Tánc

Megjárta Kínát a Mecsek Táncegyüttes

2010.05.18. 12:48
Ajánlom
Hazaérkezett távol-keleti vendégszerepléséről a Mecsek Táncegyüttes. A pécsi táncosok az Európa Kulturális Fővárosa program nagyköveteként bemutatkoztak a Sanghaj Expón, s kétórás estet adtak Hangcsou városában.

Május 9-én nagyszabású parádéval és koncertekkel ünnepelték Európa Napját az Unió országai Kínában, a Sanghaji Világkiállítás keretében. Az expón kiállító 23 uniós tagállam között Magyarországot a Mecsek Táncegyüttes képviselte a felvonuláson, melyen jelen volt a sanghaji magyar főkonzul, Pécs polgármestere, valamint a Pécs2010 Menedzsmentközpont igazgatója is. A látványos, több kilométernyire elnyúló menetet - a folyamatosan szitáló eső ellenére is - hatalmas érdeklődés fogadta. A legnagyobb ovációval a táncosok forgatagát gyarapító két busót üdvözölte a közönség, de siker kísérte a gazdagon díszített népviseleteket és a menet közben bemutatott kalocsai táncokat is. A parádét követően a táncosok a magyar pavilonban is hozzájárultak a különleges hangulathoz, ahová a muzsikaszó és az együttes rövid műsora rengeteg látogatót becsábított.

Két nappal később Baranya testvérmegyéjének központjába, a hat és fél milliós Hangcsou (Hangzhou) városába utazott a társulat, ahol színházi esttel mutatkozott be a publikum előtt. A kétórás előadás keresztmetszetet nyújtott a Kárpát-medence táncos és zenei tradícióinak táji és történeti színezeteiből, de siker fogadta a folklórt mai környezetbe helyező Tóték tánca és Lift című táncszínházi produkciókat is. A műsornak otthont adó város egyébiránt Kína egyik legnevezetesebb turisztikai látványossága. A határában elterülő Nyugati-tó és az azt szegélyező pagodák szépségéről az előadás másnapján a pécsi táncosok is meggyőződhettek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Vizuál

Színekkel keltették új életre Pompeii-t és Herculaneum-ot

Nemcsak a színpompás panelek érdekesek, de a helyszínek is, ahol kiállították őket. Az igazgató szerint mindez remek módja a múlt a jelen összekapcsolásának.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc videó

Amikor a tánc találkozik a jelnyelvvel

Frenák Pál már rég kitalálta a kettő házasítását, sőt saját formanyelve egyik alapkövévé avatta, de itt egészen más, sokkal konkrétabb formában láthatjuk a találkozásukat.
Tánc ajánló

Csipkerózsika nővé válik

A Coincidance Társulat legújabb előadása, az Aurora egy olyan Csipkerózsika történet, amely Gyulai Júlia koreográfiájával a nővé válás univerzális történetét meséli el egy korántsem mindennapi táncelőadás formájában.
Tánc cirkusz

Elefántfürdetéssel indul a Cirkuszok Éjszakája

Idén is elefántfürdetéssel indul szombaton Balatonlellén a Cirkuszok Éjszakája. Az országos sorozat keretében a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz, az Exit Cirkusz és az Eötvös Cirkusz várja különleges programokkal a közönséget.
Tánc recirquel társulat

Ukrán artisták, anyaföld és elemelkedés a Recirquel új előadásában

Idén is meghívást kapott a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiváljára a Recirquel. Ezúttal a Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató My Land című előadást viszi a társulat.
Tánc gyász

Elhunyt a Macskák koreográfusa

Gillian Lynne, 92 éves brit művész vasárnap este halt meg a londoni Princess Grace kórházban - közölte Twitter-üzenetben férje, Peter Land színész.