Tánc

Megnevezhetetlen

2011.10.04. 12:41
Ajánlom
Október 7-én a Nagy József Regionális Kreatív Műhely produkciója, a Megnevezhetetlen című táncelőadás kétszer is színre kerül a Nemzeti Színházban.

A vajdasági Magyarkanizsán született Nagy József a hetvenes évek végétől Budapesten néprajzot, fuvolát tanult, valamint a Kecskés András vezette Szkéné Színház társulatánál a pantomimjátékkal ismerkedett. Ezután Párizsba utazott, ahol Marcel Marceaunál majd Etienne Decraux-nál tanult mímet és mozgást. Ekkor került kapcsolatba a buttohval, a kontakttánccal, az akrobatikával. 1987-ben mutatta be első önálló rendezését, a Pekingi kacsát, amellyel egy csapásra felkeltette a világ érdeklődését, és Nagy Józsefet eredeti közép-európai alkotóként ünnepelték. Délvidéki származását nem feledve a stílusában és hagyományaiban magyar színjátszás meghatározó egyénisége. Nagy József a JEL Színház alapítója, számos rangos nemzetközi díj birtokosa, a Magyar Köztársaság érdemes művésze.

Anne-Sophie Lanceline-nel közösen az intimitás által meghatározott teret alakította ki Nagy József a 2011 júniusában bemutatott Megnevezhetetlen című produkciójában. Az intim tér két személy, egy nő és egy férfi, a férfi és gyökerei, hazája, fái, vizei, népe között jön létre. Ezeket az érzéseket koreográfiája révén, rajzai és mozdulatképei segítségével osztja meg Nagy József a közönséggel. A próbák során már ott lebeg a leendő közönség közelsége, a díszletekbe épített gyertyafény intimen derengő fénye különlegesen letisztult formát hoz létre. A mozgás lassú, a figurák szinte állnak, a megélt dráma tapintható feszültséget teremt, amely a zárt térben, egy azon belül vizionált belső térben egyedülálló szépségű előadássá formálódik.

Október 7. 18:00, 22:00 Nemzeti Színház - Gobbi Hilda Színpad
Nagy József Regionális Kreatív Műhely [SRB]: Megnevezhetetlen

Előadják: Nagy József, Anne-Sophie Lancelin
Technikai vezető: Dobó László
Jelmez: Aleksandra Pešić 

Rendező: Nagy József

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

„Akik pörgetik a kultúrát” – Itt a Kult50 idei névsora!

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Ezúttal is tíz kategóriában választottuk ki az alkotókat és alkotócsoportokat védnökeink segítségével.
Könyv

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Könyv

11 különleges könyv az Ünnepi Könyvhétről

Az idén nagyon hányatott sorsúra sikeredett könyvhetet végül részben online tartják meg, de ez nem jelenti azt, hogy a könyves újdonságokból ne lehetne csemegézni!
Klasszikus

Amerikában éppen arról megy a vita, hogy rasszista-e a klasszikus zeneelmélet

De óvatosan ítéljünk a kérdésben, mert nem minden „libsi” mondja, hogy rasszista, és senki nem lesz híve a fehér felsőbbrendűségnek attól, mert szereti Beethovent vagy Wagnert.
Fidelio Tours

Művészcsaládok évszázados búvóhelye – Partitúra az Áprily-völgyben

„Megérkezik a busz Visegrádra, néhány jellemző, az autóból is értelmezhető tájkép, plusz drónfelvétel, utána átérünk Tahiba, a Péreli-Tolcsvay művészpár házához…” – így kezdődik a Partitúra Visegrád-környéki kalandozásának forgatási terve. Most szombaton, szeptember 19-én pedig már láthatjuk is a Duna tévén – a szokásos időben, 14.30-kor –, hogyan vendégeskedett Miklósa Erika operaénekes és Batta András zenetudós műsorvezető páros először Péreli Zsuzsa textilművész és Tolcsvay László zeneszerző otthonában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Tisztújítást tartottak a Magyar Táncművészek Szövetségében

A Magyar Táncművészek Szövetségének közgyűlésén ötödik alkalommal választotta meg a tagság újabb három évre elnöknek Mihályi Gábort, a Magyar Állami Népi Együttes vezetőjét és társelnöknek Kiss Jánost, a győri Magyar Táncfesztivál igazgatóját - adta hírül a szakmai és érdekvédelmi szövetség.
Tánc magazin

Nevetve sírni, sírva nevetni – Cacti a Nemzeti Balett előadásában

A kaktuszok nem sírnak. Legalábbis egyikünk sem találkozott még könnyező tüskékkel – vagy mégis? A világhírű svéd koreográfus, Alexander Ekman Cacti című darabja csontig-velőig hatoló őszinteséggel mutatja be a kortárs tánc világát, humoros és fájdalmasan pontos képet adva arról, mennyire fontos számunkra a művészet „értelmezése”. Néha lényegesebb, mint a művészet maga. Ekman legsikeresebb koreográfiája a Magyar Nemzeti Balett tolmácsolásában érkezik Budapestre.
Tánc ajánló

Alexander Ekman svéd koreográfus indítja az Opera új évadát

A világhírű alkotó egyik legnépszerűbb műve, a Cacti a Magyar Nemzeti Balett és a Magyar Állami Operaház első bemutatója szeptember 11-én látható az Eiffel Műhelyházban.
Tánc hír

Átadták az idei Lábán Rudolf- és Halász Péter-díjakat

Augusztus 31-én a Trafóban immár 15. alkalommal hirdették ki a legjobb hazai kortárs táncprodukciókat elismerő díjat, valamint a színházi alkotókat méltató elismerést.
Tánc gyász

Elhunyt Rab István balettművész

Az 1953 disszidált táncművész 90 éves korában hunyt el, Amerikában – írja a New York Times-ra hivatkozva a Színház Online.