Tánc

Marius Petipára emlékezve

2012.07.14. 07:32
Ajánlom
1910. július 14-én hunyt el a „klasszikus balett atyjának" nevezett francia koreográfus, táncos. Darabjai mai napig a leghíresebb balett-társulatok repertoárjának alapját képezik, és a legnagyobb hatású balettmesterként tartják számon.

Marius Ivanovics Petipa 1822-ben született Marseilles-ben egy régi balett-dinasztia sarjaként. Eredetileg zeneszerzőnek készült, de már hétéves korától táncolni tanult apjával, Jean Petipa balett-táncossal. Tanulmányokat folytatott a brüsszeli főiskolán és járt a konzervatóriumba is, ahol zenét tanult. Habár akkoriban nem szerette a táncot, olyan látványosan fejlődött a táncban, hogy 1831-ben már színpadra állt apja egyik előadásában. Apja 1834-ben a Bordeaux-i színház balettmestere lett, Marius pedig itt fejezte be a tánctanulmányait, majd tizenhat évesen a Nantes-i színház első táncosa lett, ahol számos rövidebb balettet készített.

1846-ban még Párizsban táncolt, a következő évben már a pétervári cári színházba került, ahol nagy balettmesterektől tanulta meg tökéletesen a koreográfia-készítés minden csínját-bínját. Huszonöt éves korától hetvenöt éves koráig működött a cári színházakban, s végül 50 évi munkásságával sikerült biztosítania az orosz balett vezető szerepét Európában. 1854-ben egyik tanítványát, Maria Sourovshchikovát vette feleségül, aki aztán számos darabjában táncolt.

Petipa hatalmas koreográfiai fantáziával rendelkező, nagy tudású balettmester volt, aki a nyugati balett hanyatlása idején, amikor a balett már csak operák díszítő elemeként jöhetett számba, egész estét betöltő, négy-hatfelvonásos balettjeiben a hibátlan klasszikus táncot a virtuozitással, a lenyűgöző látványosságot a költőiséggel színesen és változatosan tudta összekapcsolni. Kitűnően értett a hatásos szólók, pas de deux-k, pas de trois-k, csoporttáncok megalkotásához. Legismertebb koreográfiái voltak: A fáraó lánya, A diótörő, A bajadér, Don Quijote, A kalóz, Paquita, Raymonda, A hattyúk tava, Csipkerózsika

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Díjat nyert Cserhalmi György és Dunai Tamás Los Angelesben – Nézd meg közös kisfilmjüket!

Az Independent Short Awards online gáláján havi szinten díjazza a fesztiválra beküldött, hazájukban már sikerrel bemutatott alkotásokat. A véletlenszerűen kiválasztott és meghívott szakértők a nagy kitüntetésekhez hasonlóan itt is különböző kategóriákban értékelik a műveket, amikkel a világ minden tájáról lehet pályázni.
Plusz

Petőfi menedzsere – Takács Ákos a Kult50-ben

Ezreket mozgat meg, százezreket ér el. A Red Bull Pilvaker ötletes performance-ként indult, mára viszont komoly misszióvá vált, amely kreatív módon népszerűsíti a magyar irodalmat a fiatalok körében. Ötletgazdája, Takács Ákos talán maga sem gondolta az elején, hova jut majd el a kezdeményezésük.
Plusz

„Az igazi beszélgetés az, amiben az igazság megmutatja magát” – Feldmár András 80 éves

Úgy véli, szabadságra vagyunk ítélve, és ez nehéz dolog. Hiszen ez nem a saját szabadságunkat jelenti, hanem elsősorban az élet szabadságát. És ha bántanak, akkor szabad arrébb menni. Sőt, kell. Születésnapját ünnepli a Kanadában élő pszichoterapeuta és gondolkodó, Feldmár András.
Zenés színház

A legkiemelkedőbb művészeket díjazták a Magyar Operett Napján

Immár hagyomány, hogy a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának évfordulóján – amit 2002 óta a Magyar Operett Napjaként tartanak számon – díjazza az évadban legjobb teljesítményt nyújtó színészeket.
Könyv

Zsigerien ismerős történetek Szöllősi Mátyás új könyvében

Feszes, izgalmas és jelenkori próza Szöllősi Mátyás új kötete, amely két elbeszélést tartalmaz. Párdarabok: az egyik kíméletlen gyomros jelenkorunk Magyarországáról. A másik viszont gyönyörű katarzis a figyelmes olvasó számára. Spoilermentes kritika.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc kult50

Hívnak a mozdulataik – Rémi Tünde és Appelshoffer János a Kult50-ben

Napjainkban az a folklór legfőbb kihívása, hogy képes legyen megszólítani a MA emberét is, érthető és ismerős témákat kínálva számára. Appelshoffer Jánost és Rémi Tündét nézve egyértelműen azt érzem: hívnak a mozdulataik, legszívesebben táncra perdülnék velük. Hogy mit csinálnak másképp, mint bármely néptáncegyüttes? Úgy kísérleteznek a műfajjal, hogy egyszerre őrzik meg annak legszebb hagyományait, és engedik fel a színpadra a giccsmentes, kortárs szem és fül számára is érthető elemeket.
Tánc hír

Lengyel avantgárd a tánc nyelvén

Gergye Krisztián legújabb összművészeti produkciója Magdalena Abakanowicz lengyel képzőművész alkotásai nyomán jeleníti meg a misztikus, mítikus, mitologikus világok összefonódását, ahol az örök mozdulatlanságra ítélt alakok egyszer csak életre kelnek.
Tánc hír

Operából a táncszínpadra a Nemzeti Táncszínházban

Az Inversedance-Fodor Zoltán Társulat különleges vállalkozásba kezdett, amikor Puccini egyik legszebb és legtöbbet játszott művét fordították át a tánc nyelvére. A Bohémélet november 6-án kerül bemutatásra a Nemzeti Táncszínház nagytermében.
Tánc kult50

Egy valódi danseur noble – Balázsi Gergő Ármin a Kult50-ben

Fiatal kora ellenére díjak egész sorával büszkélkedhet a Magyar Nemzeti Balett principálja, Balázsi Gergő Ármin, aki 2019-ben „Az évad legjobb férfi táncművésze” cím mellett megkapta a Junior Prima Díjat is.
Tánc interjú

Mintha különböző játszmákon száguldoznánk végig

A PR-Evolution társulat legújabb előadása szituációkon, emberi játszmákon száguld végig, hogy a végén megtalálja a kiutat és a tanulható szeretet, az Agapé egyes állomásait. Nemes Zsófiával, a PR-Evolution Dance Company vezetőjével Péli Nagy Kata beszélgetett.