A hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Monotánc Fesztivál hiánypótló szerepet tölt be a magyarországi kulturális palettán tematikus táncfesztiválként.
A 2005-ben Dunaújvárosból induló - s azóta nemzetközivé vált - fesztivál 2008-ban a MU Színházba, majd a néhai Gödör Klubba költözött, most pedig harmadik alkalommal ad otthont neki a VII. kerületi Bethlen Téri Színház.
"A monotánc elnevezést a monodrámák ihletésére és mintájára alkottuk. Azokat az előadásokat soroljuk ebbe a körbe, amelyek alkotóik személyes vallomásait dolgozzák fel. A monotánc azonban nem (feltétlenül) azonos a szólótánccal, így nem kizárólag szóló-előadások tartoznak a meghívott előadások körébe. Az idei előadások némelyikében a szólótáncos mellé zenész társ(ak) csatlakoznak, s van, ahol a szóló egy másik jelen lévő figura viszonylatában bontakozik ki" - mondta el Szögi Csaba, a fesztivál igazgatója.
A fesztiválon ez alkalommal is a neves hazai alkotó-előadók alkotásai láthatóak, köztük Feicht Zoltán, Gergye Krisztián, Góbi Rita, Halász Gábor, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Hód Adrienn, Ivanov Gábor, Juhász Kata, Kovács Péter, Kun Attila, Nagy Csilla, Réti Anna, Újvári Milán, akik mellé egy-egy külföldi művészt is meghívtak. A fesztivál első napján, május 11-én a Közép-Európa Táncszínház K-Arcok sorozatának első négy szólója látható. A négy szólót négy felkért koreográfus; Hód Adrienn, Réti Anna, Halász Gábor és Kun Attila alkották, s most először láthatók egy estén. Ugyancsak a nyitónapon nyílik meg Dusa Gábor, Kenyeres Csilla és Lékó Tamás Test/Képek című közös fotókiállítása a Bethlen Galériában. A fesztivál második napján a hazai alkotók darabjai mellett a szlovák Tomas Danielis, azt követően a bolgár származású Miroljuba Petrova, az utolsó napon pedig a dél-koreai Lili Jungin Lee táncelőadása látható.
Az idei fesztivál programját a G.I.T.T . – Gangaray Improvizációs Tánctalálkozó színesíti a Bethlen kávézójában. A Gangaray Trambulin fiatal táncosai (Illés Tímea, Kunc Dóra, Kiss Virág, Temesvári Zsófi, Keresztesi Lili, Laza Tímea) improvizálnak Hámor József zenei kíséretével.