Tánc

Meglepetésember

2008.04.23. 00:00
Ajánlom
Az amerikai-kínai koreográfus-táncos, az 1995 óta New Yorkban dolgozó Shen Wei neve mindeddig tökéletesen ismeretlen maradt a magyarországi közönség előtt. A hagyományos kínai opera világába (szülei révén) beleszületett alkotó, ki serdülő korától maga is művelte e műfajt, kivételes, különleges tehetség: teremtő fantáziájának gyökerei olyan talajba nyúlnak, melyről csak hozzávetőleges fogalmaink lehetnek.

Folding (foto: Zen Qian)

A Shen Wei Dance Arts társulata bemutatkozó, budapesti vendégjátékára, jó érzékkel egy "nyugati" klasszikus tánczenei remekmű, Sztravinszkij Tavaszi áldozatának saját verzióját hozta magával, s a társulatvezető fantáziavilágát a maga pompájában reprezentáló koreográfiát illesztett mellé. Külön örömünkre szolgálhatott, hogy a két alkotásban magát az alkotót, ezt a kamasz-alkatú (idén negyven éves), bűvösen elegáns jelenséget is megcsodálhattuk. Shen Wei reneszánsz ember: nem csupán két alkotásának díszlet- és jelmeztervezője ő maga, de a vendégjáték idején hozzáférhető volt izgalmas, Tibetben készült fényképeit is felvonultató albuma.

A Tavaszi áldozat meglepő és nagyszerű négykezes zongoraátiratára (előadó: Fazil Shay) készített koreográfia hangulatában egyszerre mai, és mintha a közelmúltra kacsintó. A mű, formabontó megoldásaiban, színpadképe hangulatában mintha a hetvenes-nyolcvanas évek valamely sosevolt, nagyhírű előadását idézné. Shen Wei alkotásának érzékeny rebbenékenysége, a padlót díszítő absztrakt kép vonalaira rímelő járásai, irányai, csomópontjai, ívei és egyenesei magával ragadó alkotássá állnak össze. A koreográfus olykor mintha pimaszul ellenében menne a zenének: táncosainak teste megdermed, mozdulatlanná válik a zenei csúcspontokon. A tánc találékonyan felesel Sztravinszkijjal. E hűvös, mégis érzéki koreográfiai sakkjátszma szerkezete, különös dinamikája folytán válik igazán emlékezetessé.


Folding (foto: Zen Qian)

A Folding (Hajtogatás) eredetileg egy kínai kortárs együttes számára készült. E különös munka rituális hangzás és mozdulat, a keleti és a nyugati hagyomány, valós és kitalált múlt rendkívüli elegye. Hangzó anyagának jelentős részé egy lámaista buddhista szertartás felvétele teszi ki: a tibeti szerzetesek megszólaltatta, tradicionális hangszerek bűvös hangorkánja, a kántálás kórusa keveredik a brit John Tavener zenéjével. A játék hátterében hatalmas, szürkés fal magasodik: rajta egy 18. századi, kínai festmény elemei: egy hal, két emberi kar, egy írásjegy, és két, vörös bélyegző. A szín előterében egy inga függ és lendül meg újra és újra. A Folding márványosra festett testű táncosai derekukon megkötött, vöröses uszályban, fejükön csúcsos süveggel lépnek elénk. Lassú tempójú, szokatlan elemekben gazdag, meditatív táncot látunk. Gyönyörű teret, éterien kifinomult – olykor egyáltalán nem emberi - gesztusokat, egy sosem létezett kultúra különös szertartásait. Papokat és harcosokat, kentaurokat, bálványokat. A Folding hasonlíthatatlan hangulatú, ízig-vérig keleti munka: ősi és mégis modern, fenséges és melankolikus, lassúságában igazán virtuóz. Alakjainak eredetét csak találgatni tudjuk: láttukra a keringő dervisekre, óegyiptomi frízek alakjaira, űrlényekre egyaránt asszociálhatunk. A végtelen feltáruló kapuján belépő, a sötétbe méltóságteljesen bevonuló, majd eltűnő táncosok képe mélyen megmarad az emlékezetben. E kóstoló után pedig, reménykedve várhatjuk a folytatást.

(2008. április 19., 20., 19:00 - Müpa Fesztivál Színház - Shen Wei Dance Arts (a Táncfórum keretében) - Tavaszi áldozat; zene: Igor Sztravinszkij (a négykezes zongoraváltozatot előadja: Fazil Say); kor., színpad- és jelmezterv: Shen Wei; világítás: David Ferri; Folding (Hajtogatás); zene: John Tavener és tibeti buddhista ének; zenei szerk.: Kung Chi-shing; kor., színpad- és jelmezterv, smink: Shen Wei; világítás: David Ferri)

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Ne hagyd a sorsod csillagokra” – 100 éve született Pilinszky János

November 27-én ünnepeljük a 20. századi magyar költészet egyik legtitokzatosabb alakja, Pilinszky János születésének 100. évfordulóját, akinek irodalmi hatása máig elevenen él. Szikár sorai számos művészt megérintettek és megihlettek, megemlékező cikkünkben olyan alkotók méltatják a költőt, akik saját munkásságukkal is szorosan kapcsolódnak Pilinszky János költészetéhez.
Zenés színház

Tomboló sikert aratott Berlinben Eötvös Péter új operája

November 28-án este mutatta be a Berlini Állami Opera Eötvös Péter legújabb, Jon Fosse Trilógiája alapján készült operáját. A Sleepless Mundruczó Kornél rendezésében került színre.
Klasszikus

Klasszikus koncertek karácsonyra – a Zeneakadémia adventi ajánlata

Élményt ajándékozni mindig jó: remek ünnepi meglepetés a Zeneakadémia háromféle értékben megváltható ajándékkártyája, amely felhasználható például a világklasszis előadókat és különleges hangversenyeket kínáló 2022. tavaszi szezonra is.
Klasszikus

Zenében utazunk – a MÁV Szimfonikus Zenekar adventi ajánlata

A MÁV Szimfonikus Zenekart az ország élvonalbeli együttesei között tartják számon. Túlzás nélkül állítható, hogy a 76 éve működő zenekarnak nemzedékek köszönhetik első minőségi komolyzenei élményüket. A közelgő új év első felében is ragyogó programokkal várják a klasszikus zene rajongóit.
Zenés színház

Elhunyt a Broadway-legenda, Stephen Sondheim

Az Oscar-, Tony- és Pulitzer-díjas zeneszerző, dalszövegíró, az amerikai zenés színház egyik legismertebb alkotója 91 éves volt – tudatta az MTI.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc kritika

Lapokba zárt mozdulatok

Zs. Vincze Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője különleges kísérletre vállalkozott: több évtizedes alkotói munkásságának legfontosabb előadásait gyűjtötte kötetbe, librettókon és fotókon keresztül elevenítve fel egy-egy ikonikus darabot.
Tánc hír

Több mint 40 francia városban mutatják be a Recirquel előadását

Történetének eddigi leghosszabb turnéjára indul 2021 novemberében a Recirquel: a számos nemzetközi díjjal jutalmazott My Landet összesen 47 alkalommal mutatják be Franciaország-szerte.
Tánc hír

Nívódíjat kapott Nemzeti Táncszínház

Az Építőipari Nívódíj után a FIABCI is díjazta a Nemzeti Táncszínházat: a legjobb magyar kulturális épületnek választották XXIII. FIABCI Hungary Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton.
Tánc ajánló

Gálaesttel és kötettel ünnepli az Operaház Dózsa Imrét

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész 80. születésnapjára készített gála november 21-én látható az Erkel Színházban.
Tánc interjú

Duda Éva: „Muszáj cselekednünk”

Duda Éva több mint két évtizede a hazai kortárs táncélet meghatározó alakja, saját társulatával rendszeresen képviselteti magát rangos magyar és nemzetközi fesztiválokon. Legújabb darabjában, a RAMAZURI-ban a cirkusz és a tánc találkozik. A koreográfussal az új formákról, az előadásról és a független szféra helyzetéről beszélgettünk.