- A Lépésről lépésre című musical nagyon erősen a realitásra épít: a színész-növendékek szereplőválogatása közben lassan életútjuk is feltárul, a mestertanár szerepében saját osztályfőnökük tűnik fel. Te valóban balettmesterként segítetted a táncbetétek megvalósulását?

- Viszonylag későn kapcsolódtam a munkába, így a szereplők fizikai felkészítésére már nem volt lehetőségem. Kizárólag szereplőként vettem részt és nekem ez egy nagyon jó játék volt! Ahogy az egész darab, az én szerepem is erősen improvizatív, nincsen kötött szövegem benne. Közvetlenül a darab koreográfiájába sem szóltam bele, szerződtetett koreográfusok készítették a táncbetéteket. Klasszikus balett és jazztánc vonalon Bakó Gábor, a sztepp tánc tekintetében Bódis László felelt a koreográfiáért. Igaz az egyik próbán egy nagyon rövid rúdgyakorlatot improvizáltam nekik, amit végül benne hagytuk a darabban.

- Tanítás közben is ennyire szigorú vagy, mint a darab balettmestereként?

- Így tanítok, de ezt nem nevezném szigornak vagy keménységnek. Nem érzem magam szigorúbbnak az átlagnál, de a tanítás és a tánc nagyon erős koncentrációt igényel. Intenzíven kell orientálni a mozdulatokat, nem úgy van, hogy valaki odaáll, rázza, és közben jól érzi magát. Valószínűleg automatikusan ez a fajta koncentráltság működött bennem.

- Technikailag milyen nehézségeket rejt magában a darab koreográfiája?

- A darab nyitótánca standard jazzlépésekből áll, erős koordinációt, zeneiséget igényel. Jómagam is beálltam és megtanultam, a saját testemen tudom, bizony nehéz kombinációkat foglal magában. Valódi nehézséget azonban az jelent, hogy bár eltérő testi adottságokkal, előtanulmányokkal rendelkeznek a hallgatók, mégis nagyon egyszerre kell megtörténnie a mozdulatoknak, a láblendítéseknek és forgásoknak, hogy megmaradjon a koreográfia legfontosabb összetevője az egységesség. Arról nem is beszélve, hogy a nyitószám némi tágságot is igényel. A záró szám, technikailag könnyebben befogadható, egy finom vonulós tánc, kalappal. A sikeres befejezést sugalló klasszikus Broadway koreográfia, ami ritmikájában, mozdulatvilágában a szteppre hasonlít, nem igényel különösebb hajlékonyságot, továbbá nincs benne eltérő irányú izoláció sem. Zenés színművészetis osztály lévén a sztepp táncbetéteket kiemelkedő színvonalon adták elő a hallgatók. Ennek elsődleges oka, hogy a sztepptánc afroamerikai néptánc hozománya, kivitelezéséhez elsőrendű ritmikai és zenei érzék kell.

- 2010-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem Készségfejlesztő Tanszékének mozgás csoportvezetője vagy. Milyen táncképzést kapnak ott az egyetemi hallgatók?

- A színművész szakon mozgásképzés csak három évig van, mivel az utolsó években már készségtárgyakat nem tanulnak a hallgatók. Háromnegyed tízkor kezdődnek az órák és maximum kétszer hatvan percig tartanak, és viszonylag intenzív edzést foglal magában. Az első két évben heti kettő, egy nyújtó - erősítő tréning, míg a másik valamilyen táncstílust bevezető óra például sztepp, néptánc vagy tangó. Novák Eszter kifejezett kérése volt, hogy ne csak a különböző technikákat, hanem táncokat is tanuljon az osztály. Mozgásképzés tekintetében nincs különbség zenés és általános színművész osztály között. De az is igaz, hogy osztályonként más - más eredménye van ugyanannak a módszernek. Mivel a zenés osztály hallgatóit gyakran hívják prózai szerepre is, így előfordul, hogy a táncbetétekkel teletűzdelt „Lépésről lépésre" két előadása között két - három hét is eltelik, miközben teljesen kiesnek a rutinból. Ilyenkor újra fel kell építeni mindazt, amit addig tanultak. A darab betanulása során különböző technikákkal, módszerekkel ismerkedtek, kaptak latin táncot, de Alexander technikát is. Utóbbi egy testtudat formáló, testtartás javító technika Azt vettem észre rajtuk, hogy nagyon tudatosan, megfelelően használják a színpadon mindazt, amit kaptak, függetlenül attól, hogy nagyon eltérő képességű és adottságú táncosról van szó. Ráadásul erős táncalapokkal ebből az osztályból senki sem rendelkezik.

- Gondolom az eredeti darab Broadway táncosai esetében más a helyzet.

- Valóban más, azonban Magyarországon nem követelhető meg az egyetemi felvételi során az erős hangi, zenei adottságok mellé klasszikus alapú tánctechnikai tudás is. Egy Broadway táncos csípőízülete maximálisan kiforgatható, száznyolcvan fokban fel tudja emelni a lábát és nagyon erős előképzettséget kapott. Nálunk az a cél, hogy sok gyakorlással a színész eljusson saját fizikai korlátainak feszegetéséig. Mivel nagyon intelligens, szorgalmas osztályról van szó láttam az efféle törekvéseket. Persze jóval több gyakorlásra lenne szükség, de plusz órák tantervbe ágyazása nem megoldható egyrészt anyagi okokból, másrészt az időzavar okozta problémák miatt.

- Milyen kapcsolat alakult ki közted és a többi szereplő között a próbák során?

- Egészen üdítő volt együttműködni velük. Hihetetlen iróniájuk és öniróniájuk van. Emlékszem az első próbán lefektettem, hogy tegeződjünk, hiszen ebben a helyzetben kollégák vagyunk, ugyanazért hajtunk. Szinte hallottam a lezuhanó köveket, onnantól kezdve sorstársak voltunk. Mindig figyeltek rám, nyitottak voltak, örültek az instrukcióknak. A szó szoros értelmében nem voltam balettmester, de mindig megengedhettem magamnak, hogy a tánc minősége érdekében rájuk szóljak, hogyha kell.

- A táncdarabok leginkább a jazztánc műfajához állnak közel. Van itthon létjogosultsága ennek a táncstílusnak?

- A jazztáncot a vasfüggöny mögé Jeszenszky Béla hozta el, és tanítványa, Földi Béla nevéhez fűződik a műfaj hazai népszerűsítése, aki a Matt Mattox féle alapokat tanította. A Mattox féle jazztánc lényege, egy klasszikus balett logikára precízen felépített jazz tréning, mellyel a klasszika hiányát is megpróbálta pótolni azok körében, akik nem kaphattak erős klasszikus tréninget. Mivel nálunk a táncos képzés nagyon erősen klasszikus balett-alapú, ezért az említett jazz-elemek oktatása során egy picit fölösleges pluszt érzek. De ma már újraéled nálunk is a Broadway jazz, ilyenek például Tihanyi Ákos koreográfiái. Az utóbbi időben jómagam is sokat foglalkoztam a jazztánc elméleti szegmensével. Érdekes megfigyelni, hogy a tánc a jazzből fakadó improvizációs nehézségek miatt, nem jazz zenére történik. Mindenesetre nagyon fontosnak tartom, hogy rendet tegyünk a fejekben, mivel sok tévhit kering a műfajt illetően. A Magyar Táncművészeti Főiskola tanárszakán elméletben is oktatom a 20. század táncirányzatait, hogy értsék is a hallgatók az afro gyökerekkel bíró jazztánc lényegét.