A most harminc éves táncos maga is kétségek közt lépett a világot jelentő deszkákig vezető hosszú útra. Minnesotában született, és tíz éves korától számtalan mozgásformában kipróbálta magát, amiben családja és környezete végig támogatta őt. „Soha nem voltam kirekesztett” - mondja. „Eleinte csak kikapcsolódásként jártam táncórákra, de tizenhat éves korom körül arra lettem figyelmes, hogy minden estét a táncteremben töltök” - mesélte a kezdetekről. Mint mondja, nem volt könnyű döntés, hogy járjon-e felsőfokú táncképzésre. „
Még akkor is komoly lelki válságban voltam, amikor felvettek. Arra gondoltam, talán nem kellene belevágnom, hiszen lehet, hogy soha nem lesz táncos munkám művégtaggal”
- meséli. Minnesotai Egyetem táncszakán viszont lelkesen üdvözölték őt és a későbbiekben is inspirálták. „Én voltam az első művégtaggal élő ember, akit tanítottak az itteni oktatók. Valószínűleg számukra is kihívást jelentettem, mégis rengeteg figyelmet kaptam tőlük” - mondja.
A főiskolán megtanulta kezelni a „hátrányát”, mint meséli, a páros, kontakt technikáknál bonyolultnak bizonyult megoldani néhány helyzetet, de az improvizációs gyakorlatok ebben hosszú távon sokat segítettek neki. „A stratégiám csak annyi volt, hogy megpróbáltam mindig a tőlem telhető legmagasabb szinten teljesíteni, ahogy a többi táncos is” - árulta el. Első szerződését a testi fogyatékkal élőkkel és a ép táncosokkal egyaránt dolgozó, Londonban működő profi társulattól, a Candocotól kapta. A társulat változatos repertoárjában ismerkedett meg Hanauer az európai kortárs tánc olyan nagy alakjainak munkáival, mint Hofesh Shechter, Rafael Bonachela, vagy Nigel Charnock. A társulatot a 2008-as Pekingi Olimpiára és a 2012-es londoni Paralimpiára is meghívták.
2014-ben azonban Hanauer úgy döntött, szabadúszó lesz.
Szerettem volna fejlődni táncosként és megtapasztani, hogyan fogadnak engem előadóként a különböző táncos közegekben”
- mondja. A francia Rachid Ouramdane és Emanuel Gat koreográfusok (akikkel korábban már dolgozott a Candoco társulat tagjaként) máris elhívták produkcióikba, Franciaországba. Ezekből hosszú távú együttműködés született, Ouramdane három darabjában is táncolt, köztük a Torde címűben is, ami kifejezetten Hanauer és egy másik női táncos számára készült.
Ennek ellenére még mindig találkozik előítéletekkel. A partnerei gyakran tesznek javaslatokat olyan koreográfiai elemekre, amiknek kivitelezésére esélye sincs. A testi hátrányára adott reakciók pedig még mindig zavarják néha: „Az emberek sokszor meglepődnek, hogy természetesnek veszem a végtaghiányt és nem érzem magam kínosan.
Hanauer tisztában van azzal, hogy sikertörténete nem mondható átlagosnak, és úgy gondolja, továbbra is szükség van olyan társulatokra, akik elfogadóak a kisebb testi fogyatékkal szemben. „A táncvilág ebből a szempontból még mindig kirekesztő, jóllehet Angliában már érzékelhető a nyitás a Candoco társulat munkája miatt, de még mindig kevés a lehetőség a fogyatékkal élő táncosok számára” - fogalmaz. Hanauer jelenleg rendszeresen tanít, emellett három fős saját társulatával dolgozik a londoni kortárs előadóművészeti központ, a The Place és a Candoco támogatásával. „Csak tedd a dolgod kitartóan, és ez majd megváltoztatja az emberek gondolkodását arról, hogy mindez egyáltalán lehetséges-e” - tanácsolja.
(forrás: dancemagazine.com)
hírlevél
