Tánc

Maraton Új-Zélandig

2012.08.05. 08:41
Ajánlom
A kortárs színház mellől a tánc sem maradhat el idén a Szigetről, s ezúttal nem a Nagyszínpad előtti tombolásra kell gondolni.

Ismert hazai alkotók és itthon most először fellépő új-zélandi tánctársulat látogat majd el a Porondszínház színpadára. A hazai kortárs táncélet egyik legfontosabb alkotója, Gergye Krisztián Társulata a 2011-es évben ünnepelte létezésének 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból az évad egészén átívelő viktimológia performanszsorozatot indított Trilógia Maraton címmel. Az első, A feltépett múlt című trilógia összegzésére 2011 novemberében került sor a MU Színházban. Az egyszeri és megismételhetetlen, helyspecifikus performanszok után a hagyományos színházi térben megszületett összegzés, az ember személyes és történelmi múltjának analógiáival, a személyes gyökerek kutatásával a múlttal való szembenézés lehetőségeit keresi.

Szó szerint a világ (másik) végéről látogat el hozzánk az új-zélandi Spinning Sun társulata, akil Shine Lady című előadásukban az emberi élet ciklusait vizsgálják különböző női istenségeken keresztül. A meglepetésekkel, humorral és költőiséggel telt előadás bármilyen korosztály számára élvezhető. A kortárstánc-trió gazdag képi világa, a Mike Petre által tervezett, belülről megvilágított fadobozokból álló díszlet varázslatos élményt nyújt. Az előadás zenei világa egy bizarr utazásra visz minket Bachtól, PJ Harvey-n és a tizenöt éves új-zélandi gyerekekből álló Bandicooton át a cigányzenéig. Végül látogassunk el a Hodworks Lábán-díjas előadására, a Basse danse-ra is, mely külföldön is nagy sikereket ér el. A basse danse egyszerre jelenti a 15. század legelterjedtebb táncformáját és a hozzá társuló improvizatív hangszeres zenét is. A Basse danse koreográfiai rendezőelve a megkomponált kiszámíthatatlanság, a szigorúan strukturált improvizáció. A fizikalitásból kiinduló mozgásrendszer befolyásolja a tudatállapotot, ami óhatatlanul visszahat a mozgásra, ezzel végtelenítve a koreográfiát. E dús és dinamikus mozgáshoz alkalmazkodik a zene, amelynek struktúráját ezúttal a tánc szabja meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Kulka János is színpadra lép a Feledi Project művészeivel áprilisban

A Feledi Project áprilisi műsora egyszerre jelent tiszteletadást a klasszikusok előtt és izgalmas előrelépést egy új művészi irány felé: egy mélyen emberi klasszikus újragondolása és egy merész, műfaji határokat átlépő bemutató is színpadra kerül.
Tánc ajánló

Április közepén minden az újcirkuszról szól majd a Trafóban

Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen április 12. és 18. között.
Tánc ajánló

Bozsik, Bausch, Goecke – különböző sorsok, közös rezgések

Nincs ok panaszra! A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek idei tánckínálata elkényezteti a táncszerető közönséget, és a táncszakma is felkapja rá a fejét.
Tánc interjú

„Az a bizonyos malomkő végig a színpadon marad” – interjú Kozma Attilával

Március 24–28. között rendezik meg az idei Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált a Miskolci Nemzeti Színházban. A nyitóelőadás Arany János Toldi-trilógiájának első része lesz Kozma Attila táncszínházi feldolgozásában.
Tánc ajánló

Táncos a magasban – Nyizsinszkijről tíz pontban

Vaclav Nyizsinszkij a 20. század elején számos művészeti ágban tetten érhető robbanás egyik legizgalmasabb jelensége. Egyszerre volt újító koreográfus és olyan rendkívüli színpadi jelenléttel rendelkező előadó, aki kortársait is zavarba hozta.