Tánc

Még nem teljes az egri tánctagozat névsora

2011.07.16. 08:15
Ajánlom
Tizenegy új táncművész alkotja az új egri tánctagozatot, akiket Blaskó Balázs, igazgató és Topolánszky Tamás a napokban szerződtetett.

"Köztük magasan kvalifikált táncművészek kapnak helyet, ami szavatolja az elképzelt jövő valóra váltását" - mondta a Gárdonyi Géza Színház direktora. A névsor ugyan még nem teljes, de az biztos, hogy a jövő évadtól Kőhalmi Viktória, Nagy Csaba, Kelemen Dorottya, Homolya Patrícia, Kiss Levente és az egri Tóth Karolina látható az egri produkciókban; Pintér Ágota Lotti pedig asszisztensként segíti a tagozat munkáját.

Topolánszky Tamás tervei szerint a tánctagozat színházi előadásokban, operettekben, musicalekben és önálló produkciókban is dolgozik majd. Komoly szerepet kapnak a Mária főhadnagy című operettben, december elején pedig önálló produkcióval, Balázs Béla-Bartók Béla: A fából faragott királyfi című műben, valamint Liszt Ferenc szimfonikus fantáziájára, a Lés Préludes című költeményre készített egész estés táncjátékkal is bemutatkozik a tagozat.

Mint ismeretes, 2011. március 25-én Blaskó Balázs igazgató azonnali hatállyal leváltotta Barta Dórát, a tánctagozat akkor szerződésben levő vezetőjét. Barta Dóra saját társulatának táncosai alkották az egri színház tánctagozatát. A Badora tagjai, nyolc táncos március 29-én úgy döntöttek, ha a vezetőjüket menesztik, a következő évadtól ők is fölállnak. Döntésükben nagy szerepet játszott Blaskó Balázs jövő szezonra szóló terve, valamint Barta Dóra utódjának a személye.

Topolánszky Tamás 2011. március 27-én a következő e-mailt juttatta el szerkesztőségünknek, amelyet változtatás nélkül közlünk:

"Tisztelt Szerkesztőség!

Topolánszky Tamás táncművész/táncpedagógus/koreográfus vagyok. A közelmúltban felmerült a nevem Egri Gárdonyi Géza Színház Tánctagozatánál végbemenő változásokkal összefüggésben. A személyemet illető félreértések  elkerülése és a pontos, pártatlan tájékoztatás érdekében közlöm a Tisztelt Szerkesztőséggel és az érdeklődőkkel az alábbi tényeket:

Blaskó Balázs, az Egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója felkért a Színház Tánctagozatának vezetésére a következő színházi évadtól, azaz 2011. augusztus 1-től kezdődően. A megtisztelő felkérés óta folyamatosan tájékozódom a Tánctagozat működési feltételeit illetően. Nagyra értékelem, hogy Egerben önálló tánctagozat létesült és működik, amelynek magas színvonalú további működése a magyar táncművészet vitathatatlan érdeke. Az igazgató úr felkérésére kapcsán tárgyalás van folyamatban.

Magamról: a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc-tagozatán 1991-ben végeztem. 1991-től a Szegedi Balett szólistája lettem, 1992-től magántáncosa, 1993-tól a Szegedi Kortárs Balett alapító tagja, majd 2001-2006 között a Graz-i Operaház Balettegyüttesének szólistája voltam. Moderntánc-pedagógusi és táncelméleti szakírói főiskolai diplomával rendelkezem; jelenleg klasszikus balettművész szakon végzem a mester- (MA) képzés utolsó évét. A Magyar Táncművészeti Főiskolán modern táncot oktatok főiskolai adjunktusként; az Experidance Társulat állandó gyakorlattartó mestere vagyok. Az eddig Grazban és Budapesten bemutatott önálló koreográfiáim mellett színházi koreográfusként is dolgozom. 2008-ban Harangozó-díjban részesültem.

Budapest, 2011. március 27.

Tisztelettel:

Topolánszky Tamás"

Topolánszky Tamásnak május 18-án e-mailben küldtük el kérdéseinket, melyek egyebek mellett érintették azt, mit gondol a Barta Dóra által végzett munkáról, az általa követett esztérikáról, a jövőben kik azok a koreográfusok, akikkel dolgozni kíván, és a hazai táncszcénában milyen helyet szeretne elérni. A tánctagozat jelenlegi vezetője azt ígérte, kérdéseinkre a szerződtetések lezárása után ad választ.

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Hallgasd meg az összetartozás dalát – Csík Zenekar: Hazám, hazám

Elkészült a Nemzeti Összetartozás Dala, a Csík Zenekar dalát olyan művészek éneklik, mint Miklósa Erika, Szarka Tamás és Molnár Levente.
Klasszikus

Fellélegzés címmel jön a Fesztivál Akadémia Budapest augusztusban

Az idei komolyzenei fesztivált augusztus 20. és 30. között rendezik meg a Zeneakadémián és más budapesti helyszíneken hatvan magyar művész részvételével.
Plusz

Mihelyt vége a veszélyhelyzetnek, nyithatnak a színházak, a mozik, a múzeumok

Ezt Gulyás Gergely jelentette be a mai Kormányinfón. A Parlament június 16-án szavaz a veszélyhelyzet megszűnéséről.
Plusz

Ezt a törvényt csak a gyerekek kárára lehet meghozni – Művészek az örökbefogadásról

Öt ismert művész emelte fel a szavát a kormány új törvényjavaslata ellen, amely nem tenné kötelezővé, hogy az örökbefogadó szülők tanfolyamon készüljenek fel az örökbefogadásra.
Klasszikus

Miért szép a cselló? Márkus Ágnes válaszol

Hangszertár című sorozatunkban ezúttal a csellót mutatjuk be Márkus Ágnes segítségével, aki Saint-Saëns egy jól ismert műrészletét is előadja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc portré

Ritka fotók "Ventillátor kisasszonyról", aki Esterházy hercegné lett

Ottrubay Melinda volt az Operaház ünnepelt csillaga, a magazinok kedvence, egyedüli magyarként elnyerte a prima balerina assoluta címet, majd visszavonult a színpadtól és feleségül ment herceg Esterházy Pálhoz. 43 évnyi házasság után a herceg őt tette meg az óriási Esterházy-vagyon örökösének, hagyatéka ma is él.
Tánc interjú

Folytonosság és megújulás a Győri Balettnél – Interjú Velekei Lászlóval

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a negyvenéves múltra visszatekintő társulat: Kiss János igazgató huszonkilenc év után távozik a Győri Balett éléről, és átadja a helyét az eddigi művészeti vezetőnek, Velekei Lászlónak. A Harangozó- és Seregi-díjas táncművész-koreográfust kérdezte terveiről a Táncművészet szerzője.
Tánc hír

Velekei László a Győri Balett új igazgatója július 1-től

A társulatot 29 éve vezető Kiss János megbízatása lejárta után nem pályázott újra a pozícióra, de utódjának pedig segített felkészülni.
Tánc hír

Táncművészek, figyelem! Hamarosan zárul a Köszönjük, Magyarország! jelentkezési határideje

Május 18-ig várják a táncművészet bármely stílusában tevékenykedő, elsősorban a hivatásos előadóművészet, táncművészet területén életvitelszerűen dolgozó művészek (táncművészek, tánctanárok, koreográfusok) jelentkezését a Köszönjük, Magyarország! című pályázatra a Nemzeti Táncszínház oldalán.
Tánc hír

800 ezres összdíjazású videópályázatot hirdetett a StageHive

Az alkotni vágyó művészek és a jövő évadra tervezett produkciók megsegítésére indult pályázat.