabb távon is foglalkozni.

Elhanyagolt férfiszépségek (Fotó/Forrás: Georgij Merjás)

- A címmel kapcsolatban csak az egyik szó kérdéses: miért elhanyagoltak ezek a férfiszépségek?

- Egyrészt kellett egy figyelemfelkeltő cím, ami végül véletlenül maradt meg a többi verzió mellett. Másrészt Soós Attila a próbák közben sokat mondogatta, hogy „tudod úgy, mint a Godot-ra várvában”, mert a két Stan és Pan típusú ellentétkarakter emlékeztette őt Beckettkét elhagyott, elhanyagolt figurájára, akik egyedül szórakoztatják magukat. Egyébként pedig Mátéval úgy gondoljuk, hogy szerethető karaktereket jelenítünk meg: nyílt tekintetű, jó kiállású, délceg férfiakat, akik bizony kívánnak egy kis törődést. (nevet) Ebben a darabban pedig szerencsére ötven percig sikerült ezt a figyelmet magunkra irányítani – persze nem kevés öniróniával.

- Azt is mondtad korábban, hogy nagyon nehéz csak mozgással és testtel nevettetni. Úgy érzed, hogy a verbalitásra mindig szükség van mozgás közben?

- Bizonyos szinten nehéz, de én inkább egy technikai kihívásnak élem meg. Úgy érzem, van egy ösztönös érzékem a physical comady műfajához, viszont ezt tovább kell csiszolnom ahhoz, hogy jobban ki tudjak teljesedni benne. Az, hogy verbalitásra mikor van szükség, azt mindig az adott szituáció dönti el. Jelenleg nem szeretem túlgondolni ezt a kérdést, ha tetszik egy szöveg, és beilleszthető az adott előadásba, akkor használjuk. Akár mozgás közben is. Az Elhanyagolt férfiszépségekben Mátéval együtt döntöttünk úgy, hogy ne használjunk szöveget. Szeretem az előadó művészetet egy totális egészként kezelni, és egy alkotófolyamat alatt szabadon próbálkozni különböző kifejezési formákkal.

- Milyen műfajokkal kapcsolatban van még hiányérzeted? Mit próbálnál ki a jövőben?

- Szeretnék nemzetközi karriert befutni, és itthon is többször kipróbálnám magam koreográfus-rendezőként. Külföldön leginkább a francia új cirkusz területe és táncszínház műfajával kiséletező alkotók érdekelnek. Nyáron volt szerencsém egy nagyjátékfilmben is játszani, és bár ebben még teljesen kezdő vagyok, de a film meg pont ezért izgat. Amikor Tom Waits-től egyszer megkérdezték, hogy milyen hangszeren szeret játszani, akkor azt válaszolta, hogy azon a hangszeren a legjobb játszani, amin nem tud, mert az olyan, mint amikor egy majom kezébe adnak egy hegesztőpálcát. Imádom az olyan helyzeteket, amiben ott van a felfedezés varázsa.