Tánc

"Lehámozni a mozdulatrétegeket"

2013.12.28. 07:04
Ajánlom
A Magyar Nemzeti Balett fiatal tánckari művésze a kezdetektől fogva „kettős játékos" volt: operaházi szerepei mellett állandóan kereste a modern tánc megnyilvánulási formáit is. Többek közt ez vezetett ahhoz, hogy Jellinek György egy ideje már koreográfiákat is készít, legutóbbi produkcióját az Erkel Színház novemberi évadnyitóján láthattuk.

- Ismerünk pár balettművészt, aki szeret „áthallgatni" a kortárs tánc területére, de a balett-táncosok jellemzően a saját műfajuknál szoktak maradni épp a rendszer követelményei és kötöttsége miatt. Te azonban már a kezdetektől fogva jelen voltál a kortárs színtéren is.

- Nekem ez a két terület, a balett és a modern mozgásforma mindig párhuzamosan futott, és ennek a megtartására tudatosan törekedtem is. Mivel a kortárs tánc is nagyon közel áll hozzám, próbáltam úgy szervezni a munkáimat és a szabadidőmet, hogy mindkettő beleférjen, ezt néha nehéz is összeegyeztetni. Már a Táncművészeti Főiskola alatt rendszeresen vettem részt kortárs előadásokban, dolgoztam együtt például a PR-Evolutionből Nemes Zsófiával a Blue Man című kortárs darabban, Zambriczky Ádámmal a Solban, és a Grecsó Zoltán vezette Willany Leó nevű improvizációs esteken is éveken át minden szerdán ott táncoltam a Gödör Klub hátsó termében. Ez utóbbin, ahol a kortárs alkotók színe-java megfordult, eleinte csak nézőként voltam jelen, aztán szép lassan én is kiálltam a közönség elé és elkezdtem improvizálni. Egyed Beával számos közös kísérletezésbe fogtunk a színpadon.

- Óriási váltás lehetett a klasszikus baletthez képest, ahol nem jellemző a kötetlen improvizáció. Ezt a látszólagos véletlenszerűséget is tanulnod kellett?

- Ez számomra teljesen ismeretlen műfaj volt, de határozottan izgalmas kihívásként éltem meg. A Willany Leó színpadán, legyen bármilyen „itt és most" jellegű az a kiállás, estéről estére egy előadás értékű mozgást kellett improvizációban bemutatni, ami nagyon nehéz műfaj. Ehhez tudatosan, előre ki kell találni egy koncepciót, amelynek a keretein belül mozogsz, de ha úgy hozza a szituáció vagy épp a közönség reakciója, akkor spontán és gyors váltásokra van szükség. Balett-táncosként megszoktam, hogy kész koreográfiát sajátítok el, erről itt pedig szó sincs. Olyan új képességeket tudtam itt fejleszteni, mint az önállóság, az arányérzék, illetve a közönségre hangolódás. Amit a Leóban csináltunk, az ráadásul táncosként is sokkal színháziasabb formát kívánt meg tőlem. Nagyon érdekes tanulmányút volt oda járni.

- Hogyan lehet ezt a kétféle tudást együtt kamatoztatni?

- Eleinte nekem sem volt könnyű ezt a két mozgásformát összehangolni, sőt gyakran még most is küzdök vele. Ugyanúgy, ahogy a balettet, a kortárst is napi szinten kellene gyakorolni, de erre az Operaház mellett nincs lehetőségem. Szeretem, és a modern érdekel annyira, hogy amikor csak időm engedi, eljárok tanulni és új dolgokat megtapasztalni. A balett nagyon erős alaptudást ad e tekintetben, de a kortárs tánc ugyanígy hat vissza a klasszikusra. Ennek a két szélsőségnek a találkozásából pedig egészen újszerű és lenyűgöző dolgok tudnak megszületni koreográfiában és táncosként is. Tehát oda-vissza jól tudom használni a kettőt.

- Még csak huszonhárom éves vagy, és már többedik saját balettkoreográfiádat mutatod be a közönségnek. Az alkotás is olyan egyértelmű volt, mint a modern vonal?

- A kettő valószínűleg egy tőről fakad. A koreografálás már szintén ott volt a fejemben, amikor a Táncművészeti Főiskolára jártam. A vágy, hogy én találjak ki akárcsak egy rövidebb etűdöt, legalább olyan erősen élt bennem, mint maga a táncolás. Ha egy előadást nézek, egyrészt mindig figyelem a táncost, másrészt kutatom a technikát, hogy az adott koreográfiát miként sikerült megvalósítani. Próbálom kitalálni, vajon a koreográfus mit akart, és ehhez képest a táncos ezt hogyan oldotta meg. Mindig keresem tehát a koreográfiai szempontokat egy-egy darabnál, igyekszem a mozdulatrétegeket lehámozni, hogy meglássam azt is, mitől lett a darab olyan, amilyen.

- Hogy sikerültek az első próbálkozásaid koreográfusként, és milyen felkérések értek azóta?

- Az első koreográfiám egy duó volt Varga Kingával közösen a főiskolán, aminek a legfőbb célja a saját hang keresése, megtalálása volt. Pozitív visszajelzéseket kaptunk akkor, de valószínűleg elnézőek is voltak velünk, hiszen csak gyerekek próbálkoztak egy biztonságos közegben. Időközben belekóstolhattam a filmezésbe is: a Művész Mozi akkori vezetőjének, Szabó Mártonnak a támogatásával elkészítettük Massih Parsaei rendezővel közösen az Ő című táncfilmet, melynek én voltam a koreográfusa. Ezen kívül jártam az Egyesült Államokban tanulmányúton, ahol Marina Eglevsky amerikai balettmester felkérésére készíthettem egy triót. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy Pártay Lillát, aki tudott a koreográfusi törekvéseimről, asszisztensként kísérhettem végig az Aranyecset alkotói folyamatában. Megtisztelő és kivételes helyzet volt a mesternőtől tanulni, figyelni az első lépésektől kezdve, hogy miként születik meg a keze alatt egy komplett balettmű. Az Operaházban minden évben megrendezik a Kortárs Koreográfusok Estjét, és én már harmadik éve veszek részt ezen is. Első évben egy harminc perces koreográfiával mutatkozhattam be, tavaly három darabban koreografáltam, idén pedig egy húszperces etűdömet láthatta a közönség. Emiatt a vezetőségben is az a benyomás maradt meg, hogy nagyon szeretek kísérletezni, tanulmányozni, keresni saját magamat. Solymosi Tamás balettigazgató, látva a törekvésemet és ambíciómat, elkezdett fokozatosan újabb és újabb lehetőséget adni a bemutatkozásra a tánc mellett is: például speciális operaházi programokon rövidebb improvizációt mutathattam be az aulában és a büfében. Felelőtlenül tehát nem dobtak a mély vízbe, mégis teret adnak a szárnybontogatásnak.

- Az idei Andrássy úti évadnyitón bemutatott koreográfiád tehát ezeknek a korábbi próbálkozásoknak is köszönhető.

- Simonffy Mártával, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnökével már korábban is dolgoztunk együtt a Milánói Fashion Weeken, ahol a Nemzeti Balettnek volt egy különleges „fellépése". Arra készítettem egy koreográfiát, amely Simonffy Mártának is nagyon tetszett, így a szeptemberi, Andrássy úti évadnyitónak is én lettem a koreográfusa. Az Árnyalatok című darabomat úgy kellett elkészítenem, hogy egyszerre legyen alkalmas külső helyszínre, az Andrássy útra és a Nemzeti Táncszínház világítható belső terére is, mivel tudtam, hogy külön produkciót nem lesz lehetőségem elkészíteni. A megvalósítás és előretervezés szempontjából tehát komplex volt a feladat.

- Mi volt látható tőled az Erkel-megnyitón, illetve majd az évad további részében?

- Bemutattunk egy filmet, amelyet az Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza rendezett. Ehhez az operajátszás történetét bemutató animációs dokumentumfilmhez én terveztem meg a mozgásanyagot. Az évad további részében többek közt készítek még darabot a MozartLateNight című műsorra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel közösen, jövő tavasszal a Tánctrenden mutatom be az Árnyalatokat, immár teljes hosszában, és megint készülök egy produkcióval az évad végi Kortárs Koreográfusok Estjére is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Dragomán György parádés egyperces novellában reflektált az SZFE ügyére

A József Attila-díjas író szerint nem biztos, hogy célravezető egy exezredest kinevezni az egyetem kancellári pozíciójára. Amúgy meg ki tudja, lehet, hogy én értem félre az egyperces novellát.
Színház

A Minisztérium továbbra sem reagál az SZFE-s hallgatók követeléseire

Hétfő reggelre megmozdulást szerveztek az SZFE-s hallgatók az Innovációs és Technológiai Minisztérium Szemere utcai épülete elé. A helyszínválasztás nem véletlen: ugyanis a Minisztérium közbeavatkozásával lehetne csak feloldani az egyetemi polgárság és a kuratórium között kialakult helyzetet. A tüntetésen a diákok mellett közel harminc ismert színházi és filmes alkotó kampányolt az autonóm felsőoktatás mellett.
Klasszikus

Márta emlékére játszik Kurtág György

Az új felvételen Mozart-mű hallható.
Színház

Feljelentés történt az SZFE-n zajló események miatt

Négy magánszemély tett bejelentést a rendőrségen az SZFE-ügy kapcsán – tudta meg a 24. hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy felmerült a személyi szabadság megsértésének gyanúja, de más bűncselekmények miatt is vizsgálódnak.
Könyv

Az író, akinél Vámos Miklós sem jön rá a fordulatokra

Ezúttal a méltatlanul előítéletesen kezelt orosz irodalom egy képviselőjét ajánlja Vámos Miklós, aki e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc interjú

Mintha különböző játszmákon száguldoznánk végig

A PR-Evolution társulat legújabb előadása szituációkon, emberi játszmákon száguld végig, hogy a végén megtalálja a kiutat és a tanulható szeretet, az Agapé egyes állomásait. Nemes Zsófiával, a PR-Evolution Dance Company vezetőjével Péli Nagy Kata beszélgetett.
Tánc ajánló

Egy ősi jegesmedve is megjelenik a Recirquel legújabb előadásában

A Solus Amor időtlen térben kutatja a szeretet rétegeit. A monumentális légi balettben egy hatalmas jegesmedve-báb is feltűnik, ami a West Enden nagy sikerrel játszott War Horse című produkció élethű lóbábjait is készítő bábtervező, Janni Younge munkája.
Tánc magazin

70 éve a tánc szolgálatában

1950. október 14-én Állami Balett Intézetként nyitotta meg kapuit a mai Magyar Táncművészeti Egyetem. Az intézmény fennállása óta számos változás történt, a képzés mára a táncművészet teljes műfaji spektrumát lefedi. A különleges évfordulóról egy előadás keretében emlékeznek meg a Nemzeti Táncszínházban.
Tánc kult50

Társadalmi krízistánc – Duda Éva a Kult50-ben

Csodaország első ránézésre a legjobb hely, ahol elképzelhetjük az életünket: itt minden a mi szórakozásunkat szolgálja, és bármi megtörténhet, amire vágyunk. Ez azonban csak illúzió. A felszín alatt káosz uralkodik, a világ velejéig romlott. Természetesen nem véletlen, hogy a szociálisan érzékeny, kritikus gondolkodású Duda Éva éppen 2019-ben döntött úgy, hogy táncba ülteti ezt a témát.
Tánc interjú

„El lehet mondani az igazságot úgy, hogy ne fájjon” – Beszélgetés Keleti Évával

A Teréz körút egyik csodálatos bérházának klasszikus polgári lakásában ülünk Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfussal. Otthona középpontjában az az óriási asztal áll, ami mellett minden vasárnap összegyűltek a család idősei és fiataljai, máskor pedig a hatvanas-hetvenes évek legnagyobb színészei, táncművészei, rendezői és koreográfusai foglaltak helyet. Ezekben a szobákban töltötte utolsó karácsonyát Róna Viktor, innen rohant át Keleti Éva segíteni, amikor a közelben lakó Orosz Adél hazatért újszülöttjével.