Tánc

Marozsán Erika: „Nagy felelősségem van"

2011.10.05. 12:40
Megosztom
A Cabaret után ismét együtt dolgozik Marozsán Erika és Bozsik Yvette. A Bál, avagy a táncos mulatság című darabot október 8-án mutatják be a Nemzeti Táncszínházban.

 Az olasz Ettore Scola képzeletét olyannyira megmozgatta egy a párizsi Theatre du Compagnolban játszott darab, hogy neki is állt forgatni. A bál című filmet 1983-ban mutatták be, jött a siker, a díjeső és az Oscar-jelölés - a mozi ötven év francia történelmét különböző zenei és táncos stílusokon keresztül mutatja be. Ez az alkotás később egy új színpadi olvasatot eredményezett: a Bál, avagy a táncos mulatság című előadás felújított változatban, ismét Bozsik Yvette rendezésében, de  Marozsán Erikával az egyik főszerepben kerül a Nemzeti Táncszínház színpadára.

- Szeptember 25-én adták át a Színikritikusok Díját a Magyar Színházban, és a Cabaret elnyerte a legjobb zenés/szórakoztató előadás díját. Az előadás Sallyjeként milyen érzések vannak benned ezzel kapcsolatban?

- Jók, nagyon jók. Én persze nem látom kívülről az előadást, de nagyon jónak érzem belülről játszva, szeretem ezt a darabot. Azt gondolom, hogy a produkció megérdemelte az elismerést.

- Most megint Bozsik Yvette-tel dolgozol együtt a Bál, avagy a táncos mulatság című darabban - mennyiben más ő színházi rendezőként és koreográfus rendezőként?

- Szerintem ugyanolyan, nem látok nagy különbséget. Itt és ott is keresgélünk, gondolkodunk a jeleneteken. Ez már egy meglévő darab, tehát viszonylag kevés újításra van módunk. Remélem egyszer csinálunk majd egy olyan előadást is, ahol nem kell egy már meglévő konstrukcióba belépnem, és elejétől kezdve végig együtt dolgozhatunk. Érdekelne, hogy milyen így kitalálni a koreográfiákat. Yvette keresgél, ez az izgalmas benne. Vannak emlékeim még az Operaházból vagy balettintézetes koromból, amikor egy-egy koreográfus eljött hozzánk és mutatott egy új mozdulatsort. Mindannyian kész panelekkel érkeztek, egyszerűen csak betanítottak, Yvette pedig mindig bevonja a saját táncosait. Bár egyedül is kitalál kisebb elemeket, a darab nagy része egy közös folyamat eredménye.

- Hogyan zajlanak a próbák?

- Betanuljuk közösen a koreográfiát. Ha van olyan rész vagy mozdulatsor, ami nem tetszik annyira nekünk, vagy nem érezzünk jól magunkat benne, akkor ezeket elkezdjük újrakonstruálni, elölről kitalálni. Hasonló a folyamat a prózai színházban is.

- Milyen újra táncosként a színpadra állni? Visszajönnek a balettintézetes emlékek?

- Nagy küzdelem ez. Van egy nagyon erős mag, amit a Balettintézet adott meg, ami szerintem még hetven éves koromban is velem lesz. Erre a magra jöttek rá az évek, mint egy hagymára a rétegek, most ezeket fejtem szépen le. Tudom, hogy van a mag, ez átüt - kérdés, hogy meddig jutok. Meglátjuk, én nagyon élvezem. Úgy gondolom, hogy nagy felelősségem van a táncosokkal szemben.

- Miben áll ez a felelősség?

- Van itt egy darab, amiben rajtam kívül még hat lány és hat fiú dolgozik, mindegyik csodálatos és képzett táncos - ugyanakkor én állok a középpontban. Ha én rossz vagyok, akkor ők sem lehetnek igazán jók, és akkor elbillen a darab. Igyekszem. Nagyon hálás vagyok Yvette-nek, hogy rábeszélt, euforikus érzés.

- Láttad az Ettore Scola-filmet, ami inspirálta a Bált?

- Nagyon régen, még balettintézetes koromban. Vannak halvány emlékeim, meg is fogom nézni, ha lesz egy kis időm rá. Rémlik az egész struktúra, a mozdulatok, a sok csend és zene. Meg kell nézni újra. Az biztos, hogy a mi darabunk semmiképpen nem akar feleleveníteni történelmi korszakokat, inkább a lélekkel, a vágyakkal, a nők és a férfiak kapcsolatával foglalkozunk.

- Van olyan táncos stílus, ami hozzád kifejezetten közel áll a balett mellett?

- Yvette mozgáskultúrája mindenképp, emellett nekem nagy ideálom és példaképem Pina Bausch. Az ő táncszínháza számomra a legizgalmasabb, ott is mindenféle keveredik a különböző táncosok által. Egy furcsa mixtúra, mégis levegős táncstílus.

- Milyen terveid vannak most?

- Egyelőre még semmi biztosat nem tudok mondani, meglátjuk. Valószínűleg fogok itthon forgatni. Ettől is függ, maradok-e majd Budapesten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Vizuál

Dőltünk a röhögéstől, aztán jöttek a könnyek – beszámoló a CineFest első két napjáról

A CineFesten egy szerb–horvát vígjátéktól abszurd thrilleren át egy megrázó mexikói drámáig jutottunk, miközben Für Anikó olyan alakítást nyújtott, ami után nehéz volt megszólalni. Beszámolónk a szeptember 12-ig tartó szemle első két napjáról.
Vizuál

Néha a mesterek is mellényúlnak – jó rendezők rossz filmjei

Van, hogy egy grandiózus tervből kínos kudarc lesz, máskor a stúdió szól bele túl erősen, vagy éppen maga az alkotó veti el a sulykot. Összegyűjtöttünk néhány emlékezetes példát arra, amikor a kivételes tehetség és a biztos kéz sem volt elég egy jó filmhez.
Színház

Alföldi Róbert és Stohl András először egy színpadon – Furcsa pár a Centrál Színházban

Neil Simon Tony-díjas klasszikusa, a Furcsa pár friss fordításban, Puskás Tamás rendezésében látható a Centrál Színházban. A nyári bemutatót követően a kőszínházi premiert szeptember 18-án tartják.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Van, amikor a szabadság nem kívül, hanem belül kezdődik – a Fekete hattyú balett-thriller érkezik a Margitszigetre

Augusztus 26-án a Szegedi Kortárs Balett egyik legsötétebb, legizgalmasabb produkciója, a Fekete hattyú érkezik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Juronics Tamás rendezése Csajkovszkij örök érvényű zenéjéből és A hattyúk tava ismerős motívumaiból indul ki.
Tánc hír

Keveházi Gábor nyílt levelére örökös tagsági járadéka felfüggesztésével reagált Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház korábbi balettigazgatója nyílt levelet intézett a kulturális kormányzathoz a Magyar Nemzeti Balett helyzete kapcsán. A közleményre Ókovács Szilveszter főigazgató is reagált. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Tánc hír

Földváry Balázs lett idén az év kiemelkedő artistaművésze

Földváry Balázs kapta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Arany Emléklánc-díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben.
Tánc ajánló

Drag queen, street tánc, újcirkusz – formabontó rave-produkciót visz a Szigetre a Recirquel

A Sziget Fesztiválon mutatja be új, nagyszabású produkcióját a Recirquel. A Liberty Love Rave című látványos showban 30 táncos, 10 artistaművész és Valerie Divine drag performer, ceremóniamester vezeti végig a közönséget egy átbulizott rave-éjszaka különböző érzelmi állomásain.
Tánc interjú

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.